Szükség van a Székelyföld-vitára

2008. február 4., hétfő, Közélet

Üdvözölte a Székelyföld helyzete, jövője kapcsán kibontakozott vitát Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Marosvásárhelyen a magyar lapok főszerkesztőivel, munkatársaival folytatott sajtóbeszélgetésen.

Egyebek mellett kitért arra, hogy jó lenne, ha minél tartalmasabbá válna ez a véleménycsere, és az RMDSZ dolga bekapcsolódni, hogy konkrét célokat sikerüljön megfogalmazni, melyek beépíthetőek stratégiájukba. Markó ezt az önkormányzati választások kapcsán mondta el, közölte, elké­szült az RMDSZ önkormányzati stratégiája, amely a 2008―2013 közötti tennivaló­kat összegezi, de amely általános és régiónként sajátos tartalommal kell feltölteni. A marosvásárhelyi Népújság főszerkesztője úgy vélte, megfeneklett a Székelyföld-vita, nagyon kevés érdemi hozzászólás volt, és ,,intellektuálisan siralmasnak" nevezte az RMDSZ-es politikusok eddigi megnyilvánulásait. Ő reménytelennek tartja a vita érdemi folytatását, mert meglátása szerint ,,a magyar értelmiség ebben az esetben is struccpolitikát folytat, a különböző tudományágak, művészetek képviselői hallgatnak", ahelyett, hogy véleményt mondanának.

Markó azonban pozitívnak nevezte, hogy bár változó színvonalúak, de végre vannak hozzászólások, és bízik benne, hogy ezáltal talán sikerül kikényszeríteni a székelyföldi megyék, városok közötti együttműködést, amely eddig valóban nem létezett.

A találkozón az RMDSZ elnöke beszélt a román belpolitikai helyzetről, hangsúlyozta: a parlament erejének, döntéseinek folyamatos megkérdőjelezése, az a tény, hogy rendkívül zavarossá vált az intézmények közötti viszony, veszélybe sodorhatja a demokratikus berendezkedést. Meglátása szerint az alkotmány alapvető megreformálására lenne szükség. A SZIVOT körül kialakult helyzetről elmondta, beszélt a miniszterelnökkel, aki megígérte, jövő héten kormányrendeletet fogad el a kabinet, amely biztosítja az intézmény működését. A SZIVOT hatáskörével kapcsolatos alkotmánybírósági kifogásokat a parlamentnek kell rendeznie ― vélte Markó. A Magyar Polgári Párt bejegyzését sokan úgy értelmezik, mint a reform beindulását a romániai magyar politikai életben, pedig ez éppen az elkezdődött reform leállításának kockázatát hordozza ― vélekedett az RMDSZ elnöke, aki szerint az a jó út, amelyen a szövetség jár, nekifogtak a fiatalításnak, egyre több jó szakember kerül pozícióba, míg az MPP-vel való megmérettetés éppen a régiek és régiek közötti versenyt jelenti. Az RMDSZ elnöke felidézte, hogy az elmúlt tizennyolc évben szinte minden választáson megjelent egy-két versenypárt, de nem tudtak eredményt felmutatni. ,,Az RMDSZ megegyezési készségéről százszázalékosan tanúbizonyságot tett" ― fogalmazott Markó, aki azonban azt is elmondta, véleménye szerint az MPP nem azért jött létre, hogy kiegyezzék az RMDSZ-szel. Kifejtette: ,,nincs nagy kedve egy olyan szatellitpárttal egyezkedni, amely Traian Băsescu óhajára, támogatásával jött létre", de ha olyan helyzet alakul ki, mint az EP-választások előtt, újból fel fogják kínálni a kompromisszumot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2008-02-04: Közélet - Ferencz Csaba:

Eladják a célgépeket (IAME Tool)

Az IAME csoport legutolsó leányvállalatát is felszámolják. Az Iame Tool Kft., az egykori szerszámműhely vagyonát felleltározták, a hitelezők közgyűlése dönt eladási módjáról. Közben az anyacég átszervezési folyamata jól halad.
2008-02-04: Közélet - Fekete Réka:

Utolsó képességvizsga

Mától csütörtökig tart az utolsó alkalommal megszervezett képességvizsga azok számára, akik az előző években valamilyen okból nem vettek részt, illetve megbuktak e megmérettetésen.