Ilyenkor lelkünkből jobban kiárad az a szeretet, mellyel Isten küldött bennünket erre a világra. Több a mosoly arcunkon, és gyorsabban nyílik ölelésre két karunk. Így indulunk el egy új év ismeretlen útján. Szívünk tele örömmel és reménységgel, jó szándékkal és szeretettel. Hisszük és reméljük, hogy Isten szeretete és gondviselő jósága velünk marad és megsegít, mint ahogy azt az elmúlt évben is tapasztalhattuk.
Az új esztendő kezdetén számba vesszük a megtett életutat, felleltározzuk szel­lemi, lelki és anyagi értékeinket, és a tervek készítésénél figyelembe vesszük, hogy Isten az ő munkatársának hívott el bennünket. Eredményeink mel­lett vállalnunk kell sikertelen­ségeinket, hibáinkat is. Szembe kell néznünk a hanyagságból vagy kényelemszeretetből el nem végzett dolgainkkal, meg nem valósított álmainkkal egyéni és közösségi életünkben. Tanulnunk kell kudarcainkból, és erőt merítenünk az elért sikerekből.
Egy esztendő befejeződött, de mi folytatjuk utunkat és folytatjuk munkánkat, mert erre kaptunk elhívást.
Ez az elhívás ad igazi tartalmat életünknek, hiszen Jézus tanítását követve végeznünk kell munkánkat Isten dicsőségére, embertársaink és önmagunk épülésére és örömére. Így tudunk keresztényi küldetésünknek eleget tenni, ezáltal vagyunk Istennek nemcsak gyermekei, hanem munkatársai is.
Az ember egyik legcsodálatosabb adottsága az alkotás, a teremtés lehetősége, melynek szüntelenül ellensúlyoznia kell a fogyasztást, a rombolást. A számvetés elkészítése alkalmával ennek tudatában kell lennünk, és az elmúlt év történéseit ebből a szempontból is meg kell vizsgálnunk. Az észlelt hiányosságainkért, gyarlóságainkért alázattal bűnbánatot tartunk. Az új év első lépésének megtétele előtt mindezt szükséges számba vennünk, és utána az új év kezdetén előrenézve, bizakodva fürkészhetjük a jövendőt, és tervezhetünk, úgy, ahogy Jézus szavaiban előttünk áll: „Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költségeket, hogy telik-e mindenre a befejezésig?” (Lukács 14, 28). Számba vesszük a múlt történéseit, tapasztalatait, a megélt esemé­nyeket, eredményeket és kudarcokat, és számba vesszük képességeinket, tehetségeinket, hogy tisztán lássuk és vállalni tudjuk igazi küldetésünket. Minden év, mellyel Isten szeretete megaján­dékoz, egy építőkocka, egy tégla, mellyel életünk tornyát, házát építjük itt, ebben a világban. Azért vagyunk a világon, hogy Isten dicsőségét munkáljuk. Azért vagyunk a világon, hogy megtapasztaljuk az otthon melegét és biztonságát. Nem bábeli nagyot akarással kívánunk magunknak hírnevet szerezni, hanem jézusi szolgáló szeretettel akarunk házat, tornyot építeni, otthont teremteni testnek és léleknek, erős közösségeket alkotni. A zsoltáros költő vallomása tanítson bennünket „úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt 90, 12).
Újév reggelén Istenhez fordulva imádkozunk, hogy erős hitünk, világító értelmünk, jó és szabad akaratunk, kiáramló szeretetünk és tiszta lelkiismeretünk mellett áldjon meg bennünket bölcsességgel.  Mi is ez a bölcsesség? A Példabe­szédek és a Prédikátor könyvében megfogalmazott évezredes tapasztalat szerint a bölcsesség az isteni lélek felismerése és kiteljesítése életünkben. „A bölcsesség kezdete az Úr félelme, a józan eszűek mind eszerint élnek” (Zsolt. 111, 10). Ez a kiindulópontja annak, hogy ne csak okosan, de bölcsen éljünk, és az Úr akarata szerint végezzük mindennapi munkánkat.
Az új év kezdetén, mint „bölcs építőmester”, fogjunk neki az előttünk álló feladatok végzésének. Istentől kapott tehetségeinkkel figyeljünk egymásra, szép és felemelő cselekedetekkel tegyük gazdaggá mindennapjainkat, hogy boldog emberként éljünk itt, ezen a földön. Kérjük gondviselő Istenün­k­et, oltalmazza templomainkat, védelmezze otthonaikat, segítse gyülekezeteinket, ma­gyar népünket, hogy bölcs szívvel, evangéliumi lelkülettel építsük Isten országát.