Ez még inkább észlelhető, ha a világhálón fellelhető légi felvételt szemléljük: mintha a házak kis erdő sűrűjébe férkőztek volna. Barót közelsége révén érezhető egyfajta elnéptelenedési tendencia, de tehetséges embereinek köszönhetően Olaszteleken kézzelfogható a megújulás lehetősége.
Máthé Sándor tisztségeit nehéz számon tartani: testnevelő tanár és aligazgató a baróti Gaál Mózes Általános Iskolában, otthon, Olaszteleken pedig az RMDSZ színeiben megválasztott tanácstag, és nemrég a közbirtokossági elnöki teendőket is ellátja. Előbb „legfiatalabb” feladatáról kérdeztük.
Úgy véli, a közbirtokosságnak sikerült jól gazdálkodnia, hiszen nemcsak új székhelyet vásároltak, hanem futotta az ingatlan külső-belső felújítására, hozzájárultak az óvoda lépcsőjének és pince lejárójának, illetve azok környékének felújításához is, s még maradt pénzük ez évre is. A legjobb hír mégiscsak az, hogy sikeres LEADER-pályázatukkal 34 500 eurót nyertek traktorvásárlásra. Nem lesz nagy traktor, de igényeiket bőségesen kielégíti. Elsősorban az erdő felújítása során hasznosítanák – kezdve a munkások szállításával a nehezen meg­közelíthető helyekre a telepítés során felmerülő nagyobb horderejű feladato­kig –, de egyéb esetekben is jól fog. „Az idén történt meg, hogy erdőtűzzel kellett felven­nünk a harcot. Ahelyett, hogy az oltáson dolgoztam volna, órákig futkostam a faluban, míg találtam valakit, aki ideadja traktorát, hogy egy ­ciszterna vizet kivigyünk.”

Olaszteleken élni
– Milyen évet hagyott maga mögött Olasztelek? Volt, minek örvendeniük, elképzeléseiket sikerült valóra váltaniuk? – kérdeztük a tanácstag Máthé Sándort.
– Olaszteleken élni jó! Lehet, hogy kisebb-nagyobb gondok adódnak, s megoldatlan fel­adat is elég akad, de én azt mondom, jó, élhető hely Olasztelek. Elég szétnézni, végigsétálni a faluban: a házak és középületek megújulnak, az infrastruktúra modernizálódik.
– Ez igaz, de feltűnően sok házon ott az eladó tábla. Ez a falu elöregedését jelenti, s az elnéptelenedést vetíti előre...
– Igen, észlelhető egyfajta elvándorlás, de ez ellen igencsak keveset lehet tenni. Rólunk azt mondják, szászok vagyunk, mert a gaz­dálkodás mellett nagy hangsúlyt fektetünk az oktatás minőségére és a művelődésre is. Gyer­mekeinket próbáljuk minél jobban képezni, sokan délutánonként magánórákra járnak a főbb tantárgyakból, zenét és nyelveket tanulnak, háromnegyedük pedig egyetemen tanul tovább. Számtalan tanárt, orvost, lelkészt és egyéb jó szakembert adunk nemzetünknek évről évre. Ennyi felsőfokú végzettségű fiatalnak hogyan tudnánk megélhetést, fejlődési lehetőséget biztosítani? Mondogatják is az idősebbek, hogy itt a szép, egy élet munkájával felépített ház, de kire marad, ha ők már nem lesznek? Amúgy az elmúlt években többen beköltöztek a faluba, s az nem is baj, jó emberekre mindig szükség van.
– Említette az infrastrukturális beruházásokat: mi valósult meg a múlt évben, illetve mi van még hátra?
– Legje­lentősebb beruházásunk a csatornázás elkezdése. A vargyasi letérőtől kezdve jó kilométeren fektették le a csöveket, a környékét pedig rendezték; lett jó út, sánc és járda. Sajnos, egy kicsit megkésett a kivitelezés, de tavasszal folytatódik a munka. Amint ezzel végzünk, arra fordítunk gondot – ezt már megbeszéltük a tanácsban –, hogy ezen a szakaszon is biztonságosabbá tegyük a közlekedést: járdát, gyalogátjárókat alakítsunk ki. Szintén az elkövetkezdő időszak feladata lesz játszótér építése a kastéllyal szembeni területen. Az egyház hollandiai, wilsumi kapcsolata révén már érkezett cél­irányos támogatás, a megyei tanács is támogatja az ilyen jellegű kezdeményezéseket, a községvezetés is hozzáteszi részét, így csak lesz annyi, hogy jó minőségű, gyermekeink biztonságát szavatoló játszóhelyünk legyen.

Messzelátó
Általában hajlandóak vagyunk csak a nagyobb, „darabosabb” dolgokra összpontosítani, a részletek pedig látóterünkön kívül maradnak, elsikkadnak. Hajlamosak lennénk elszaladni – mert magától értetődőnek tartjuk – az Olasz­telek kulturális életét megszabó Messzelátó Egyesület névválasztása mellett is. A világhálón egyik régebbi honlapjukon fellelhető kis történetet érdemes idemásolni. „A Messzelátó név ismerősen cseng azok számára, akik egészen az 1990-es évekig Olaszteleken cseperedtek fel. A Daniel család udvarházához tartozó arborétum egy kis dombocskáján, a kastély mögötti területen állítottak fel egy kis emel­vényt, amelyről jól belátható volt Erdővidék alsó része, az Olt völgye. A név a dombocskára is ráragadt. Ide vezetett az óvodások első kirándulása, innen nyílt ki előttük először a világ. Ezért választottuk közösségi lapunk, egyesü­letünk számára is ezt a nevet, mert úgy éreztük, valamit hordoz magában abból, amit szerény eszközeinkkel mi is szeretnénk elérni.”
Égiszük alatt szerveződik a kosaras bál, működik a furulyacsoport, a Harmónia kórus, a Hajnalcsillag tánccsoport, áll össze a falutalálkozó programja. Mindezek ellenére Máté Anikó egyesületi elnök szerényen csak annyit mond, hogy – bár a felsoroltak jogilag igen – valójában csak részben az ő érdemük, hiszen mindent a református egyházzal közösen tesznek. „Kevesen vagyunk, mindössze négy-öt család alkotja az egyesület gerincét, ezért csak annak a kevésnek a szervezését vállaljuk, amit értékrendünk szerint kiemelten fontosnak tartunk. A szeptember első hétvégéjén tartott falutalálkozó megszervezésével az a célunk, hogy az elszármazottakat hazahívjuk, s örvendjünk egy kicsit az együttlétnek. Hogy ezt az együttlétet még tovább erősítsük, megtartjuk az ötvenévesek kortárstalálkozóját is, de jó alkalom arra is, hogy például a Bartha Imre és Fülöp Csaba által oktatott táncosok megmutassák tehetségüket” – mondotta Máté Anikó.
Legutóbb a vasárnapi iskolás gyermekekre terelődött nagyobb figyelem: az adventi időszakban kis műsort készítettek, s a további tevékenységük pénzmagvát adó kosaras bál megszervezését is vállalták.

Kiállításra készül a gazda
A hetvenkilenc esztendős, életének javát termelőszövetkezeti tagként és gazdálkodóként leélő olaszteleki Molnár Sándor első festé­szeti kiállítására készül. Meggyőződése, szü­lőföldünk vadregényes tájait, természetünk egyedülálló kincseit mindenkihez el kell juttatni, ehhez a legjobb eszköz pedig a művészet. Ecsetet kezelni senkitől sem tanult, de tehetsége nem hiányzik ahhoz, hogy láttatni, észrevétetni tudjon.
Molnár Sándor és a festészet rég eljegyezte egymást, de „viszonyuk” sosem tudott kiteljesedni. Gyermekkorában szívesen raj­zolt, tanulni is jó szívvel tanult volna, mégis a föld lett élete – pedig még Zsögödi Nagy Imre pártfogását is élvezte! Édesanyja beszélte le arról, hogy „beváltsa” a nagy székely piktor ajánlólevelét, mondván, a festők mind szegények, megélhetésük bizonytalan. „Olyan tizenhét esztendős lehettem, amikor Bü­dös­fürdőn megismertem Nagy Imrét. Fo­lya­matosan kísérgettem, s ahol megállt, ott én is megálltam, és a háta mögül lestem minden mozdulatát. Szótlanul tudomásul vette, hogy társául szegődtem, de azért figyelt rám. Egyszer, amikor úgy éreztem, alkalom adódott rá, hozzászóltam az egyik rajzához, s rákérdeztem: a házat miért rajzolta az égbe? Haragot színlelve kérte ki magának, miként kritizálom őt, majd adott egy darab papírt, egy üres rámát elém tartott, s azt mondta, amit benne látok, rajzoljam meg. Jó szemem volt, kezem is ügyesen mozgott, úgy néhány perc alatt felvázoltam a látottakat. Hű, az anyádat, te gyermek, neked tanulnod kell – mondotta –, s papírt írt, és címet is adott, hogy Pesten kit keressek fel. Édesanyám beszélt le arról, hogy elmenjek az idegenbe csupán azért, hogy ta­nulva is csak szegény ember maradjak.”
A legény itthon maradt, kollektívtag lett, dolgozott erdőn, majd fogatosként, de beletanult a mészárosmesterségbe is, mely igencsak jó mellékest biztosított – olyan év is volt, hogy száznál több disznót vágott le. Huszonhárom évesen megnősült, fiatal, alig tizenhat esztendős nejével közös erővel házat építettek, gyermeket neveltek, állatot tartottak, így hosszú évtizedekig háttérbe szorult a festés. Negyvenes éveinek derekán járt már, amikor kislánya egyik este azzal állt elő, hogy be szép képük van a szomszédéknak. Hogy lányának kedvében járjon, Sepsiszentgyörgyről ecsetet és vásznat szerzett, a szomszédtól elkérte a képet, s nekifogott lemásolni, majd egy hét múlva, amikor a két alkotást egymás mellé tették, nem tudták eldönteni, melyik az igazi s melyik a frissen készített. Ettől kezdve, ha akadt egy kis szabad ideje, ecseteivel bíbelődött. Sokat járt-kelt szűkebb és tágabb szülőföldjén, a szemének tetsző tájakat pedig igyekezett megörökíteni. Néhány éve a mo­dern technikát is segítségül hívja: útjai alkalmával fényképeket készít, majd otthon lemásolja, de akár a világháló fotográfiái közt is keresgél megfesteni érde­mes felvételek után. Egyszer adatott meg, hogy kisebb kiállításon megmutathassa műveit, de most azt szeretné, hogy a képzőművészeti szak­ra készülő uno­kájával Székelyudvarhe­lyen vagy Sepsiszent­györgyön közös tárlaton sze­repeljen. Talán nem kell sokat várni erre a pillanatra, még a nyolcvanadik születésnapja előtt néhány hétre kiürül a munkáival teli, utca felőli kis szoba.