Sepsiszentgyörgyön tizenhárom éve alakult egy madárvédelmi egyesület, de tevékenységéből hiányolom az éves gyűléseket, amelyeken meg lehetne beszélni az eddigieket és a továbbiakat, ahogy a galambtenyésztők, vadászok, méhészek, gombászok egyesületeiben is megteszik. Ilyenkor lehetne a tagsági díjakat is rendezni. Azért is szorgalmazom ezt, mert már idősödöm, és 60 évi madármegfigyelési tapasztalatot nem szeretnék a sírba vinni...
Amikor őseink idetelepedtek, a pacsirták fogadták őket, melyek évszázadokon keresz­tül énekeltek a mezőn dolgozóknak. A felszálló madarak trillái a múlt század végén kezd­tek ritkulni, és ha most kimegyek a határba, a szántók, legelők, hegyi kaszálók némák, csak elvétve hallani pacsirtadalt. A me­zők csendjét a permetező traktorok verik fel, ezeknek is köszönhetjük, ha a pacsirták végképp kipusztulnak. Ha ezen már nem is tudunk segíteni, legalább rögzítsük énekesmadaraink hangját, képét, amíg nem késő.
Az 1960-as években, amikor a mezőn dolgoztunk, még hol itt, hol ott röppent fel egy-egy kis pacsirta, és édesapám mondta, hogy az ő fiatal korában kétszer annyi lehetett. Becs­lésem szerint most két-három hektáron lehet egy pár. Régebb az ugarnak hagyott földeken fészkeltek, ahol az őszi búza elvetéséig akár kétszer is költhettek egy nyáron, persze akkor nem is permeteztünk, kézzel irtottuk a gyomot. Manapság öt-hat féle vegyszert is kiszórnak a gabonaföldekre, pityókára, s még műtrágyát is, ami nagyon ártalmas, nekem több méhcsaládom is kimúlt emiatt, és egy pacsirta 20–25 mérgezett bogarat is megeszik egy nap alatt, aztán vagy túléli, vagy nem...
Jó lenne odafigyelni erre a nem nagyon látványos, de igen kedves és hasznos madárra, amíg nem késő. Egy pacsirtaszámlálás alkalmával más madárfajok elterjedéséről is képet kaphatunk, például a fürjekről, foglyokról, baglyokról és egyéb szárnyas rovar- és rágcsálóirtó fajokról is.

ANTAL BÉLA, Uzon