A teljes (nem csonka) családban a dolgozó apa alig-alig találja meg a rendszeres és folyamatos, tudatosan nevelő jellegű kapcsolatot az első szavakat próbálgató gyermekkel, míg az anya állandóan mellette van.

Ezek az esztendők, nagyjából a 7—8. évig, el is döntik a gyermek egyéniségének alapvonásait meghatározó viselkedési és általános értelmi felépítését. Ezekben az években továbbra is az anya az expresszív-emotív irányt adó, míg az apa az ún. instrumentális vezető. Így, ideális esetben e kettős, az érzelmekre és a viselkedésre egyenlő ,,adagban" ható befolyások kedvezően alakíthatják az öröklött temperamentumot, személyiségtípust (introvertált — extroverált) és értelmességet. Ha azonban nincs összhang a családban a nevelés mikéntjét illetően, vagy nem létezik nevelési koncepció, vagy a türelmetlen, tiltásokban és büntetésekben kimerülő ,,fegyelmezés" képezi a ,,nevelést", akkor később már helyrehozhatatlan a súlyos hiba. Az ,,apai szigor", azaz a felnőtt hatalmi agresszivitása, a verés, az indokolatlan korlátozás hasonlóan agresszív, önző, és számos konfliktust keltő felnőttet ,,nevel". Ugyanakkor, ha a négy-öt éves korban egyre többet kérdező gyermek természetes kíváncsiságát az ő értelmi szintjén kielégítjük, elvárásainkat megindokoljuk, és (elkerülhetetlen) felnőtt vitáinkat nem gyermekünk előtt folytatjuk le, óvodás, iskolás koruk zökkenő nélkül telik el, a nagyobb közösségbe szívesen, akár kezdeményezőszerepet is vállalva, illeszkednek be.

Az utóbbi hetekben elhíresült gyergyói származású tizenkét éves kisfiú (Maugli néven említik) eleven bizonyítéka a ,,semmi" nevelésnek, a sokgyermekes, nyomorban élő, műveletlen kisközösségnek. Pedig nem kevés ösztönös találékonyság kellett ahhoz, hogy kijátszva a határt őrző tiszteket külföldre szökjön, hogy ott a maga módján meg is éljen, és több rendben megszökjön. Mi lehetett volna ebből a vadon növő gyerekből, ha genetikai örökségét gondozták volna?