Ritkán fordít fel adott törvény fenekestül egy rendszert egyik napról a másikra, általában van kis idő felkészülni a változtatásokra, de az is gyakori, hogy utolsó percben határidőt halasztanak.
Nem így történt az idénre érvényes költségvetési törvénnyel, amelyet év végén, a karácsony előtti napokban fogadott el a parlament, és amely az oktatási intézményekre vonatkozó előírások egyikével tanév közben teremt teljes káoszt óvodákban, iskolákban. Az ötös melléklet négyes pontja értelmében azokat a pénzügyi központokat, amelyek a gyermeklétszám alapján kiszámított finanszírozásból nem tudják fedezni a fizetéseket, azzal büntetik, hogy visszaküldik az igazgatókat és aligazgatókat tanítani heti tizennégy órában, mindegy, mibe kerül. A karácsonyi vakáció utáni januári újrakezdés négyhetes tanítási időszakában a pedagógusok a félévi dolgozatokkal, a javítani vágyó diákok meghallgatásával foglalatoskodtak, mindenki gyanútlanul készült a félévi zárásra. Eközben a költségvetési törvény említett szigorítása miatt az érintett igazgatók már hajukat tépték, mitévők legyenek. Miként vegyenek vissza heti tíz órát a fenntartott katedrájukon tanító kollégájuktól, maradék óráival nem kerül-e az illető az utcára, mi lesz, ha a törvényt nem alkalmazzák, ha pedig igen, hogyan szervezik át az órarendet egyik napról a másikra? Az oktatási minisztériumba eljuttatott beadványban indokolták meg, miért lehetetlen minőségi munkát végezni egyszerre katedrán és a menedzseri székben. A megyei főtanfelügyelő is a szaktárcától kért eligazítást vonatkozó jogszabály alkalmazásáról – de válasz hiányában egyelőre nem tudnak tanácsot adni az óvoda- és iskolavezetőknek. Az érintetteknek minderről hétfőig kell dönteniük, mert kezdődik a második félév tele felmérőkkel, próbavizsgákkal és élesbe menő záróvizsgákkal.
A törvény visszássága, hogy minél több magasan képzett pedagógus tanít egy intézményben, annál kevésbé boldogul az adott egység a fejkvóta alapján kiszámított fizetésalapból, ahol pedig sok az alacsony jövedelmű kezdő, nagyobb százalékban fedezi az alapfinanszírozás a fizetéseket, mert függetlenül a fokozatoktól, régiségtől, teljesítménytől, ugyanabban a típusú iskolában ugyanannyit juttat az állam egy gyermek után. Nincs tehát pontos kiszámíthatóság, hogy hány óvodással, iskolással működnek anyagi szempontból a leghatékonyabban a tanintézmények. Előfordul, hogy kétszáz és ezer diák esetében is nagy a hiányzó összeg, a jelenségre egyetlen magyarázat van: az oktatás alulfinanszírozása. És, ha a jól-rosszul menedzselő igazgatóktól ezentúl azt is elvárják, hogy a jelenlegi négy óra helyett hetente tizennégy órát tanítsanak, nem kérdés: jövő ilyenkor a jelenleginél is rosszabb lesz a helyzet.
