Hogy csak a legutóbbiakat említsem, betörtek 2013. május 30-án, december 13-án és az idén január 8-án. Legutóbb egy ötvenliteres korsót vittek el a saját szőlőmből készült borral, és a saját talicskámmal, amit én magam készítettem (szer­számlakatos vagyok). Ez a talics­ka megismerhető, másnak ilyen nincs, de a rendőrség csak kinevetett vele, hogy már rég a begyűjtőnél lehet. S ott miért nem keresik meg? Kijönnek mindig helyszínelni, amikor hívom őket, de válaszra nem méltatnak, és eredmény sincs semmi. Közben pedig tőlem konzervet, házi savanyúságot, szer­számot loptak, a 250 liter boromból 50 maradt nekem. Már lakatot sem győzök venni, és persze sehol egy tettes, minden vígan megy tovább. És nem csupán nálam, másokhoz is folyton betörnek. Két alkalommal akkor is megpróbálták felfeszíteni az ajtót – szintén a saját fejszémmel –, amikor ott aludtunk. Ezek profik, már a kutyám se ugatja őket. Az egyik rendőr egyszer elmondta, hogy Hetébe visz minden nyom, de oda nem mernek bemenni. Hát akkor zárják körbe azt a falut, mert az emberek béketűrése sem határtalan. Nekem már nincs is, álmomban is a tolvajokkal verekedek. Azért van a rendőrség, hogy zászlótépő­ket kergessen? Ezért dolgozom, fizetek adót, hogy így véd­jen az állam? S miből fog segélyt osztani, ha engem megüt a guta, s már arra sem leszek jó, hogy lopjanak tőlem?
TÓTH JÁNOS, Sepsiszentgyörgy. Valakinek sike­rült a kabátomból kilopni a zsebtelefonomat. Azt meg­rongálva, az utcán találta meg a Plugor Sándor Mű­vészeti Líceum egyik kisdiákja, a III. osztályos Kövér Árpád. Kérésére édesanyja az adatkártyát addig „faggatta”, míg engem megtaláltak, s a kártyát visszaadták, hogy használjam. Hálásan köszönöm, és boldog vagyok, hogy ilyen szülők, tanítónők ilyen kisdiákokat nevelnek.