Előző írásomban hangsúlyoztam, hogy a lelki egészség szempontjából elsősorban a racionális-irracionális gondolkodásnak van szerepe.
Az irracionális gondolatok közt központi helyet töltenek be az ún. követelések. Ez azt jelenti, hogy magammal, másokkal, az élettel szemben követeléseket támasztok, miszerint valaminek pontosan úgy kell történnie, ahogy én azt elképzelem: mindenkinek szeretnie és tisztelnie kell, mindig tökéletesen kell teljesítenem, az életnek igazságosan kell bánnia velem, el kell érnem minden célomat stb., mert ha nem... És itt jön a folytatás: nem bírom elviselni, szememben összeomlik a világ, vesztes vagyok, nem vagyok szerethető és így tovább, érzelmi téren pedig jön a depresszió, szorongás.
A követeléseink hátterében mindig valamilyen vágyunk húzódik meg: hogy szeretve, tisztelve legyünk, sikert érjünk el, birtokoljunk valamit. Emberi jelenség, hogy újabb meg újabb vágyak jelennek meg bennünk, melyek betöltésére törekszünk. Megkísérelhetnénk kiiktatni őket, de szinte lehetetlen próbálkozás, mert akkor emberi lényünk egyik lényegétől próbálnánk megszabadulni. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy vágyaink nem tudnak teljesülhetnek maradéktalanul, mert számos rajtunk kívül álló tényezőt nem tudunk befolyásolni. Nem tud szeretni mindenki, nem mindig aratok elsöprő sikert, nem tudok megszerezni mindent, amit akarok. Mit tehetek akkor, ha lelki jóllétemet meg akarom őrizni?
A kulcs abban rejlik, ahogyan különféle vágyaimat megfogalmazom: megmaradnak a kívánságok szintjén, vagy dogmatikus követelések szintjére emelem őket. A belsőleg támasztott „kell”-ek, valamint „muszáj”-ok irracionális volta abban rejlik, hogy rugalmatlan, abszolutista gondolkodásmód húzódik meg a hátterében. A követelések nem tűrnek meg alternatív kimenetelt, elképzelhetetlen és elviselhetetlen, hogy valami ne úgy történjék, ahogy én azt szeretném. Pont ebben rejlik a követelések veszélye: amint valami nem úgy történik, ahogy én szeretném, kóros negatív érzésekkel reagálok, úgymint düh, szorongás, depresszió vagy bűntudat.
Ennek a gondolkodásnak az egészséges alternatívája az, ha megtanuljuk követeléseinket kívánságokká alakítani, amelyek azonban meghagyják a lehetőséget, hogy valami ne úgy történjék, ahogy mi elképzeljük. Kérdezzem meg magamtól: végső soron hol van megírva, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy én akarnám? Ahelyett: „feltétlenül szükséges, hogy mindenki tiszteljen, mert ha nem, nem bírom elviselni”, fogalmazhatok így: „szeretném, ha mindenki tisztelne, de ha valaki nem tisztel, el tudom viselni”. Ha megtanulom kívánságok formájában megfogalmazni vágyaimat, nem jelenti azt, hogy nem fog megérinteni, ha valami nem a céljaimnak megfelelően alakul. Szomorú lehetek átmenetileg, de nem leszek depressziós, haragot, megbántottságot tapasztalhatok, de nem lesz problémám a düh kezelésével.
Sokan a lelki egészség biztosítékát a „kívánás” filozófiájában vélik felfedezni. Ez a világnézet elfogadja, hogy az embernek igen sokféle vágya, kívánsága, elvárása, törekvése van. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy amennyiben a személy ezeket nem emeli az abszolút értékek és grandiózus dogmák szintjére, esélyei, hogy lelkileg kiegyensúlyozott maradjon, jelentős mértékben megnövekednek.
ELEKES SZENDE pszichológus
