Korábban és különleges ajándékkal érkezett idén az angyal Kusztura Juliannához és Dónáth László Zsolthoz, a sepsiszentgyörgyi fiatal pár hármas ikrei immár negyedik hónaposak. S bár hasonló hír hallatán hajlamosak vagyunk előbb a gyermekneveléshez kötődő feladatokra nehézségként gondolni, a fiatalok őszinte öröme, hozzáállása jól példázza: a kicsik érkezése életük legszebb ajándéka, általuk vált erősebbé az eddig közösen megélt tíz év köteléke is.
Konyhaasztalon sorakozó tejporos dobozok és három, bevetésre kész, töltött cumisüveg ragadja meg figyelmemet az első percben, ahogy betoppanok az ikrek otthonába, s lehetetlen elbújni a nyugalom, jóleső meleg elől, ahogyan a szülők mosolya is jótékonyan fertőz. A természetes módon fogant Samu, Dániel és Diána három kiságya uralja a család közös szobáját – itt zajlik jelenleg ötük életének jelentős része, érezhetően boldogan. – Ha egy nagyobb lakásban élnénk, valószínű, akkor is együtt lennénk a gyermekekkel, szükségünk is van erre, folyamatosan mellettük kell lennünk – jegyzi meg magabiztosan az édesapa. – Most úgy fest a szobánk, mint egy pici óvoda.
És valóban: Samu békésen integetve tűrte a felnőttek beszélgetését, édesanyja érintése mosolyt csalt Dániel arcára, s szívesen fogadta a simogatást Diána is.
Julianna terhességét sepsiszentgyörgyi nőgyógyász követte, gyakran volt kórházban, Marosvásárhelyen is megfordult felülvizsgálat okán, végül ott hozta világra a kicsiket a terhesség nyolcadik hónapjában. A szülőket meglepetésként érte a hír, hogy ikreik lesznek, először csak kettőről tudtak, majd kiderült, valójában három kis szív dobog. – Sámuel volt a legnagyobb, ő 2300 grammal, Dániel 2050, Diána pedig 1700 grammal született szeptember 5-én császármetszéssel – idézte fel édesanyjuk. – Nehéz dolgom volt abban a tekintetben, hogy a várandósság idején, három hónapos kortól a szülésig ágynyugalomra volt szükségem, hogy ők meg tudjanak maradni.
Egy újszülött érkezése alaposan átírja a családok napi rutinját, három gyerekkel pedig hatványozódik a tennivalók sora, s bizony elkel a segítség is. A család László szüleivel, háromszobás lakásában él, délutánig a fiatalok együtt foglalkoznak a kicsikkel, utána pedig a nagyszülők is besegítenek a teendőkbe. Mint mondják, ezért is szerencsésnek érzik magukat ebben a helyzetben. – Teljesen átalakultak a napjaink, folyamatosan együtt kell lennünk, s ha csak egy gyermekünk lenne, talán összekapnánk, hogy kinek a karjaiban legyen. Koraszülöttek voltak, így az elején háromóránként fel kellett őket költeni, hogy megetessük, később pedig már ők ébresztettek minket. Mára már többet alszanak, akár négy-öt órákat is éjszaka – mesélte Julianna. Párja mosolyogva fűzte szavaihoz: most, hogy tudja, milyen három gyerekkel, egyet egyedül is elvállalna.
A gyermekek mindennapjairól – etetésről, alvásról – pontos feljegyezést vezetnek szüleik, akik tíz éve alkotnak egy párt. Úgy érzik, életkoruk miatt is – az édesanya 30, édesapa 37 éves – jókor érkeztek gyermekeik, annak ellenére, hogy egyelőre nincs saját lakásuk. Korábban éltek már bérlakásban, de különösen a téli, magas költségeket nehezen tudták törleszteni. László állítja, lényeges, hogy most a szüleivel élnek, mert így legalább ott a segítség is. A fiatalok turkálóját jelenleg a családfő és édesanyja vezeti, jövedelmüket a remélhetően januárban érkező gyermeknevelési támogatás egészíti majd ki. – Meg tudjuk oldani a dolgainkat, a gyermekek sem szenvednek hiányt semmiben, a tejport is kapjuk most már az államtól – nyitja ki az asztal mellett álló dobozt László. Mint mondja, lányuk ezt a típust nem szereti, így számára mást vásárolnak. Korábban egyébként jelentős összegeket költöttek tápszerre, koraszülöttként másfajta tejporra volt szükségük a kicsiknek, a több mint 50 lejbe kerülő adag csupán két napra volt elegendő – idézték fel a szülők. Kiadásaikat spórolt pénzükből és a László németországi munkavállalása során szerzett tartalékból fedezték eddig, s abban bíznak, az új évben már megkapják a gyermeknevelési hozzájárulást.
Kérdésemre, hogy mennyiben lesz más az idei, mint az előző évek karácsonya, László tömören és nevetve fogalmazza meg gondjukat: nem tudják, hová tegyék a karácsonyfát – az ajándékot korábban megkapták az élettől. Mosolyogva mesélik, mutatják, mit és honnan távolítottak el fokozatosan szobájukból, hogy ágyuk mellett a kicsik saját kiságyban pihenhessenek. Úgy érzik, gyermekeik erősebbé fűzték érzéseiket, s fontolóra vették azt is, tíz év után akár összeházasodnának gyermekeik keresztelőjén. Kívánságuk csupán annyi, egészség legyen a családban...
