Nem, nem valamiféle sztálinista koncepciós per vádiratából idéztünk – napjaink Romá­niájában kiadott dokumentumban szereplő szavak ezek: a Románia Csillaga Érdemrend magát becsületbíróságnak tituláló bizottsága azon döntésének indoklását tűzdelték teli ilyesfajta kifejezésekkel, amelyben a testület javasolja Tőkés László magas állami kitüntetésének visszavonását.
A legsötétebb diktatúrákat idéző nyelvhasználat talán mindennél élesebben rávilágít arra, milyen veszélyekkel jár az a fajta posztkommunista restauráció, mely az utóbbi időben kiteljesedni látszik, és amely megnyilvánul az igazságszolgáltatás fölötti uralom megszerzésére irányuló törekvések felerősödésében vagy az állami szintről, a közintézmények és a média által gerjesztett magyarellenesség előretörésében. Különö­sen aggasztó mindez, ha az indoklásban a Tőkés Lászlóra és tevékenysége minősítésére felsorakoztatott, régi korok elnyomó rendszereit idéző jelzők alátámasztását olvassuk. Mert az derül ki ebből, hogy voltaképpen mindannyiunkat, minden erdélyi, székelyföldi magyart pellengérre állíthatnának, hazaárulással vádolhatnának és elítélhetnének – a Tőkés Lászlóra aggatott válogatott minősítéseket ugyanis azokkal a kijelentéseivel támasztják alá, amelyekben a mi véleményünknek, igényeinknek ad hangot. Idézik egyebek mellett autonómiát kö­vetelő nyilatkozatait, azokat, amelyekben szóvá teszi, hogy a bukaresti hatalom gyarmatként tekint Erdélyre, vagy amelyekben síkraszáll az elrománosítási politikák ellen.
Bárkit bezárhatnak – csenghet vissza fülünkben a posztkommunista hatalomátmentési folyamatot, a magyar egyházi vagyonok elorzását, az ártatlanul meghurcoltak kiszolgáltatottságát úgyszintén oly híven tükröző Mikó-ügy keserű igazsága –, hiszen ha mindezek a nyilatkozatok főbenjáró bűnnek számítanak ma Romániában, akkor bizony a demokrácia alapjai repedeznek.