Volt egyszer egy bugyuta királyúrfi. Fenséges édesapja iskolamestereket, tanárokat fogadott melléje, hogy tanítsák meg a betűvetésre, s verjék a fejébe a törvényt, mert anélkül, ugye, nem kormányozhatja majd az országot.
Tanítómesterek jöttek-mentek, de a kicsi királyfi nem akart a tudományoknak élni, csak az orrpiszkálásban volt hajlandó elmélyedni. Több se kellett a királynak: a palotába hívatott egy öreg írástudót, aki mindenféle tudományban jártas volt, és akit az egész világ bölcsnek tartott. Felfogadta fia mellé tanítónak. Csak az az egy kikötése volt, hogy nevelje szépszerével, jó szóval a csemetéjét, mert a gyermek gyönge, ijedős. De biz a bölcs kurtára fogta az úrfit. Végül, amikor már nem tűrhette tovább tökéletlenségeit, végighúzott a hátán a vesszővel egynéhányszor, és így szólt:
— Tanuld meg, hogy pálcából fakad a bölcsesség!
A királyfi rögvest bepanaszolta fenséges édesapjánál az agg tanítót:
— Megvert a mester, mielőtt feladta a leckét!
A király abban a szent helyben tömlöcbe vettette a bölcset, de az ítélkezés napján még egyszer a király és a vének bírósága elé vezették. Szerencsétlen próbálta igazolni magát, bizonyítékokkal hozakodott elő, ám hiába.
— Inkább egy erdőből beszabadult medvét tanítanék az ábécére, mint felséged fiát!
Erre a csúfságra a király nyomban kimondta ítéletét:
— Ha egy esztendőn belül nem tanítasz meg egy medvét írni-olvasni, tudd meg, hogy nem kerülöd el az akasztófát!
A király nyomban fogatott az erdőben egy medvebocsot, és elküldte a bölcsnek. A mester cserzett bőrből készített egy vastag könyvet, és lapjai közé hússzeleteket rakott. A medve a mancsai közé kapta a könyvet, és addig-addig forgatta, amíg az összes húst meg nem találta. Miközben evett, dörmögött, s lapozgatta a könyvet.
Hamarosan letelt a kiszabott esztendő. A király maga elé rendelte a bölcset, hogy mutassa be a medvéje tudományát. A medve, amint meglátta a király asztalán a könyvet, azon nyomban a hátsó lábára ágaskodott, elvette, s forgatni kezdte a lapokat. Dörmögött, mormogott, közben végiglapozta az egész könyvet, azután elkezdte elölről.
A jelenlévők dőltek el a kacagástól. A király megkérdezte a mestert:
— Mit mond a medve?
— Olvas, felséges uram.
— Miféle olvasás ez?
— Kérem alázattal, felséges uram, a maga nyelvén olvas: medvenyelven mondja az ábécét.
Most már a király is elnevette magát, és megbocsátott a bölcsnek. Mivel látta, hogy helyén van az esze, végleg felfogadta a fia mellé tanítómesternek.
