A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az előrehozott parlamenti választásokon szeretné megtartani mind az öt képviselőjét, és a majdani kormánykoalíció részeként kíván politizálni – jelentette be Pásztor István, a párt elnöke.
Csak ha benn vagyunk a döntéshozatal folyamatában, és nem ellenzéki szerepből próbáljuk érvényesíteni érdekeinket, akkor vannak meg az esélyei annak, hogy az uniós tárgyalások folyamatában, az ország átalakításának folyamatában a mi prioritásaink, a mi érdekeink ne sérüljenek – hangsúlyozta. Az új kormány feladata lesz emellett a törvényhozás és a társadalom átalakítása, az alkotmányozás folyamata, a nemzeti tanácsi kérdés, Vajdaság statútumának ügye. Ebből a szempontból az a szándékunk, hogy ha lehetőség adódik rá, akkor a parlamenti többség részét tudjuk képezni, illetve akár valamiféle visszafogott kormányzati szerepvállalást is el tudunk képzelni – részletezte Pásztor. A koalíciós lehetőségekről szólva kitért arra is, hogy a két évvel ezelőtti helyzethez képest teljesen átalakult a politikai paletta. Két éve még voltak, akikkel egyértelműen együtt lehetett működni, és voltak, akikkel nem, mára ez megváltozott – magyarázta. Hozzátette azt is, hogy ma már nincs olyan párt, amellyel a többiek ne működnének együtt, és ha a szerb pártoknál ez így van, akkor miért ne lehetne így a magyar párt vonatkozásában is. „Miért kellene nekünk olyan döntést hozni, ami gyengítené az érdekérvényesítő lehetőséget, az előrehaladás lehetőségét?” Megismételte korábbi álláspontját, miszerint a VMSZ önállóan indul a választásokon, nem csatlakozik sem a többi vajdasági magyar párthoz, sem más politikai tömörüléshez, vagyis koalíciós tárgyalásokra a választásokat követően kerülhet sor. A más, kisebb vajdasági magyar pártokról szólva Pásztor azt mondta, hogy túlnyomó többségük súlyát, mozgósítási erejét tekintve, összvajdasági vonatkozásban egy-egy falusi civil szervezet, művelődési egyesület mozgósítási ereje alatt van. Az, hogy ilyen pillanatokban megnyilatkoznak, és megpróbálnak nyomást gyakorolni, hogy jöjjön létre az összefogás, amúgy meg folyamatosan minden ellen mennek, azt gondolom, ez kizárja az együttműködés lehetőségét – magyarázta. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előrehozott parlamenti választások elkerülhetetlenek voltak, mert 2012-ben természetellenes helyzet alakult ki, amikor a legerősebb párt – a Szerb Haladó Párt – nem az erejéhez mérten kapott helyet a parlamentben és a kormányban. Nem volt más választás, mert az elmúlt több mint fél évben olyan feszültségek alakultak ki a koalíción belül, amelyek kezelése minden jel szerint lehetetlen volt – fogalmazott.