* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió ― Mozgásszínházi Műhely ma 19 órától a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében bemutatja Esc című előadását. Rendező és díszlettervező: Zakariás Zalán. Következő előadások holnap és csütörtökön 19 órától.
* A Tamási Áron Színház pénteken 19 órától a Comenius I.-, szombaton 19 órától a Comenius II.-bérleteseknek játssza a nagyteremben a John Steinbeck regényei alapján készült, George és Lennie című drámai játékot Barabás Olga rendezésében.
Jegyek a színház pénztárában kaphatók, nyitvatartási rendje: kedden, szerdán és csütörtökön 11―15, pénteken 11―13 óráig, valamint másfél órával az előadás kezdete előtt is. További információért forduljon a Tamási Áron Színház közönségszervező irodájához, telefon: 312 104, 0745 589 214 és 0728 083 336. Színházjegyét a közönségszervezőktől telefonon is megrendelheti.
* A marosvásárhelyi Gruppen-Hecc Arrivederci roma, avagy búcsú a gengszterektől című kabaréját Sepsiszentgyörgyön csütörtökön 17 és 20 órától a kultúrpalotában, Kézdi_vásárhelyen pénteken 19 órától a Vigadóban mutatja be. Írta és rendezte: Nagy István. Jegyek a két intézmény pénztáránál kaphatók.
Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 8. szám alatt tartják ma 19 órától az Incitato Christi Bibliakör találkozóját. Bevezetőt Makkai Péter mond Júdás címmel.
Zene
A sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban holnap 17 órától, a Krisztus Király római katolikus templomban csütörtökön 18 órától tart közös koncertet a wohleni (Svájc) Kantonsschule és a helyi Mikes Kelemen Főgimnázium diákkórusa.
Diáknapokpontró
A Háromszéki Diáknapok friss csapata internetes oldallal lepte meg célközönségét: a háromszéki középiskolásokat, de nemcsak. Az oldalon információkat lehet találni a közelgő rendezvényről — kevesebb mint száz nap van hátra a rajtig —, a szervező csapatról, a felkészülési munka jelenlegi állapotáról, de van egy kis kóstoló az elmúlt évek mámoros emlékeiből is. A honlap céljai közé tartozhat az, hogy megkönnyítse a résztvevőkkel való kommunikációt, és hogy többet tudasson magáról, ne csak abban a ,,három napban" nyilvánuljon meg, mert annál többről van szó... Az idei kiadást május 8—10. közöttre tervezték, a Szent György-napok utáni hétre. Az érdeklődők a www.diaknapok.ro honlapon olvashatnak bővebben a témáról.
Képzés civil szervezeteknek
A Civil Szervezeteket Támogató Központ (CENTRAS) az Európai Unió Phare 2005 programja támogatásával februártól júliusig nyolc képzést szervez civil szervezeteknek és a sajtó képviselőinek közbeszerzésekről. Az ingyenes képzés célja, hogy a civil szervezetek és a sajtó ,,őrkutyaként" léphessen fel a közbeszerzések területén jelentkező korrupció ellen, kapcsolatot teremtsen a közbeszerzési szakemberek, a civil szervezetek és a sajtó képviselői között. Egy-egy tanfolyam kétnapos, az első kettőt február 28―29-én, illetve március 13―14-én tartják a CENTRAS Bukarest, Mareşal Averescu út 17. szám alatti F épület harmadik emeletén. A résztvevőknek az utazás és az étkezés költségeit vállalniuk kell. Érdeklődni, jelentkezni a 021/223 00 10-es, 021/223 00 11-es telefonon, fax: 021/223 00 12, e-mail: dragos@centras.ro (Dragoş Davidescu projektkoordinátor, telefon: 0721 384 979).
A rákellenes küzdelem világnapja
Annak emlékére, hogy a párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A rák gyűjtőfogalom: több száz különböző szövettani típusú, különböző biológiai viselkedésű és különböző szervekre lokalizálódó megbetegedést (kóros sejtburjánzást: daganatot) fed. Ennek megfelelően a kezelése, gyógyítása is sokféle lehet ― nincs ellene univerzális gyógyszer. A világon évente 10―11 millió új rákos megbetegedést fedeznek fel, s mintegy hétmillióan halnak meg emiatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2006―2015 között évente két százalékkal kívánja csökkenteni a rákbetegségek halálos áldozatainak számát. A megelőzést két fő kockázati tényezőre kell összpontosítani: a dohányzásra és a táplálkozásra. Az áldozatok fele megmenthető lenne, ha az elváltozást idejében felismernék, és megfelelően kezelnék. Ezért szükséges felhívni a figyelmet a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára.
Állásbörze
A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnál nyilvántartott állásajánlatok: egy-egy kereskedelmi ügynök (középfokú végzettség — kf.), textíliafehérítő (líceum), textíliakeményítő (líceum), kartonozó, gépkocsivezető, jogtanácsos, szabó, közgazdász (kf.), egyetemes marós (szakképesített — szk.), készletkezelő (kf.), állattenyésztő mérnök, gépipari mérnök, gyermekfelvigyázó (érettségi), fürdőszoba-szerelő (szk.), konyhai szakmunkás (szakácstanfolyam), pincér (szk.), őr, kapus (kf.), egyetemes javítómunkás, titkárnő (kf.), egészségügyi nővér (technikum), gépkocsivezető (minden kategóriájú járműre), targoncakezelő (kf.), egyetemes esztergályos (szk.), karosszérialakatos (szk.), autófestő (szk.), két-két biztosítási ügynök (líceum), szakács, pénzügyi tanácsadó (felsőfokú végzettség — ff.), varrónő (szk.), szakosított nevelő (kf.), autóvillamossági szerelő (szk.), takarítónő, előadó (ff.), taxisofőr (szk.), hegesztő, villamos hegesztő (szk.), bádogos, kőműves, szobafestő, három-három színész (ff.), báros (szk.), kereskedelmi dolgozó (kf.), faipari lakkozó (szk.), öt-öt géplakatos, általános egészségügyi asszisztens (technikum), ruha-összeállító konfekciós, rendelésre dolgozó konfekciós, villanyszerelő, hét konfekciós (szk.), nyolc elárusító (szk.), tíz szakképzetlen munkás facsiszolásra, tizenegy egyetemes asztalos (szk.), tizenkét kovács, tizenöt szakképzetlen konfekciós munkás, huszonhárom ács, nyolcvanhárom szakképzetlen munkás.
Február 5-én, 11-én, 18-án és 22-én válogatást tartanak spanyolországi mezőgazdasági munkára. A válogatáson csak olyan személyek vehetnek részt, akik bejelentkeztek a külföldön munkát keresők adatbázisába.
Sepsiszentgyörgy kalendáriuma
A H-Press lapterjesztő standjain kapható Sepsiszentgyörgy kalendáriuma, a tavalyi év eseménykrónikája. A kötetben néhány kiemelt eseménynek nagyobb teret szentelnek, továbbá a Székely Nemzeti Múzeum, a Tamási Áron Színház és a Guzsalyas Játszóház tevékenységéről, a városcímer történetéről kap bővebb tájékoztatást az olvasó.