Mindbe beleszőve, faragva, öntve az alkotó szeretete is, ettől különleges az ilyenfajta ajándék, ezért ér mindennél többet a hasonló meglepetés.
A kézimunkázás, kézművesség a legtöbbek számára kellemes időtöltés, de vannak, akik ebben látják megélhetésük alapját. Csak karácsonyfadíszből százfélét lehet kapni, a felhasznált alapanyagok és technikák tekintetében nagy a változatosság: szalmából, üvegből, kerámiából, gyapjúból, fonva, kasírozva, öntve, bogozva, horgolva. A karácsonyi díszek horgolása türelmet, kézügyességet követel. Bongyán Laura otthonosan mozog a fonalak között, nemcsak karácsonyi díszeket, ruhákat, de kellékeket is művészi szinten formáz meg a horgolótű segítségével. A művésznővel a horgolás, általában a kézművesség szépségéről, kihívásairól beszélgettünk.
Bongyán Laurával először a Csipike Óvodában találkoztunk. Egy újonnan épített teremben font védőhálót a gyerekek ágyainak helyet adó galéria köré. Napokon keresztül dolgozott, csendben, figyelemmel bogozta a szálakat. Felelősséggel, érezve, hogy a hálótól a gyerekek biztonsága is függ.
Kézművesség iránti érdeklődése nem véletlen. Apai nagyanyja horgolásairól volt híres, édesapja, Molnár Emil ugyancsak kézművességgel foglalkozott, asztalos- és fa­ragómesterként tevékenykedett, sőt, oktatott is. Másik nagymamáját varrónőként ismerték el akkoriban, ami­kor varrónőnek nem a gyár­tósorokon dolgozó, egy-egy mozdulatra betanított mun­kásokat nevezték, hanem azt, aki egy vég anyagból kosztümöt, szoknyát, egyéb ruhadarabokat is meg tudott varrni – ezért, ahogy mondták: presztízsük volt.
Már iskolás korában be­levágott a kézimunkázásba, de „csak a líceum után foglalkoztam komolyabban vele, úgy, hogy nagyobb darabokba is belekezdtem” – mesélt a indulásról. Tegyük hozzá: a kézművességhez adottság kell, talán nem véletlen, hogy végzettségét tekintve képzőművész. A hagyomány pedig folytatódik: Laura kislánya, Bettina most nyolcadikos, de már ő is hajlik a kézimunka felé, egyelőre a karkötők bogozását kóstolgatja.

Az egyediségből nem enged
A horgolás alapja a horgolótű, de a változatosságot a minták, a színek hozzák. Laura soha nem jegyez le egy-egy mintát. Fejében a kép, nem szereti a leírt, lerajzolt, kerethez kötött ornamentumokat. Számára az a kihívás, hogy minden egyes elkészült darab egyedi legyen. „Ha egy megrendelő két egyforma darabot kér, az úgysem lesz egyforma, mert én nem fogom ugyanúgy elkészíteni. Nem engedem meg magamnak a sorozatgyártást” – szögezte le elvét.
A leggyakrabban blézereket rendelnek, de az ünnepek is hordozzák a vásárlók igényét. Például húsvétkor a horgolt tojásokat keresik. Ebben az esetben ismétlődhetnek a motívumok, nehéz lenne megtartani a szó szerinti egyediséget. A horgolt tojások amúgy is ajándékként „végzik”, nem kell attól félni, hogy valakihez két egyforma darab jut. Ilyen esetben a megrendelő mintát, színt is választhat. Karácsonykor az angyalka, csillag, harang horgolására van igény. „Néha giccseset is kérnek, de erről lebeszélem a megrendelőt, úgy, hogy észre sem veszi” – mondja moso­lyogva.

A szájról szájra járó reklám
A kézművestermékek iránti kereslet nagy. De visszahúzó tényező, hogy az embereknek nincs pénzük erre áldozni. Igény van, ízlés is van, de minden az anyagiakon múlik. A kézművesmunka nem olcsó. Nézzük egy horgolt tojás elkészítését: be kell szerezni a házi tojást, megmosni, kifújni. Belsejét átmosni ecetes, majd sós vízzel – ez pucolja a pórusokat, erősíti a héjat. Ráhorgolni a virágokat, majd befedni. Egy tojásra egy óra munkát kell szánni.
Az árak nem rögzítettek, a piac, a vásárló kiléte is hordozza az árlistát. „Belső” kritériumok szerint mérlegel, egy nyugdíjas mindig olcsóbban megkaphatja a termékét. Érdekesen fogalmazta a vevőkör alakulását: sok az ismerőse, barátja, művei, alkotásai „szájról szájra” járva válnak ismertté. „Szólás-mondásos üzletem van” – osztályozta magát.
A rugalmassághoz tartozik, hogy Laura nem megélhetésért, hanem szabadidős fog­lalkozásként műveli a horgolást. Meg lehetne élni belőle, horgolással is megkereshetné a havi fizetést, ha mellette nem lenne állandó munkahelye.

Az álom
A horgolás lehetőségei szinte végtelenek. Nemcsak dísztárgyak készülhetnek így, sok ruhadarab is megszülethet ezzel a technikával. Laura egész kollekcióval rendelkezik, legfél­tettebb alkotása egy napernyő és a hozzá tartozó szütyő (korabeli filmeken látni az ap­rócska táskát úri hölgyek napernyőt tartó csipkekesztyűs csuklóján). A napernyő volt eddigi munkásságának legnagyobb kihívása – ismerte el a horgolóművész.
Az általa készített horgolt ruhadarabok szinte kizárólag fehérek, esetleg a megrendelő igénye alapján színezi. A fehér a tisztaságot, őszinteséget jelképezi, ez áll hozzá legközelebb – magyarázta. Horgoltruha-kollekciója állan­dóan bővül. Van benne újszülöttnek való sapka és cipő, karcsú hölgyekre illő, hosszú ruha, boleró, blézer, top, hosszú vagy rövid szárú kesztyű és még sok minden. Nem titkolja: nagy vágya, hogy egyszer egy divatháznak dolgozhasson, vagy legalábbis minden erejét a horgolásra összpontosíthassa. Folyamatosan keresi az ilyen irányú kap­csolatokat. Eddig ugyan még nem járt sikerrel, de álmáért vívott harcát nem adja fel.
Kollekciója népszerűsítésére több alkalommal szervezett divatbemutatót. Modelljei – rokon gyerekek, fiatalok, azok ismerősei – felléptek Maksán és Sepsiszentgyörgyön is, itt egyelőre iskolai módi-szemlén. De ha hívják, minden kérésnek eleget tesz. Díjtala­nul, csak a modellek számára kell egy kis harapnivalót biztosítani.

Csalogató
A legelhivatottabb sepsiszentgyörgyi kézimunkázók a Kónya Ádám Művelődési Ház pin­ceklubjában találkoznak rendszeresen. A tevékenységet Gábor Éva vezeti, aki elmegy közé­jük, annak nem lesz unalmas a délutánja. Laura is rendszeresen részt vesz, a Háromszéki Fürge Ujjak Klubban folytat­ható az otthon elkezdett munka, új technikákat lehet tanulni. Bárkit, bármilyen kézimunkával szívesen várnak minden hétfőn délután négy órától – fejezte be be­szél­getésünket Bongyán Laura horgolóművész.