Senkálszky Endre 1914. október 2-án született Kolozsvárott. Színpadi pályafutását amatőr színjátszóként kezdte, az 1930-as években vándorszínészkedett, majd 1939-ben a kolozsvári társulathoz szerződött.
1949–1954 között a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanára, 1964–1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugdíjba, de 96 éves koráig megszakítás nélkül tovább játszott a kolozsvári színház produkcióiban. Hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.
Pályafutása során eljátszotta Ádám szerepét Madách Az ember tragédiájában, és megformálta Bánk bán alakját is Katona József drámájában. Színészi munkája mellett rendezőként is dolgozott: 1978-tól három éven át 14 görög tragédiából álló ciklust rendezett. Munkásságát számos kitüntetéssel, köztük a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjával ismerték el. Az életműdíj 2012-es átadásakor Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgató-főrendezője hangsúlyozta, hogy Senkálszky Endre mellett nem kevesebb, mint hét színészgeneráció nőtt fel, és ő mind a hét generációt örökifjú szívvel és mentalitással figyelte, segítette. Tompa Gábor szerint nagymértékben köszönhető Senkálszky Endrének, hogy a kolozsvári magyar színház ma erős, sikeres társulatot tudhat magáénak.
A Magyar Színházi Portál idézte tavaly októberben, a színész 99. születésnapján a tíz évvel ezelőtt (2003-ban a Magyar Játékszíni Társaság életműdíjának átadásakor) elhangzott vallomást: „Én hiszek abban a szigorú felelősségben, amivel az életnek, a közösségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem kemény, éber, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért. Ránk az a nemes feladat hárul, hogy kimagasló művészi tettekkel tiltakozzunk minden megalkuvás ellen. Csak az lehet vesztes, aki feladja a harcot, hiszen felejthetetlen elődeinktől útmutató szilárd erkölcsi meggyőződést, hitet és biztatást kaptunk. Ők adták át stafétaként a gondolat, a lélek és a szó fáklyáját, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk tovább az utánunk jövőknek. Mert ennek a lángnak, a lélekbe öltözött hitnek, a gondolatba öltözött felelősségnek, a szóban, az édes anyanyelvben született lángnak soha nem szabad kialudnia.”
