A liberálisok távozása után a szociáldemokraták úgy húzták elő az érdekvédelmi szövetséget, mint cirkuszi bűvészmutatványon nyulat a kalapból. És az RMDSZ néhány csúcsvezetője serényen és elkötelezetten ugrott: feltételeik teljesülése esetén készségesen segítenek, csak ne keveredjen politikai bizonytalanságba az ország. Magyarán, az RMDSZ kész folytatni kormányzati sikertörténetét, és újra beköltözhet a Victoria-palotába, erről vélhetően a Szövetségi Képviselők Tanácsa mai marosvásárhelyi ülésén határoznak, legalábbis úgy tesznek, mintha ez lenne a legfelsőbb döntéshozó fórum. Mert az érdekvédelmi szervezet néhány befolyásos és rutinos politikusa már bizonyosan letárgyalta, miként szolgálhatják a derék Pontát és hozzáértő csapatát, kikkel eddig nacionalizmusuk, korlátolt prefektusaik, meddő zászlóperek és egyebek miatt eléggé sok nézeteltérésük volt, legalábbis látszólag.
Az SZKT-ülés előtt egy marosvásárhelyi bemelegítő tanácskozáson érdekes nyilatko­zatok hangzottak el: Borbély László magabiztosan kijelentette, eddig veszekedtek és nem kormányoztak (értsd: jövünk mi,  és az eddigi cirkusz, ócska perpatvar helyett Románia rögvest elindul a fejlődés útján), Markó Béla pedig szintén fején találta a szöget, mondván, nélkülünk nincsenek reformok, nincs fejlődés (értsd: hétfőtől kolbászból lesz a kerítés). Hozzájuk képest Kelemen Hunor visszafogottabban szólt, mondván, a mérleg nyelve vagyunk, s ha feltételeink teljesülnek, a szövetségnek felelős igent kell mondania a kormányzásra (miért, felelőtlen igen is elhangzott már?). Minden szép lesz, minden jó lesz tehát.
Mennyi felelősségérzet, mennyi hosszú távra porciózott bölcsesség!
Nem magával a kormányzás aktusával van a gond, hanem a mindegy mikor, kivel és milyen áron elvével. Ugyanis megkérdőjelezhető, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon az RMDSZ kapott-e arra felhatalmazást, hogy összefonódjon egy korrupt, levitézlett és hiteltelen alakulattal? Persze, tudjuk: ha kormányon vagyunk, dől a pénz a székely megyékbe, épülnek a sportcsarnokok, aszfalt kerül az utakra, lelkendeznek az RMDSZ-közeli vállalkozók. De az foglalkoztatja-e az SZKT-ülésen kezet lendítőket, hogy az elmúlt negyedszázadban javult-e az erdélyi, székelyföldi magyarság életminősége, s az itt élők miként tekintenek tervezhetetlennek látszó jövőjükre? Mit gondolnak életükről, esélyeikről azok, akik az elmúlt húsz, huszonöt évben csupáncsak dolgoztak tisztességgel, bíztak a szebb holnapban, s esetenként még szavaztak is?