Az 1972-es müncheni események után minden olimpia előtt – legyen az nyári vagy téli –, de különösen most, a szocsi játékok hajnalán eszembe jutnak a görög történetírás atyjának, Hérodotosznak a sorai:
„A thermopülai csata (i.e. 479) előtt a perzsa hadak táborába néhány görög menekült érkezett. A király elé vezették őket, aki megkérdezte tőlük: mit csinálnak most a hellének?... A görögök azt válaszolták, hogy éppen az olimpiai játékok ünnepének hódolnak, abban gyönyörködnek. Azt is elmesélték, hogy a győztesek egy-egy olajfaágból font koszorút kapnak. Ekkor egy Tritantaichmész nevű vezér így kiáltott fel: Jaj, nekünk, Mardoniosz! Milyen emberek ellen vezetsz te hadba minket? Hisz ezek nem pénzért, hanem dicsőségért küzdenek!”
Teltek, múltak a századok... Münchenben, azon a gyászos szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű terrorszervezet néhány banditája – enyhébb jelzőt nem érdemelnek! — gyilkos tettével a döbbenet, a félelem, a rettegés sötét felhőjét vonta a bajor város és az olimpiák egére... Az éjszakai, tizenhat (tizenegy izraeli sportoló és öt palesztin terrorista) életet követelő tűzharcban sikerült ugyan megállítani a terrorakciót, s másnap a gyászszertartás után visszaadni az emberiség legszebb, legnemesebb rendezvényének fényét, de vegyük észre: e fénnyel együtt tudatunkba beköltözött, s azóta is ott lappang, a „biztonság” fogalma. München után jött az amerikai bojkott 1980-ban, majd az oroszok visszavágója 1984-ben, a két halottat, száz sebesültet követelő atlantai robbantás az Olimpiai Parkban, és a félelem, mely ránehezedett a városra...
Az olimpiai eszme tovább él, akárcsak a játékról játékra utazó „biztonság” fogalma. Olimpiai eszme és biztonság – két összefonódott fogalom, melyet most már nem lehet szétválasztani. Ezt súgja Szocsi is. Mert lám, a világ egy része újra és újra, makacs kitartással igyekszik a politikai harcok színterévé változtatni az olimpiai játékok versenypályáit. Tegnap még azt hittük, azt reméltük, ez az igyekezet szélmalomharcba fullad, de nem, kitartóan fel-fellobban, s kiáltozva fenyeget.
Szerencsére, az emberiség nagyobbik része nem ijed meg. Nagy buzgalommal, ügyszeretettel készül a ma esti ünnepélyes megnyitóra. Tanúja akar lenni, mint lobban lángra az olimpiai játékok szent tüze, hogy két héten át élvezhesse békét sugalló, árasztó melegét. Mi is az emberiség e táborához tartozónak valljuk magunkat, és nyíltan reménykedünk abban, hogy – mint egykor az ókori Hellászban – jelenünk szomszédságában, a Kaukázusban, a Fekete-tenger hullámain és mindenütt a nagy világban a játékok idejére elnémulnak a fegyverek, csütörtököt mondanak a robbanószerek. A játékok idejére, sőt, örök időre szent lesz a béke.
