Majd a csillogó havon
farsangolni illan:
köddel tömött felhők közül
néha visszavillan.
Tavasszal a napsugár,
ha a fagy felenged,
tenyerében madárfüttyöt,
rügyeket melenget.
Örömében ficánkol,
ághegyen cikázik –
szirmot rezzent, pillét lehel,
fűre fekszik, játszik.
Nyáridőn a napsugár
zöldet özönöltet:
záporokkal lomboztatja,
paskolja a földet.
Patak hátán csörgedez,
búzatáblán csordul,
s tarlót tikkaszt, ha jókedve
hevesebbre fordul.
Ősszel víg a napsugár:
szüretkor gerezdet
szopogat, s az öreg lugas
résein bereszket.
Rét fölött, a légen át
falevelet lenget:
rozsdás erdők terebélyén
rideg szelet penget.
Tél jön ismét, már a fény
széncinkét diderget,
s deres égig ragyogtatja
még a déli kertet...
Vándorol a napsugár
egész esztendőben:
merre járhat, merre száll
szét a tág időben?