Meghívta egyszer a sógora a kis nyulacskát ebédre, s jóltartotta, ahogy illik. Mikor hazafelé tartott, a makacs kis nyulacska észrevette, hogy túl sokat evett, mert a hasa a földet súrolja. Körülnézett, hadd lám, hol szunyókálhatna egyet, míg a hasa leapad. Megpillantott az erdő szélén egy karcsú bokrot, fölakasztotta rá szépen szóló ezüstcsengőjét, maga pedig behúzódott alája a fűbe, s mindjárt el is nyomta az álom.
Reggel, hogy felébredt, néz erre, néz arra, hát a karcsú bokor sehol sincs, hanem egy sudár fát lát a helyén. Annak a sudár fának a legmagasabb ágán ott csillogott az ezüstcsengő. A makacs kis nyúl rászólt a nagy fára:
– Hallod-e, te sudár fa, add vissza az ezüst­csengőm!
Mire a sudár fa így válaszolt:
– Dehogy adom, minek adnám, jó lesz az nekem is.
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha vissza nem adod! – mondta a kis nyúl, s rohant-rohant, amíg a fejszéhez nem ért. A fejszének ezt mondta:
– Hallod-e, te fejsze, menj a sudár fához, kérd vissza az ezüstcsengőt, s ha nem adja, vágd ki.
Mire a fejsze így válaszolt:
– Minek tenném, van nekem egyéb dolgom is!
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha meg nem teszed! – felelt a kis nyúl, s rohant-rohant, amíg a sziklához nem ért. A sziklának ezt mondta:
– Hallod-e, te szikla, menj a fejszéhez, küldd a fejszét a sudár fához, ha nem megy, csorbítsd ki az élét.
Mire a szikla így válaszolt:
– Minek csorbítanám, van nekem egyéb dolgom is.
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha meg nem teszed! – fogadkozott a kis nyúl, s rohant-rohant, amíg a bikához nem ért. A bikának ezt mondta:
– Hallod-e, te bika, menj a sziklához, küldd a sziklát a fejszéhez; ha nem megy, gurítsd bele a vízbe!
Mire a bika így válaszolt:
– Minek tenném, van nekem egyéb dolgom is.
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha meg nem teszed! – fogadkozott a kis nyúl, és rohant-rohant, amíg a darázshoz nem ért. A darázsnak ezt mondta:
– Hallod-e, te darázs, menj a bikához, küldd a bikát a sziklához, s ha nem megy, csípd meg kegyetlenül.
Mire a darázs így válaszolt:
– Minek tenném, van nekem egyéb dolgom is.
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha meg nem teszed! – fogadkozott a kis nyúl, s rohant-rohant, míg a varjúhoz nem ért. A varjúnak ezt mondta:
– Hallod-e, te varjú, menj a darázshoz, küldd a darázst a bikához, s ha nem megy, nyeld le azon nyomban.
Mire a varjú így válaszolt:
– Minek tenném, van nekem egyéb dolgom is.
– Ne legyen makacs kis nyúl a nevem, ha meg nem teszed! – fogadkozott a kis nyúl, és rohant-rohant, míg a macskához nem ért. A macskának ezt mondta:
– Hallod-e, te macska, menj a varjúhoz, küldd a varjút a darázshoz, s ha nem megy, tekerd ki a nyakát.
Mire a macska így válaszolt:
– Megtenném örömest, de két napja nem ettem, mozdulni sem bírok. Hozzál nekem tejecskét, s megteszem, amit kérsz.
Épp arra ment egy szolgáló egy dézsa tejjel. A makacs kis nyúl nagyot kiáltott: jaj, a farkas, itt a farkas! A szolgáló lecsapta a dézsát, s futásnak eredt. A makacs kis nyúl odavitte a dézsát a macskához. A macska megitta a tejét, s odaállt a varjú elé, és ezt mondta:
– Hallod-e, te varjú, menj a darázshoz, s küldd a darazsat a bikához, különben kitekerem a nyakad.
 Mire a varjú így válaszolt:
– Megyek, megyek, hogyne mennék, megteszem.
Már ott is állott a darázs előtt, és ezt mondta:
– Hallod-e, te darázs, menj a bikához, küldd a bikát a sziklához, s ha nem megy, csípd meg kegyetlenül.
Mire a darázs így válaszolt:
– Megyek, megyek, hogyne mennék, megteszem.
Azzal már ott is állott a bika előtt, és ezt mondta:
– Hallod-e, te bika, menj a sziklához, küldd a sziklát a fejszéhez, s ha nem megy, gurítsd bele a vízbe.
Mire a bika így válaszolt:
– Megyek, megyek, hogyne mennék, megteszem.
Azzal már ott is állott a szikla előtt, és ezt mondta:
– Hallod-e, te szikla, menj a fejszéhez, küldd a fejszét a sudár fához, s ha nem megy, csorbítsd ki az élét.
Mire a szikla így válaszolt:
– Megyek, megyek, hogyne mennék, megteszem.
Azzal már ott is állott a fejsze előtt, és ezt mondta:
– Hallod-e, te fejsze, menj a sudár fához, kérd vissza az ezüstcsengőt, s ha nem adja, vágd ki!
Mire a fejsze így válaszolt:
– Megyek, megyek, hogyne mennék, megteszem.
Azzal már ott is állott a sudár fa előtt, és ezt mondta:
– Hallod-e, te sudár fa, add vissza az ezüstcsengőt, különben kiváglak.
Mire a sudár fa meglátta a fejszét, ijedtében minden ága, minden gallya megremegett. A nagy remegésben odafent a fa tetején megszólalt az ezüstcsengő. Csengett-csilingelt, csilingelt-csengett egész addig, amíg a sudár fa vissza nem adta a makacs kis nyulacskának.
– No látod, hogy megtetted – mondta a makacs kis nyulacska, azzal nyakába akasztotta az ezüstcsengőt, s most is ott viseli, ha csak el nem vesztette.