Az utóbbi években az egyet előre, kettőt hátra elv érvényesült, ilyen a román reform, ha pedig nem történt előrelépés, az is nagy dolog volt, ha nem romlott az oktatás helyzete. Éppen emiatt rendkívülinek számít, hogy Remus Pri­copie tárcavezető sutba vágja az Ecaterina Andronescu által öt esztendővel ezelőtt be­vezetett nézetet, miszerint csupa érettségi­zett fiatalra van szüksége az országnak – mindegy, hogy ez által a bukottak országává süllyesztette Romániát –, és visszatér a régi, jól bevált szakemberképzéshez.
A negyven-ötven fölöttiek még emlékez­hetnek, 1989 előtt miként teltek meg a gyárak inasokkal, szakmunkásokkal, mesterekkel, mérnökökkel, akik végezték a dolgukat tudásuk és beosztásuk szerint, s ha nem is jól, de nem is rosszul ment a termelés. Nem a rossz emlékezetű betelepítéseket kívánjuk visszasírni, amikor a gyárak miatt Háromszék frissen felhúzott tömbházaiból egyre több román szó hallatszott, a játszó­te­reken szintúgy, hanem arra gondolunk, ma már senkit nem érdekel a termelés, az aprópénzű szolgáltatás, inkább legyen dip­lomás munkanélküli a gyermek, mintsem azzal bélyegezzék meg, hogy „csak” szakiskolát végzett. Ugyanis ezt a reakciót termelte ki az elméleti és szakiskolák kizárólagossága, az inas- és szakmunkásképzők felszámolása, a valós szakképzés elsor­vasztása, de helyette nem az érettségizettek lettek többen, hanem a bukottak.
Nos, az újabb törvénymódosítással a je­lenlegi nyolcadikos diákok és szüleik esélyt kaptak arra, hogy jól döntsenek, a gyermek képességei szerint válasszanak iskolát, osztályt. Ez ellenben önmagában nem ele­gendő, olyan szakiskolai kerettantervre, alkalmazási módszertanra van szükség, ami nemcsak papíron nyújt igazi szaktu­dást a diákoknak, hanem akár már az iskolai gyakorlat alatt be tudják bizonyítani, hogy a választott szakmában megbízható munkaerőt jelentenek. És talán megérjük majd, hogy sorban állnak értük a mun­kaadók, akik jelenleg sok időt, energiát fordítanak a semmihez nem értő fiatalok betanítására.