Jobb lábbal kezdte idei sorozatát Dobolyi Aladár fiatal asztalitenisz-csapata az A-osztályos bajnokságban.
A szombaton sorra került első fordulóban ― Dés, Craiova, Buzău és a Nagy Mózes Sportklub együttesei ― mindjárt az első mérkőzésen a Turóczy András, Kanabé Szilárd, Szőcs Tamás, Barti Lóránt alkotta együttes egyszerűen leiskolázta Buzău csapatát, a másik asztalnál Dés nagy csatában verte a Craiovai Egyetemet. Következett a második menet, ebben a Nagy Mózes ellenfele Dés volt. Ellenfele ― papíron, mert az asztalnál csak azt lehetett látni, hogy jöttek, láttak és kikaptak a désiek. Egyszerűen nem tudták feltartóztatni a lendületesen, szépen és eredményesen pingpongozó kézdivásárhelyieket. A villámmeccsek között akadt annyi időnk, hogy át-átnézzünk a Craiova―Buzău találkozó mérkőzéseire is, láthattuk a gyerekek arcán patakzó verejtékcseppeket, mi tagadás, megkínlódtak minden labdamenetet. Végül is az egyetemisták nyertek 9―6-ra. Délutánra maradt az utolsó menet, melyben a Nagy Mózes folytatta bravúros menetelését, ezt pedig a Craiovai Egyetem bánta, hiszen szélsebesen verte el rajta a port Dobolyi mester tanítványai. A végeredmény 9―4 lett a Nagy Mózes Sportklub javára. A másik mérkőzésen: Dés―Buzău 9―2.
Az első forduló végeredménye: 1. Nagy Mózes Sportklub 3 mérkőzésből 3 győzelemmel, 2. Dés 2 győzelemmel, 3. Craiovai Egyetem 1 győzelemmel, 4. Buzău három vereséggel.
* Március második felében a román serdülőválogatott ― Kanabé Szilárd, Szőcs Tamás és a két besztercei játékos, Daniel Dan és Răzvan Gălăteanu ― Németországba utazik a TIBHAR edzőtáborba.
* Kézdiszentléleken négy falu ― Kővár, Szárazpatak, Kézdiszentkereszt és Kézdiszentlélek ― asztaliteniszezői mérték össze tudásukat a Gáll József szentléleki testnevelő tanár szervezte vetélkedőn. Az eredmény: 1. Hodor Hunor (Kézdiszentlélek), 2. Szígyártó Rudolf (Kézdiszentlélek), 3―4. Pászka Lóránt (Kézdiszentkereszt) és Pászka Norbert (Kézdiszentkereszt).