Sepsibükszádon a katolikus templom szomszédságában épült meg a tavaly január 19-én felavatott napközi otthon, hogy oda – az azt megálmodó Csaba testvér szándékai szerint – a bajban lévő gyermekek bármikor bekopogtathassanak. A kezdeménye­zők ugyanakkor arra is törekszenek, hogy sem itt, de máshol se legyen olyan gyermek, aki éhesen fekszik le, vagy aki szeretne tanulni, de ehhez esetleg nem adottak a körülmények. Neagu Mária házvezető és kollé­ganője, Fehér Klára többek közt ezeket is biztosítja a létesítményt látogató 32 kiskorúnak.
A barátságos lak a déli harangszó idején kezd benépesülni, Klára asszony hangját időnként elfedi az érkező gyermekeké, beszélgetésünket néha megszakítja, hogy eligazítsa, némi türelemre intse gondozottjait.
– Bükszádi gyermekeket, elő­készítősöktől nyolcadikosokig fo­gadunk, akik jobbára rendezetlen családból származnak – mondja. – Itt ebédelnek, segítenek a ház körüli teendőkben is, de együtt tanulunk velük, emellett kézműveskedünk, még vásárban is jártunk, az ünnepeken pedig szerepeltünk, látogatókat fogadtunk.
Felidézte, korábban három éven át a helyi kultúrotthon öltözőjében foglalkoztak a gyermekekkel. Kér­dé­sem­re úgy fogalmaz, meggyő­ződése, hogy Isten erre a hivatásra küldte őket. Klára asszony egyébként hat éve Tusnádfürdőn egy hasonló otthonban szakácsnőként dolgozott, ahol igencsak megsze­rette az oda járó gyermekeket. Néha sírtam, olyan érzések törtek rám, és jól esik megtapasztalni, hogy a gondozottjaink kötődnek hozzánk, számomra mindegyik egyformán fontos, nagyon szeretem őket – mondta.
Csaba testvér otthonai egyébként a család szerepét vállalják át, s nincs ez másként a Szent Piroska nevét viselő házban sem. A gondozók sze­rint az ide járó gyermekek jóformán haza sem akarnak menni a délután hat óráig tartó foglalkozásokról. Szívesen bejárnak, hiszen nagy szükségük van a törődésre, odafigyelésre, ugyanis legtöbbjüknek ez a saját családjukban nem adatik meg. A házirendről már a tavalyi avatón beszámoltak a kicsik: a lányok a házi munkában veszik ki részüket, a fiúké a favágás, illetve a ház körüli teendők. A szomszédos plébániától kapott területen kertet ala­kítottak ki a ház lakói, a földet pedig közösen művelték meg, s mint arról Klára asszony örömmel számolt be, veteményeztek, itt termelték meg a gyermekek étkeztetéséhez szükséges zöldségeket: murkot, hagymát, pa­szulyt, s tizenkét zsáknyi krumplit is. A vetőgumókat a gondozók, szomszédok adták, egy szülő a föld meg­műve­lésében is segített, a befőzést, tartósítást ugyancsak a gyermekek be­vonásával oldották meg.
„Mi nem az iskolát akarjuk átvinni délutánra is, hanem a család szerepét vállaljuk át a bajba került, szét­hullott családtól, és megtanítjuk a gyerekeket mindarra, amit egy normális székely családban a gyereknek amúgy is meg kellene tanulnia. Persze, ez nem jelenti azt, hogy minden délután nem kell a leckét elvégezni, egyszerűen arról van szó, hogy a gyermek megtanul egy rózsatövet, egy veteményeságyást gondozni, ebédet főzni, önmagáról gondoskodni. Szeretnénk olyan gyerekeket nevelni, akik akár a jég hátán is meg­élnek, akkor is, ha az állam nem ad segélyt” – fogalmazta meg egy kö­zösségi portálon Csaba testvér kez­deményezésük lényegét.