1961-ben, amikor kineveztek első munkahelyemre, a már itt dolgozó orvos barátom vezetésével végigjártam a sepsiszentgyörgyi kórház osztályait, részben, hogy az orvoskollégákat megismerjem, s hogy magamat is megmutassam. A fül-orr-gége gyógyászati osztályon fekete hajú, barna szemű, kedves mosolyú középkorú asszony fogadott, aki egy személyben volt főnök és beosztott, Albert Éva doktornő.
S mert úgy alakult az életem, hogy pályám végéig első munkahelyemen maradtam, a doktornő „külső munkatársa” voltam egészen nyugdíjba vonulásáig, és ő nekem olyan kórházi orvosom, akihez bármikor bizalommal fordulhattam, ha fül-orr-gége gyógyászati gondjaim támadtak. Ugyanakkor követhettem életének második felét és családi életének alakulását.
Tordatúron született 1924. június 26-án, édesapja, dr. Pásint Mihály unitárius lelkész, édesanyja, Barabás Ilona tanítónő volt. A család szellemisége egész életére szóló útmutatást adott, annak ellenére, hogy az édesapját már tizennégy éves korában elveszítette.
A szülőfalujában végzett elemi iskola után 1934-ben a Kolozsvári Református Leányfőgimnáziumban hat osztályt végzett, de 1940-ben meg kellett szakítania tanulmányait, mivel Erdély kettéválasztása során lakóhelye Dél-Erdélyhez került, s édesanyját nem akarta magára hagyni. Úgy döntöttek, nem megy vissza Kolozsvárra, amely Észak-Erdélyhez került, hanem munkát vállal. Kezdetben bolti elárusító, 1942-től a helybeli Hangya szövetkezet vezetője. Édesanyja mellett bekapcsolódott a falu kulturális életének szervezésébe: az ifjúságnak olvasókört, a kicsiknek gyerekjáték-délutánt tartott, s húsztagú dalárdát létesített, amelynek ő volt a karmestere.
Négy év telt el, míg 1944-ben visszatérhetett Kolozsvárra, és 1945-ben leérettségizett az Állami Leánygimnáziumban.
Kislány korától zenei, énekesi pályára készült, de elhatározását megváltoztatta, 1944 őszén rövid ideig önkéntes ápolónőként egy sebészeti osztályon dolgozott. Az ottani élmények orvosi pályára irányították. Így beiratkozott a kolozsvári egyetem orvosi karára, abban a zűrzavaros időben, amikor az egyetemen még folyt magyar nyelvű oktatás, de már készülődött vissza Szebenből a román orvosi fakultás. A háború után megkésve, igen nehéz körülmények között indult újra a tanítás.
Bizonyos mértékben szerencséje is volt, mert 1945 nyarán az egyetemen tartották az akkori kultuszminiszter, Ştefan Voitec neve után elnevezett „Voitec-évet”, „ami abból állt, hogy nyárra is beiktattak egy pótévet gyorstalpaló előadásokkal. Az, aki a decemberi szesszióban le tudott vizsgázni a második év anyagából, január 1-jétől harmadévre iratkozhatott be.” (Szabó Márton: Égig érő jegenye, 109. old.) Ezt elsősorban azok számára szervezték, akik politikai okok – főként a deportálás, munkaszolgálat – miatt tanulmányi éveket veszítettek, de ő is besorolódott, s így sikeres vizsga után 1946. január 1-jén már megkezdhette a harmadévet.
Időközben az orvosi kar átköltözött Marosvásárhelyre, mert a visszatérő román egyetem nem biztosított megfelelő feltételeket sem az elméleti, sem a gyakorlati oktatáshoz, elvette az összes klinikát. Kolozsváron már meg sem kezdték az előadásokat, ami a „gyorstalpalóknak” kedvezett.
Marosvásárhelyen sem volt rózsás a helyzet a diákok ellátását illetően, hiszen a vidék még nem heverte ki a háború utáni éveket, és ekkor ütött be a két aszályos esztendő is, de itt legalább nem fáztak a diákok, akiket a volt kadétiskola központi épületében helyeztek el.
Pásint Éva is hihetetlen anyagi nehézségek és nélkülözés közepette, a Diákvédő segítségével (menza és lakáskedvezmény) végezte a másodévet.
Mivel özvegy édesanyjától sok segítséget nem várhatott, és hozzá is szokott az önellátáshoz, 1946 nyarán titkárnői állást vállalt a fül-orr-gégészeti klinikán. A tanév megkezdésekor tanulmányai folytatása mellett dr. Vendég Vince professzor irányítása alatt kezdett dolgozni. 1949-ben sikeres vizsga után teljes állású fül-orr-gégészként alkalmazták a klinikán. Diákévei alatt – akárcsak 1940 és ’44 között falujában – bekapcsolódott az egyetemi kulturális életbe. Különböző kulturális rendezvényeket, diákelőadásokat szervezett, énekelt. Kedves tanárai is mindig így emlékeztek vissza rá.
1950-ben szerezte meg az orvosi diplomát.
1950–1952 között tanársegédi kinevezést kapott a fül-orr-gégészetre. Sajnos, ez az egyetemi karrier tiszavirág-életűnek bizonyult, mert ekkor már egyre erősebben kezdett működni az osztályharc, amelynek buzgó képviselői hamar kiderítették papi származását, s neki mennie kellett az egyetemről. Annál is inkább, mert férje is ugyanebben a hajóban evezett.
A Marosvásárhelytől mintegy harminc kilométerre lévő kisvárosban, Szászrégenben kapott üzemorvosi állást, ahol egy hónapig dolgozott. Innen Erdőszentgyörgyre ment körorvosnak.
1953-ban osztályvezetői kinevezést nyert a Sepsiszentgyörgyi Egyesített Kórház fül-orr-gége osztályára. Férjével együtt 1951. május 1-jén telepedtek Sepsiszentgyörgyre, aki ott belgyógyász szakorvos lett.
1959-ben letette Bukarestben a fül-orr-gégészeti szakvizsgát, majd ugyanott 1971-ben a főorvosit. Munkaköréhez tartozott a később létesített baróti és kézdivásárhelyi kórház fül-orr-gégészeti osztályának szakmai felügyelte is.
Osztályvezetői tevékenysége alatt szakosztálya háromszor költözött különböző épületekbe, olykor a központi kórháztól távol, a város más részébe, de ez nem zavarhatta meg a betegellátást. Otthonos, gyakorlatias ötleteivel, optimista, energikus szervezőkészségével mindig sikerült zökkenőmentesen, lelkiismeretesen elvégeznie a munkát az osztályon dolgozó társaival együtt. Nagy biztonságot adott az a tény, hogy jó kapcsolatot ápolt a brassói Osváth fül-orr-gégész főorvossal, aki mindig készségesen rendelkezésére állt olyan esetekben, amelyek meghaladták a szentgyörgyi osztály kompetenciáját.
Az önkéntes társadalmi munka is végigkísérte tevékeny életét. Az Egészségügyi Szakszervezet vezetőségi tagja, a Vöröskereszt aktív tagja volt, munkájáért érdemkereszttel is jutalmazták.
Kollégái részvételével a kórházi alkalmazottaknak is kultúrcsoportot szervezett. De a nőnapi ünnepségek, szakmai tudományos ülések, az ismeretterjesztő vagy kultúrtörténeti előadások sem maradhattak el.
1982-ben nyugdíjba vonult, de szükség esetén, felkérésre még sokáig besegített az osztály munkájába.
Hívő, hitét gyakorló orvos volt. Az unitárius egyház főtanácsi tagja. 1980 és 1992 között a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Nőszövetség elnöke, a Kriza János Unitárius Dalárda alapító tagja. 1990-től az EME és a kolozsvári Apáczai Csere János Baráti Társaságnak is tagja.
Mert a szülői háztól magával hozta a kultúra és a mindennapi gyakorlati élet szeretetét, szabad idejében sokat olvasott, kézimunkázott, kertészkedett, és környezetében mindenkit erre buzdított. Ismereteit, tudását szívesen megosztotta. Az értelmes, hasznos időtöltés, aktív pihenés híve volt. Kisebb társasággal szívesen járt gyalogtúrákra, megismerve Sepsiszentgyörgy környékét, Kovászna megye, Brassó megye nevezetes földrajzi vidékeit. Következetes időbeosztásával, gyors munkaritmusával sok mindent meg tudott valósítani.
Lelkes, értő látogatója, anyagi támogatója volt a színháznak. Mindig jelen volt a klasszikus zenei koncerteken, kiállításmegnyitókon, könyvtárát mindegyre gazdagította. Önzetlenül adományozott nemes célokra.
Elhivatott, magas szinten művelt szakmai tevékenysége mellett népes családját is odaadóan nevelte, összetartotta. Mint már említettem, négy gyerek édesanyja volt, akikre méltán lehetett büszke. Annál is inkább, hogy a nagy „exodus” során gyermekei mind itthon maradtak.
Alázattal végzett munkáját, széles körű közéleti tevékenységét 2001-ben Pro Urbe-díjjal jutalmazta Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa.
2011. április 7-én hunyt el 87 éves korában, sírja a sepsiszentgyörgyi köztemetőben található.
A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség 2011 nyarán kopjafát állított emlékére a központi unitárius templom kertjében, melyet Balázs Antal unitárius kopjafa-faragó mester készített.
***
Gyermekeik:
1952-ben született dr. Albert István belgyógyász főorvos, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház belgyógyászatának osztályvezetője.
1954-ben született Albert Álmos gépészmérnök, 1992–2008 között Sepsiszentgyörgy polgármestere, majd 2008–2012 között a román parlament szenátora a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagjaként.
1956-ban született dr. Albert Etele fizikus, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára.
1959-ben született dr. Albert-Nagy Éva fül-orr-gégész főorvos, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészetének osztályvezetője.
Dr. Nagy Lajos
