Az aprószentek napi korbácsolás különös hagyományát az egész magyar nyelvterületen ismerték. Valószínűleg a pogány termékenységvarázslások és más rítusok emlékét őrzi, a szokást később az egyház is megerősítette. A „korbácsolás” így már a december 28-ai ünnephez, az aprószentek napjához kapcsolódott. (Aprószent minden fiúcsecsemő, akit Heródes király parancsára a gyermek Krisztus keresésekor megöltek.)
A Néprajzi Lexikon szerint „a fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítette vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniája pedig arra magyarázat, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedni”.
Természetesen nem véres beavatási szertartásról volt szó, a korbácsolás csak jelképes. Az aprószentek napját megelőző estén vagy az aprószentek napján a legények vagy fiúgyermekek vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodták a lányokat, asszonyokat különféle szerencsekívánó mondókák, énekek kíséretében. A lányok szalagot kötöttek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabot adtak át.
A legények ezután a kocsmába indultak, és a szabadban felállított tűzhelyen főzték meg az összegyűjtött húst. Az ezt követő közös lakomán történt a legények „felavatása”, az eseményen nők nem vehettek részt. A keresztapák leöntötték a legényeket egy pohár borral, utána kiadós ivás következett, majd az újdonsült legényeket látogatóba vitték egy-egy lányos házhoz. A kellemes beavatás itt véget is ért, a lányos házak nagy örömére. (origo.hu)
