A hétvége hírei

2008. február 11., hétfő, Közélet
Az MPP létjogosultsága

A Magyar Polgári Pártnak (MPP) és az RMDSZ-nek meg kellene egyeznie, hogy kölcsönösen elismerik egymás politikai létjogosultságát — ez egyik fő eleme annak a nyolcpontos együttműködési javaslatnak, amelyet Szász Jenő, az MPP elnöke az RMDSZ elé kíván terjeszteni. A dokumentum szerint a két szervezetnek meg kellene egyeznie abban is, hogy a tavaszi helyhatósági választásokon ott és akkor folytatnak egymással demokratikus versenyt, ahol és amikor az nem veszélyezteti a magyar képviseletet.

Az MPP szorgalmazza egy ,,országos választási térkép" közös kidolgozását, amely felmérné a romániai magyarság erejét. Ezenkívül indítványozza közös parlamenti jelöltlista állítását is. Az MPP javasolja a pénzügyi támogatási rendszerek feletti együttes ellenőrzést, ennek összehangolására pedig Böjte Csaba ferences szerzetest tartaná alkalmasnak. A szervezet a magyar közösség önálló külpolitikai érdekérvényesítési stratégiájának kidolgozását, a magyar közösség első külföldi képviseleti irodájának megnyitását sürgeti. Markó Béla, az RMDSZ elnöke úgy véli, az MPP azért jött létre, hogy csökkentse az RMDSZ esélyeit a helyhatósági és parlamenti választásokon. Balkáni magatartású csoportosulással nehéz együttműködni — mondta Markó, emlékeztetve, hogy az MPP nem írta be programjába az autonómiát, mert félt attól, hogy esetleg nem jegyzik be a pártját, vagy talán nem is akarja képviselni az autonómiát.

Bölönit jelölik polgármesternek

A nyolcvanas évek híres futballsztárját, Bölöni Lászlót (felvételünk) jelölné a Magyar Polgári Párt Marosvásárhely polgármesteri tisztségére. Szász Jenő pártelnök közölte, felvette a kapcsolatot a jelenleg az Egyesült Arab Emirségekben edzősködő sportemberrel, aki felvetésére azt válaszolta, amennyiben az RMDSZ is, az MPP is támogatja, elvállalja a jelölést. Szász hangsúlyozta, Bölöni olyan személyiség, aki fölötte áll a nemzetiségi, ideológiai és politikai problémáknak, emiatt egyaránt képviselni tudná a város minden közösségének érdekeit. Bölöni előtt nyitva állnak az ajtók, függetlenül attól, hogy Bukarestről, Brüsszelről vagy Párizsról van szó, minden marosvásárhelyi polgármestere lehetne, tette hozzá a politikus, hangsúlyozva, a javaslat az, hogy Bölöni ne az MPP, hanem a magyarság jelöltjeként induljon.

Kudarcba fulladt a cseh elnökválasztás

Kudarcba fulladt a cseh államfőválasztás, miután a szombati, harmadik fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges szavazatszámot. A pártelnökök megegyeztek, hogy február 15-én megismétlik a választást. A szombati szavazáskor az ülésteremben 278 honatya volt jelen, hárman hiányoztak. Václav Klaus a harmadik fordulóban 139 szavazatot kapott, míg a megválasztáshoz 140 voksra lett volna szüksége. Jan Svejnart 113 honatya támogatta.

Horthy Miklós halálára emlékeztek

Horthy Miklós egykori kormányzó halálának 51. évfordulójára emlékezett a Magyar Gárda és a szervezetet életre hívó Jobbik Magyarországért Mozgalom tegnap Budapesten. A teljesen megtelt Szent István-bazilikában délben emlékmisét celebráltak az 1957. február 9-én a portugáliai Estorilban elhunyt, majd a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére 1993. szeptember 4-én Kenderesen újratemetett Horthy Miklós emlékére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2008-02-11: Közélet - x:

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Szombaton 23 óra előtt pár perccel Cófalva és Barátos között egy szürke 1300-as Dacia személygépkocsi, melyet a húszéves S. Valentin szépmezői lakos vezetett, lesodródott az útról, és a sáncban kötött ki.
2008-02-12: Mi, hol, mikor? - x:

Mi, hol, mikor

Kiállítás
A Székely Nemzeti Múzeumban szombaton 11 órakor Anthony Gall budapesti épí­tész és Gutman Szabolcs, Nagyszeben főépítésze megnyitja a Kós Károly ― egy európai építész című kiállítást.