Éltető Feldoboly
Felsétál a ház mögötti emelkedőn, leül a kert végében a padra. Bár a mindenség töredéke sejlik a nyúlánk erdeifenyők árnyékából, télen ritkábban szemlélődik innen. Éltes Barna, mint mindig, körbehordozza tekintetét az otthonát jelentő panorámaképen: Feldoboly házai, hótlan szántók, távoli, szemérmesen fehérlő hegyek s fölöttük vékony, szürkésfehér felhőcsík látszik. Ez az a hely, ahol töprengeni, messzire látni s elmélyülni lehet, padja e kilátással szinte mindenkit elkápráztat. Amikor párja, Orsolya először szétnézett innen, ő is úgy érezte, hazatért. Pedig egyszerű minden: kis, rusztikus ház az aljban, domboldal, a kertben néhány szobor, s a kerítéstől kezdődik a fenyves; az udvarra bejár három őz – legszebbek éjjel, holdfényben –, Barna eteti őket.
A falut körbeölelő dombkaréjon házuk helyezkedik el legmagasabban; hárman élnek benne, Rózsa lányuk egyéves születésnapját novemberben ünnepelték.
Éltes Barna ötödik éve tanít szobrászatot, képzőművészetet a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban; megszerette az oktatást, mert már több tanítványa eredményes. A hét négy napján autóbusszal ingázik, három kilométert gyalogol a buszmegállóig; amikor reggel nyolctól tart órát, ötkor kel. Nyaranta a kertben faragja szobrait, műtermét egy szomszédos ház csűrjében alakította ki, télen délután, esténként dolgozik ott félkezes faragó bárdjaival. Műterme az „ezeréves nyelvhatáron” fekszik, a kerten túl már a Bodza-vidék kezdődik. Nem csak alkotásaival foglalkozik, ha a szükség úgy kívánja, avatott mesteremberként farag kaput, kályhát rak, fára cseréli a kút betongyűrűjét, faházát is maga tapasztotta újra. Régebb állatokat is tartott, lovat, kecskét, tyúkot, mostanra csak a háztáji zöldségtermesztés maradt. Szentgyörgytől nem elszakadva, hagyományként is tekint a falusi életmódra, ez pedig azt jelenti, természetes nyersanyagokkal javítja házát, bevált módszer, olcsóbb az épület karbantartása. Házát 2005-ben vásárolta, azóta alakítja, rendezi. Bárki idejön, láthatja, miért élhető ez a hely, főleg a mai rohanó korban – magyarázza. Ő maga itt találta meg az alkotói kiteljesedés lehetőségét, a belső békét; valami olyasmiért fontos ez a tér számára, mint amikor felmászik valaki egy hegycsúcsra, és érzi, lehámlik minden felesleges, csak a leglényegesebbek maradnak...
Amikor 24 évesen először meglátta a házat és környékét, már akkor olyannak tűnt, mintha azelőtt is ott élt volna, és e pillanattól egyértelművé vált számára, az lesz az otthona. „Ha nem találok egy olyan helyet, ahol a legjobban tudom formálni a fát, a követ, nem is lehetne alkotni.” És ez annak ellenére sem változik, hogy télen egy szobában laknak, ott történik minden, fürdőszoba egyelőre csak elképzeléseikben létezik. De belakják a helyet: pattog a tűz a kályhában, füstöl a kémény, gyermeksírás hallatszik, az udvaron száradnak a ruhák – évszázados lüktetése az életnek.

Teremtett formák
Éltes Barna 1981-ben született Sepsiszent­györgyön, a Plugor Sándor Művészeti Líc­e­umban érettségizett 1999-ben, festészet szakon. Kolozsváron is erre felvételizett, kérte, hogy magyarul vizsgázhasson, így a szóbelin tolmács fordított, már akkor körvonalazódott benne a végeredmény, bejutásához aztán negyed pont hiányzott. Nem volt, mit tennie, elment Magyarországra, de eldöntötte, visszajön, mert ősei apai ágon lófő székelyek voltak, „itt nekünk tennivalónk van, mind a mai napig határvédők vagyunk”. 1999-ben Buda­pestre költözött, vendégmunkásként restaurálással foglalkozott egy évig, majd 2000–2005 között szobrászatot tanult a képzőművészeti egyetemen. A mai napig érdekli a néprajz, a régészet, s miként a felvételi idején is, nehezen tudott választani festészet és szobrászat között – úgy gondolja, nincs nagy különbség a két műfaj között –, egyértelműen ma sem nevezi magát csak szobrásznak, még mindig fest. Vallja, jó, ha az alkotó tudja, hogy a szobrászat formát, a festészet színt, a grafika vonalat jelent; szobrászatban a forma, a tömeg az elsődleges, lényege a teremtett forma. Forrásként – utalva Bartók Béla tiszta forrására – a természetben előforduló formákat említi, másodlagosan a hozzá közel álló alkotók munkásságára tekint. A szobrászat nem ábrázol, nem narratív és nem illusztrál. Budapesti mestere, Körösényi Tamás egyszer azt mondta, az a jó szobor, amelyben benne van a szobrászat több ezer éves története. Éltes Barna hozzáteszi, egy jó szobor divattól függetlenül mindig jó, az érték örök, a divat „jöttment”. Ő maga fából, kőből dolgozik, foglalkozott bronzzal is, kisplasztikákat készített. Fából, kőből „elveszi” az anyagot, és ez foglalkoztatja: mennyit, honnan vesz el, az arányok, az egyensúly, a dinamika. Most éppen a madéfalvi veszedelem témával meghirdetett pályázatra farag diófából, kiindulópontja a jó és a rossz közötti örök küzdelem, aztán munka közben folyamatosan változtatja, alakítja a formákat, mert az alkotás játék, amikor komolyan veszi, már nem él a mű...
Jakócs Orsolya 2010-ben költözött Székely­udvarhelyről Feldobolyba, mindent maga mögött hagyva városi lányként próbálta magát feltalálni. Ott kozmetikusként dolgozott, de szakmáját egyelőre félretette; eleinte nehezebben ment, most már szereti Feldobolyt, megnyugvást, kellemes kiteljesedést jelent, élhetőbbnek tartja az itteni életet; nem érzik magukat annyira kiszolgáltatottnak, mint a városban, falun olcsóbb a létfenntartás, és ami a legfontosabb: segítőkész emberek veszik körül. Sepsi­szentgyörgy 25 kilométerre van Feldobolytól, de úgy érzi, megoldható, hogy bejárjanak kulturális rendezvényekre, baba-mama klubba. Mióta Rózsát neveli, sokat töpreng azon, mihez kezd majd itt, zöldségtermesztésre, állattartásra is gondolt; egyelőre kislánya a legfontosabb, ma már azt vallja, bármilyen karriernél többet ér egy gyermek. Ha rajta múlna, Orsolya biztatná a fiatalokat, válasszák a falut élettérként, mert Feldoboly is élhető hely, rengeteget lehet tanulni a nyolcvanesztendős Mariska nénitől. Gondolko­dás­módot és tartást – egészíti ki Barna, aki szerint lényeges: egy gyermek úgy cseperedjék, hogy közben láthassa a meglévő értékeket. Kibontani a fuszulykát fontosabb, mint a Facebook – teszi hozzá.

Faragott játék ­karácsonyra
A tavalyi karácsonyt nem töltötték Fel­dobolyban, Éltes Barna pedagógusként szolgálati lakáshoz jutott Sepsiszentgyörgyön, ám azt nem szerették, fenntartását drágának tartották. Néhány hónapig laktak ott, aztán nyáron visszaadták a kulcsokat, és hazaköltöztek Doboly­ba. Az adventi készülődésben Orsolya szentnek, a szeretet ünnepének nevezi karácsonyt, s úgy érzi, Rózsával otthonukban a mostani lesz a legteljesebb. A töltött káposzta illata megszokott, de nem akarják ajándékokkal ellepni lányukat, mert az ünnep nem szólhat túlzott költekezésről, mértéktelen evés-ivásról. Barna jó értelemben vett böjtként is említi karácsonyt, amikor nem zsíros ételekkel tömjük meg testünket, hanem az ünnep szellemi értékeivel is töltekezünk, ugyanakkor Jézus születése jó alkalom az elmélkedésre, az év végi számadásra. Faragott már fajátékot kislányának – elkészítette nagyapja miniatűr szobrát, hogy így ismerhesse meg, de van már csikófeje is, hiszen a ló fontos a székelyeknek, és kis portrésorozatot tervez magyar történelmi személyiségekről –, karácsonyra is formál valami újat, mert kisugárzásuk van ezeknek a tárgyaknak.
Éltesék szeretnék, ha Rózsának lehetne test­vére, senki sem jogosít fel arra, hogy valakinek korlátozzuk a születését – vélekedik Barna; a nehézségek ellenére minket is vállaltak, négyen vagyunk testvérek – teszi hozzá Orsolya. És e vállalásoknak köszönhetően nem csak a székelységnek lettek nagyjai, mint Kőrösi Csoma Sándor, Szentkatolnai Bálint Gábor és társai, hanem mi is beszélgethetünk, nem üres e feldobolyi ház...