Az aljas népirtás azonban ellenkező hatást váltott ki. A székely nép még elszántabbá vált, ezzel magyarázható, hogy a terrorral megszervezett székely határőrség 1848–49-ben a magyar szabadságharc oldalán vívta dicsőséges csatáit az osztrákok ellen. A székely szabadságjogok sárba tiprása, a madéfalvi vérengzés miatt érzett bosszú mozgósította 1848 őszén a háromszékieket is arra, hogy a világtól elzárva, egymagukban sikerrel vívják meg önvédelmi harcukat.
A székelyek nemcsak 1848-ban, de más alkalommal is fegyvert fogtak ősi jogaik védelmében. A legnagyobb katonai felkelésben, 1562-ben az egységes vezetés hiányában vereséget szenvedtek. Ekkor büntetésből a székely közrendet fejedelmi jobbággyá nyilvánították. E státust azonban soha nem fogadták el. Keresték a lehetőséget, hogy megszabaduljanak e számukra megalázó helyzettől. Alkalom erre 1595 őszén adódott, amikor vállalták a Szinán pasa elleni havaselvi hadjáratban való részvételt korábbi jogaik visszaállítása fejében. Azonban hiába hoztak véráldozatot, hiába harcoltak hősiesen, a nemesség megakadályozta a fejedelmi ígéret betartását. A székely közrend ekkor elhatározta, hogy fegyverrel védi meg visszakapott szabadságát. A nemesség azonban jól felszerelt hadsereggel megszállta a székely központi településeket, majd akárcsak Madéfalván, az egész Székelyföldön egyszerre, egy éjszaka, tervszerűen megtámadta az alvó és a gyanútlan székelyeket. Felégették a falvakat, karóba húzták a katonai felkelés irányítására alkalmas közrendűeket. A „véres farsangnak” nevezett megfélemlítés ellenére a székelység haragját már nem lehetett kordában tartani, a székely közrend 1601-ben visszanyerte korábbi státusát.
A székelyek később is harcoltak a szabadságért. Így történt 1918 végén, 1919 elején is, amikor látták, hogy a magyar kormányzat védelem nélkül hagyta Erdélyt. Az önkéntes székely csapatok jóformán magukra hagyva vívták harcukat a betolakodó ellenséggel szemben. A székelység vitézül harcolt az első és a második világháború idején is.
Népünk ma sem mond le az önrendelkezés jogáról. Harcát az évszázados hagyománynak megfelelőn, más történelmi körülmények között – békés nemzetgyűlések és tüntetések szintjén – folytatja. A Székely Szabadság Napján, 2013. március 10-én Maros­vásárhelyen 35 ezren gyűltek össze, néhány hónappal később, 2013. október 27-én már 120 ezren tiltakoztak a román kormány beolvasztó, románosító politikája ellen.
A román nacionalisták a székelyekről még mindig nem tudják, hogy makacs, kitartó nép. Olyan, amelyet a jogkorlátozások, a diszkriminatív intézkedések kitartásra ösztönöznek, és vereségeiből erőt merít. Lehet uralkodni fölötte ideig-óráig, de elszántsága határtalan. Tomori Pál, a mohácsi csata vezére jól ismerte őket, és ezért óva intett mindenkit attól, hogy velük ellentétbe kerüljön, mert az elszánt székelyek „nem tartanak sem Istentől, sem embertől”.
A madéfalvi mártírokra emlékezve fogadjuk, nem mondunk le népünk jövőjéről, a minket megillető közösségi jogokról, a területi autonómiáról.

*

Madéfalván vasárnap reggel elkezdődtek a megemlékezések a Sicu­licidiumra. A szentmisét követően a közel ezer főt számláló nézőközönség előtt zajlott az Ezerhétszázhatvannégy év január hét virradóra… című szabadtéri előadás (fotó) a templom melletti téren. A székelymészárlás hajnalát felidéző bemutató résztvevője az árkosi Székely Virtus Hagyo­mányőrző Egyesület, a gelencei Határőr Tüzércsapat, a Gyergyói Hagyományőrző 14-es Határőr Ezred, a Csíkszéki Mátyás Huszár­egye­sület, a csíkcsicsói színjátszók, valamint a Madéfalvi Ifjúsági Néptánc­együttes és a Madéfalvi Dalkör volt. A rendezvények ma is folytatódnak Madéfalván, a 10 órakor kezdődő szentmise után 11.30-kor a Siculicidium-emlékműnél tartanak megemlékezést.  * Az SZNT szervezésében Marosvásárhelyen a Kultúr­pa­lotá­ban ma este hat órakor tartják az emlékező rendezvényt. * Sepsi­szent­györ­gyön a megyei könyvtár Gábor Áron Termében ma 17 órakor könyvbemutatóval egybekötött emlékestet tartanak, előadó Kádár Gyula történész.