Ne gyalázzák a Sepsiszentgyörgyért főorvosként sokat tevő Fogolyán Kristófot és családját – követelte indulatosan az egyik unoka, Szotyori Nagy Áron Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén, ahol szót kért.
Először arra kérte a megyeházát, költöztesse el azt a külső lefolyót, melyet a megkérdezése nélkül szereltek fel az ő területéről a hivatal egyik szárnyához. Nyomatékosításként munkasisakban jelent meg, mondva, az alig egy éve befejezett munkálatok életveszélyes helyzetet okoztak, a vakolat hull le a csatorna mellől. A betegség miatt hiányzó Tamás Sándor helyett ülést vezető Henning László alelnök közölte, kérését megoldják.
Szotyori Nagy Áron másodszor azt vetette fel, miért terjesztik, hogy megnyert egy pert, ami óriási veszteséget okozott a megyei tanácsnak, és milyen jogon kérik, hogy adományozza azt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórháznak, mert az a nagyapja nevét viseli, és emléktábla is megjelöli. Kiről nevezték volna el az intézményt, ha nem a nagyapjáról, aki 45 év szolgálat alatt több életet megmentett, a névadást ő kezdeményezte, és a táblát saját költségén állította, s közösen avatták fel. Nem érti, miért kellene adományoznia, amikor a családjától távol 17 év pereskedés után a román igazságszolgáltatás megítélte a kártérítést? Nem lenne ildomosabb megvizsgálni, kinek kellene kártérítést fizetnie? Nem kellene egy bizottságot felállítani, és megnézni, ki okozta ezt a kárt, amit közpénzből kell kifizetni? – kérdezte. Ő a saját költségén perelt, járta Bukarestet, de akik ezt a nagy kárt okozták a Kovászna megyei tanácsnak, közpénzekből okozták. Nem a mostani vezetőség bűne ez, hanem az akkori jogászé és vezetőségé. Nem a jogra hivatkoztak, hanem, akárcsak a kommunizmus idején, vastag betűvel kiemelték, hogy ez az ingatlan országos érdeket képvisel, ezért nem szolgáltatható vissza. Hogy létezik, hogy 803 igénylés után csupán 57 ingatlant adtak vissza? Nem vizsgálják meg, kinek adták vissza azokat az ingatlanokat, és ma kinek a tulajdonában vannak? Érdekvédelmi képviseletként nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel? – folytatta a kérdések sorát. Hozzátette, akinek vissza kellene kapnia egykori ingatlanját, jobbik esetben most 75 éves, rosszabbik esetben őt már a kukacok is elfelejtették a temetőben. Többet a Fogolyánokat ne rágalmazzák, róluk semmi rosszat ne terjesszenek, mert még ma is használják a Fogolyán-javakat. Fogolyán Kristófot, családját nem szabad gyalázni, mert könyvekben több oldalt írtak róla, önökről lehet, hogy tíz-húsz év múlva nem fog írni senki egy sort sem – fakadt ki keserűen a panaszos. Henning László válaszában azt mondta, azért adott szót, mert az hitte, adományozni szándékozik a kórháznak, bár egy jelképes összeget. Szotyori Nagy Áron visszavágott, ő adományoz, de járjanak elöl a jó példával, és akkor csatlakozik. Varga Zoltán főjegyző még megjegyezte, nem a megyei tanács, hanem a román állam vette el a Fogolyánoktól az ingatlant.