Becsey Zsuzsa „történelme” úgyszintén képekkel kezdődött, hogy hogyan fejeződik be, azt nem tudhatjuk. De tény, a képek elkísérik, sőt: kísértik. Képekben lát, képekben fogalmaz, és mondanivalóját is képekben akarja elénk tárni. És ez nem csak a rajzokra, grafikákra érvényes, hanem a művészet majd minden válfajára kiterjedő alkotásaira. Mert Becsey Zsuzsa ír, rajzfilmet készít, és az előadó-művészettel is kacérkodik.
Retrospektív kiállításként határozta meg első sepsiszentgyörgyi önálló kiállítását. Vissza­tekintőt is, fejlődéstörténetet is jelent a szó. Az elmúlt közel negyedszázad termése a Lábas Ház kiállítótermeiben látható, az alkotások művészeti értékelése nem tisztem, értelmezésükhöz próbálkozom támpontokat nyújtani.
Becsey Zsuzsa játszik. Maga mondotta, grafikáira a gyerekrajzok hangulata éppúgy jellemző, akár a picassói vonalvezetés. Vagy a Plugor Sándor-i, hiszen PöSö „keze nyomát” épp úgy magán viselte-viseli, mint a Baász Imréét, ki a pályán elindította, vagy a Vinczeffy Lászlóét, kinek műtermében a képzőművészet megfertőzte. A Mester, a mesterek élete végéig elkísérik a tanítványt, még akkor is, ha tudatosan vagy sem, de próbálja függetleníteni magát. Becsey Zsuzsa a rajzban előbb a babák motívumát találta ki magának, „egy buliparti félhomályában” születtek meg a szalvétára skiccelt, vonallal vezetett rajzok. Ezek egyfajta előjátékai a folyamatos mozgás megjelenítésének, azonban míg a filmhez eljutott, történt egy fontos dolog életében: meséket álmodott, és meg is írta azokat. A karakter, mellyel elmondattathatta meséit, a nyúl lett. Nem a reszkető, minden rezzenéstől megrianó állat, hanem a kitűnő hallású és szaglású, ám nagyon gyengén látó rágcsáló. És ama filozófiai tételből kiindulva, hogy „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”, ilyképpen a nyúl a lélek megjelenítőjévé vált. Vele, a rózsaszín nyúllal mondatja el tehát álmait versben, meséit prózában Becsey Zsuzsa – és mi sem természetesebb, mint hogy maga illusztrálja e könyveket. Nem kísérő rajzokról  beszélünk, hanem a szövegeket kiegészítő-felerősítő motívumokról. 
A Nyúl-könyveket a naplókönyvek követték, a hét kötet műfajilag nem egyértelműen behatárolható emlékezésfolyamat. A szövegek emléktöredékekből és gondolatfoszlányokból állnak össze, ezúttal is saját rajzaival, esetenként montázsaival segítve azok értelmezését.
És ha e rajzokat gyorsan pörgetjük egymás után, filmmé állnak össze. Így jutott el az állóképtől a mozgóképig, így születtek rajzfilmjei, a kísérletezés különböző fázisaiban megvalósított, improvizációkra épülő képsorok, melyekben a vizuális megjelenítéssel egyenrangú, egyforma jelentőségű a szöveg és a zene. A műfajok közti mozgás és átjárhatóság ugyanis rendkívül fontos Becsey Zsuzsánál, tulajdonképpen ez a meghatározója, legjellegzetesebb ismérve művészetének.
Számomra legizgalmasabb alkotása egy installáció, a mozgóképes könyv. „A hagyományos és a digitális vizuális kommunikációs eszközök” ötvöződéseként határozza meg ezt az egyedi tárgyat, ami, mint nyitott könyv: egyik oldalon a szöveg, a másikon a beépített képernyőn pergő képek. Lehet, nem ez Becsey Zsuzsa legkiemelkedőbb alkotása, amiért mégis fontos számomra az installáció,  éppen a Kapuściński-féle zord gondolat ellenpontozása: az emberiség történelme folyamatosan képekben fogalmazódik meg, de Zsuzsa a képi megjelenítéssel egyforma rangra emeli az írott szöveget. Ami szintén vizuális megjelenítési eszköz – épp csak az a bökkenő vele, hogy a bábeli zűrzavarban nem ugyanazt jelenti egy betűsor egyik nyelven, mint a másikon. Sőt, általában semmit nem jelent. Akkor hát ezen segíteni kell, gondolta Becsey Zsuzsa, és megtette. Csírájában még, de megalkotta a rajz-eszperantót: úgy képzelte el, minden szóhoz egy rajzi jelet társít, mely a földkerekség bármilyen anyanyelvű emberének ugyanazt jelenti. Ezt a szimbólumrendszert „az egyszerűség kedvéért” nem is prózai szövegben, hanem versben fejtegeti, nyilván, ez is saját alkotása.
„Adott ponton minden dolog átfordítható, átbillenthető egy másik rendszerbe” – fogalmazza meg naplókönyvei egyikében. Nincs híjával a tehetségnek, hogy figyelme, érdeklődési köre mennyire szerteágazó, azt az elmúlt két évtizedben készült munkáinak a Lábas Házban látható válogatása bizonyítja. Becsey Zsuzsa most úgy érzi, korszakváltó pillanathoz érkezett. Azt írja egyik vallomásában: „Meglehet, hogy a vonalak sem egészen úgy tekerednek, mint annak előtte évekkel. Hogy a lendület is változó.”
Lendületének  nagyobb íve legyen – ennyit kívánhatunk csak a Budapestre visszatért sepsiszentgyörgyi művésznek.