Ez többnyire sikerül is nekik: ilyenkor csupa mosolygós, derűs arcot látni, lelkendező gyermekeket, szakértően mustráló öregeket, és több autóval jöttek baróti, sepsiszentgyörgyi bámészkodók is. Bizony elsőre nem is mindenki hitte, hogy a szépen öltözött, egyenes tartású, sima arcú lányok a nyeregben mind egy szálig legények, de legalább nagyobbat kacagott.
A gyülekezőt reggel kilenckor fújták, a párok – székely, magyar, huszár és nemesi öltözetben – együtt jelentek meg, legutoljára természetesen a „menyasszony” és a „vőlegény”. A „musztikás” lova még megpróbálta lerúgni a ráadott gumicsizmát, de lassan azért összeállt a menet, és – némi kedvcsináló muzsika után – a rezesbanda rázendített a székely himnuszra. Indulás! De hol a bábos szekér? Jön már, csak meg kellett igazítani a forgókerékre kötözött szalmabábu-pár öltözetét. Csillognak a szemek, a férfi leglényegesebb testrésze remekbe sikerült. Kattognak a fényképezőgépek, van, aki azt is tudja, hogy a kék hajú „cigányné” mit rejteget a szoknyája alatt; fizető vendégnek bármikor megmutatja...
Az első megálló az unitárius parókia kapuja, ahol Kozma Albert lelkész a szokás eredetét, a középkori népi hiedelmeket is felelevenítette: a tél vége felé egyre jobban gyengülő napot akarták segíteni elődeink azzal, hogy víg zenével, mulatozással, bábégetéssel kergették el a sötétség gonosz és ártó szellemeit. Legyünk méltók e naphoz, győzzön a jó, vesszen a rossz – mondotta, miközben a háziak pálinkát, süteményeket hordtak körül, és aprópénzt osztogattak. Innen már inkább csak a gyermekek és a látogatók kísérték tovább a vígan énekelő menetet a református templomhoz, ahol szintén örömre és gyönyörűséges, békességes együttlétre kaptak biztatást. A falu központjában többen várták a maszkásokat, ezúttal szendvicses tálakkal is, ami igen jó alapozás volt a hátralevő munkához: a következő órákban ugyanis a falu minden utcáját bejárták, és minden portánál megálltak, ahol szíves fogadtatásra leltek. A bábukat csak azután égették el, miután mindenütt meghordozták, hogy begyűjtsék velük mindazt, amit el kell pusztítani. Megadták ennek is a módját, és aztán ki-ki futott haza, felkészülni az esti bálra, amelyen már a falu apraja-nagyja részt vett. Jöjjenek maguk is, mi is megyünk – szívélyeskedett két idősebb helybeli, akik szerint az idei felvonulás a tavalyinál is szebb volt, hál’ istennek sok a fiatalság a faluban, csak az idő kellene jobb legyen. Hóban még szebb ez a bölöni hagyomány – állítják, és azzal válunk el, hogy jövőben még lehet fehér farsang, de ha nem, akkor is megéri megnézni.