A játékok műsora
Egyetlen forrás sem említi a játékok eseményeinek biztos sorrendjét. Az idő viharaiban megmenekült és ránk maradt bizonyítékokra alapozva csak sejtjük, hogy körülbelül így festett az olimpia menetrendje. Na de ez is változott, az olimpiászok során gazdagodott, hogy pontosan hogyan, azt nyomon követni nem lehet, csak sejteni.
Az ,,előkészület és istentisztelet" bevezető napja után a kocsiverseny jelentette az első igazi sportszámot. A kétkerekű kocsik, melyeket négy ló húzott, egymás után gördültek be a hippodromba, előttük a bíbor ruhás bírák haladtak, a hírvivő és egy kürtös. A menet elhaladt a bírák tribünje előtt, a hírnök bejelentette a kocsitulajdonos és apja nevét, valamint a városét, melynek színeit képviseli, aztán hivatalosan is megnyitottnak nyilvánította a játékokat. Ezt követően a kocsik felsorakoztak a rajthoz. A rajthelyeket sorshúzással jelölték ki, de így is örökös probléma maradt, hogy hogyan tudják ellensúlyozni a szélekre kerültek hátrányát. Idővel aztán kitalálták, és be is vezették a lépcsőzetes indítást egy egyszerű mechanikus szerkezet — egy hosszú hajóorr alakú indítókapu, melyben minden egyes kocsinak külön rekesze volt, egy forgantyús szerkezet egymás után emelte fel a rekeszek kapuit, elsőként a két szélsőt..., és így haladt a közép felé — segítségével. A díjazásnál a kocsihajtó, akinek ügyessége, bátorsága, rátermettsége döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában, az ünneplés árnyékában maradt, mert az ókori olimpiákon a kocsi- és lótulajdonosokat díjazták.
A kocsiversenyt a lovasverseny követte. Ugyanazon a pályán, a kocsik által feltúrt terepen került sor a küzdelemre. A lovasok szőrén ülték meg a patkolatlan lovakat, és így száguldozták be a nyolcszáz méteres pályát.
A következő nap délutánján a pentatlon vetélkedőjére került sor a stadionban, melynek talaját előzetesen feltörték, majd vastag homokréteggel borították. A versenyzők meztelenül és mezítláb léptek a küzdőtérre. A pentatlon első három száma — diszkoszvetés, helyből távolugrás, gerelyhajítás — csak a pentatlonhoz tartozott, míg a 200 méteres futást és a birkózást az utolsó versenynap független sporteseményeként is kezelték. A diszkosz formája akár a maiaké, anyaga viszont bronz, és minden versenyzőnek öt dobáshoz volt joga, a bírák az ötből a legjobb dobást vették figyelembe. Ugyanez a szabály érvényesült a gerelyhajítás esetén. A gerely pedig könnyebb volt, és hosszabb, mint a hopliták (nehéz fegyverzetű gyalogos harcos) döfődárdája. A távolugrók egy fémből vagy kőből készült, mintegy kétkilós nehezéket tartottak kezükben ugrás közben, ezeket vállmagasságig előre lendítették, aztán lefelé lendítéskor az ugró előrehajolt, és akkor ugrott, amikor a súlyok a térde magasságába kerültek. A cél kettős volt: az ugrás távolságának meghosszabbítása és a pontos földet érés, mert ez utóbbi elhibázása esetén érvénytelenítették az ugrást. Pentatlonban a győzelmet nem pontozással számolták, ha valaki három számban első lett, automatikusan befejezte a küzdelmet. Egyébként a győzelmet az utolsó versenyszám, a birkózás (itt az győzött, aki ellenfelét háromszor kétvállra fektette) döntötte el azok között, akik az első négy szám után még versenyben maradtak.
A harmadik versenynap mindig egybeesett a holdtöltével. Délelőtt áldozatokat mutattak be Zeusz oltárán, délután pedig a fiúk versenyére (lásd ma az ifjúságiak korosztályát) került sor a 200 méteres futásban, birkózásban és ökölvívásban.
A játékok utolsó napjának délelőttjén három futószámban — 200 m, 400 m és hosszú táv (4800 m) — rendezték meg a versenyt a stadion egyenletes talaján. A rajthelyet egy sor márványlap képezte. A hibás rajtot büntették, később aztán, hogy megelőzzék, elkerüljék a hibás rajtokat, bevezették a rajtkaput. Délután a küzdősportokat bonyolították le — a birkózást, a ökölvívást, a pankratiot. Egy ezüsturnából sorsot húztak, minden párosból a győztes ment tovább, egészen a döntőig. Birkózásban a győztesnek háromszor kellett földhöz vágnia ellenfelét, az ökölvívók a kiütésig küzdöttek, vagy amíg az ellenfél jobb karját felemelve jelezte, elismeri legyőzését, pankratióban a felek ütöttek, pofoztak, rúgtak, birkóztak, haraptak, addig, amíg valamelyik fel nem adta a küzdelmet (a győztest megkoppintotta a vállán).
A győzteseket olajfaág koszorúval jutalmazták. Később, az évek múltán néhány győztest pénzzel is megjutalmaztak (az athéniek például ötszáz drachmával).
A játékok alkonya
Egy idő után a pénzzel nemcsak a győzteseket jutalmazták, hanem a győzelmeket is megvásárolták. Hosszúra, nagyon hosszúra nyúlna a megvesztegetettek és megvesztegetők névsora. Feltűntek a hivatásos ,,atléták", akik úgymond ugródeszkának tekintették az olimpiai játékokat, az itt kapott olajfaág koszorút arra használták, hogy általa minél magasabb díjakat szabhassanak ki a különböző cirkuszi játékokon történő fellépésükkor. Később, fokozatosan maguk, az olimpiai játékok is cirkuszi mutatvánnyá fajultak. A csúcsot Néró császár megjelenése jelentette. Kezdte mindjárt azzal, hogy két évvel kitolta a játékok időpontját, mert neki fel kellett készülnie a megmérettetésre. Felkészült. A CCXI. olimpián valamennyi kocsiversenyen rajthoz állt, fellépett a kikiáltók versenyén, a tragédiában és a zenei vetélkedőn is. Mondanunk sem kell, ahány rajt, annyi győzelem, annyi olajfaág koszorú, annyi aranypénz...
Ha már egyszer elindult a szekér lefelé a lejtőn, megállítani nem lehetett. Elkerülhetetlenné vált a játékok beszüntetése. Ezt az ítélethozatalt a sporttörténészek többsége Theodosius császár számlájára írja, és az általa kibocsátott milánói ediktummal (i. sz. 393—394) hozzák összefüggésbe. Az ediktumot a kétszázkilencvenharmadik olimpia után hirdették ki. Az olimpiai győzteslista pedig a barbár Varazdatésszal ért véget.
Az olimpia szellemének újjáéledése
Több mint egy évezreddel később, a reneszánsz korában kezdett éledezni az olimpiai játékok gondolata. 1516-ban a badeni Johannes Aquila jogász olimpiának nevezte az általa kezdeményezett testgyakorlati bemutatót. 1804-ben beindult egy versenysorozat Angol olimpiai játékok (English Olympic Games) címen, melyet minden esztendő pünkösdjén rendeztek meg. A résztvevők atlétikában és lovaglásban keltek versenyre közel egy évszázadon át. A közel száz év felkeltette nem csak a közvélemény, de a tudományos világ érdeklődését az ókori olimpiák és Olümpia iránt. Az 1700-as évek elején megkezdődnek Olümpia feltárásának munkálatai. Az első jelentős siker az oxfordi régész Richard Chandler nevéhez fűződött, aki egy nagy dor templom romjainak — minden bizonnyal Zeusz temploma volt — feltárásával hívta fel magára a figyelmet. Az igazi nagy munkát, Olümpia feltárását a német Ernst Curtius tervezte meg és vitelezte ki 1875-ben Heinrich Schliemann és Wilhelm Dörpfeld építész közreműködésével.
Az Olümpia feltárása érdekében tett első lépések megmozgatták a görögök nemzeti önérzetét. A török rabság aluli felszabadulásuk emlékére 1830-ban egy letrinói faluban sportünnepélyt rendeztek. Itt határozták el, hogy felújítják az olimpiai játékokat. Huszonkilenc évvel később, 1859-ben Evangélosz Zappasz kezdeményezésére megrendezik az első atlétikai versenyekkel egybekötött szellemi és művészeti találkozót, melynek győzteseit személyesen maga a király díjazta olyan olajfaág koszorúval, mint amilyennel Olümpiában jutalmazták az ókori olimpiák bajnokait. Zappasz versenysorozata még kétszer került megrendezésre, és mindig szigorúan hellén jelleggel. A görögök példáját egyre több ország követte, hiszen a nemzetközi versenyek szervezését a polgári nemzeti államok kialakulásával szorosan összefüggő tornamozgalom egyelőre szigorúan ellenezte.
Színre lép Coubertin báró
Egyelőre. A XIX. század végén ugyanis egyre több sportág hívei kezdtek szembefordulni a nemzeti elzárkózottsággal, s igyekeztek kilépni abból. A nemzetközi versenyek egész sorát jegyezték a kor krónikásai. Ezekre a versenyekre minden nemzet a saját versenyszabályzatával utazott, így aztán szükségessé vált egy felső fórum létrehozása valamennyi sportágban, melynek feladata lett egy egységes versenyszabály kidolgozása. Párhuzamosan a szabályok kidolgozásával megfogalmazódott a sportágakat összefogó, rendszeres versenysorozat életre hívásának ötlete. Az ötlet a kivitelezőre várt.
(folytatjuk)
