Jó néhány évvel ezelőtt találtam egy nagy sáskát. Arra gondoltam, milyen jó nagy balint lehetne fogni vele, és beletettem egy gyufásdobozba. Miközben tettem bele, valami hozzáért a húrjához, pontosabban a hegedűjéhez, összeért a lába a húrral, és felfedeztem ennek a sáskának a csodálatos hangszerét.
És akkor döbbentem rá, hogy ez a csoda, akit én a horogra akartam húzni, egy hangszer, Istennek egy csodálatos teremtménye, akit az ember ilyen könnyedén elintéz. És ráeszméltem, hogy igazából akkor tudunk kegyetlenek lenni, amikor valamit nem ismerünk, amikor nem látunk bele a részletekbe.
Nem véletlenül mondja a kis herceg rókája: Mert megszelídítettél, felelősséggel tartozol értem. És a megszelídítés tulajdonképpen a megismerés folyamata. Azáltal, hogy megismerjük egymást, megszelídülünk, megszelídítjük azt, amit megismerünk, és az, amit megismerünk, megszelídít bennünket.
Ezek a csodálatos madarak, Isten teremtményei itt vannak körülöttünk, és meg vagyok győződve, hogy sokan most látjuk először őket. Itt vannak körülöttünk a szivárvány minden színében pompázva, elkápráztatva minket, és sokszor együgyűen elmegyünk mellettük, mert nem ismerjük. Közömbösségünkkel kárt okozunk nekik, nem beszélve arról, hogy egyesek kártékonynak nevezvén még arra is képesek, hogy az odújukat eltömítsék, eldugják, és ezáltal elpusztítsák őket. Isten csodái, miként mi is vagyunk mindnyájan, és miként csoda egy légy, egy baktérium is, minden, amire szüksége van a világmindenségnek.
Köszönöm ennek a fényképész csapatnak ezt a munkát, mert tulajdonképpen azt végzik el ők, amire mi képtelenek vagyunk. Hogy az ő kamerájuk legyen a mi szemünk. Az ő tizenkét órát sátorban ülő lesben állásuk legyen a mi türelmetlenségünk helyett a mi türelmünk, hogy látva lássunk, hogy vegyük észre a részleteket ebben a világban, ahol csak rohanunk kétszázzal, és nem vesszük észre a lényeget, nem vesszük észre a csodákat, amelyek körülvesznek, nem vesszük észre egymást, nem vesszük észre önmagunkat sem.
Arra gondolok, aki most látja, hogy odabújik a hím gyurgyalag a nőstényhez, valaha el tudja-e ezt felejteni, és tudja-e azt mondani, hogy ez kártékony madár, amelyet pusztítani kell. Ezért fontos a megismerés, ezért fontos, hogy megszelídítsen bennünket a világ, ne csak mi szelídítsük meg a világot. Legyünk felelősséggel egymás iránt, és adja a jó Isten, hogy így tudjunk, ezzel a szeretettel odabújni egymáshoz, ahogy ez a kis gyurgyalag tette a társához. Áldja meg a jó Isten ezt a kiállítást, és nyissa meg a szemünket, hogy lássuk a csodákat, és ha mi nem vennénk észre, akkor nyissa meg a lencséket, hogy közvetítsék felénk a fényképészek.
Kovács István unitárius lelkész
(Elhangzott a sepsiszentgyörgyi szabadtéri gyurgyalag-kiállítás megnyitóján december 11-én)
