Rosszul áll a liberális kormány szénája, az Európai Bizottság a költségvetés egyensúlytalanságát veti a szemére, azt, hogy többet költ, mint amennyit bevételeiből fedezni tud, s emiatt igen megnőtt az ország belső és külső adósságállománya.
A gazdaság maga sem egészséges, az igazi termelőágazatok nem fejlődtek a kívánt mértékben, a bruttó hazai termék zömét kereskedelemből, ingatlanközvetítésekből, lakás- és irodaépítésekből, fogyasztásból s a külföldön dolgozó három- vagy négymillió vendégmunkás által hazaküldött eurómilliárdokból hozta össze, ami a távlatnélküliség mellett nagyfokú sérülékenységet, kiszolgáltatottságot is jelent. A lej tavalyi — sokak szerint — mesterséges megerősödését most lassú, de folyamatos elértéktelenedés követi, ami sok gazdasági baj mellett az átlagember, illetve a nyugdíjasok és a bérből, fizetésből élők életét keseríti meg. A kormány derűlátó nyilatkozatai — miszerint a családi bevételek 40—50, a nyugdíjak 60 százalékkal nőttek kormányzásuk három esztendeje alatt, miközben az infláció ugyanebben az időszakban nem haladta meg 13—15 százalékot — jól hangzanak, csak épp nem igazak. A szolgáltatások és az alapélelmiszerek árának növekedése az elismertnél magasabb volt, s míg a minimálbér 500 lej, s a nyugdíjasok 70 százalékának havi juttatása még e nyomorúságos szintet sem éri el, míg a legkegyelmesebb statisztikák is több mint hárommillió mélyszegénységben élő lélekről beszélnek, s arról, hogy az országban legalább egymillió gyermek éhezik, Tăriceanu vagy Vosganian hurráoptimista helyzetértékelését és jövőképét igen kétkedve vagyunk kénytelenek fogadni. S most február elsejétől újabb árhullám szakadt az országra, a gáz árának 8,5 százalékos növekedése mindent megdrágít, kenyeret, tejet, húst, tojást, zöldséget, lisztet, olajat, de még a patkószeget is. Sajnos, nem ez az egyetlen összetevője az áremelkedéseknek, a teljes élelmiszeripar áremelkedéssel fenyegetőzik a búza, a tej, a tőkehús, a tojás előállítási árának növekedése miatt. Az élet egyre drágább lesz, még a vékony, de törekvő középosztály is retteg, mert ma már jóval többet kell kivennie a zsebéből például a bankkölcsönök törlesztésére. Amolyan tűzoltómódszerként most, január végén a kormány emelte a fűtési támogatások mértékét, valamennyit nőttek a társadalmi segélyek is, de nem tud annyit juttatni, hogy a hosszúra nyúlt átmenet veszteseinek életszínvonalát érezhetően befolyásolhatná.
És valójában biztos megélhetést nyújtó munka kellene az embereknek, nem közpénzből visszaosztott segély, aminek személyiség és családromboló hatását már évtizedek óta ismerik a kapitalizmus útját járó országok.
