avagy: kibékülhet-e a tehén az... „udemerével”?Folklorizálódik a székely

2014. március 29., szombat, Nemzet-nemzetiség

Április elseje előestéjén jut eszembe – hetekkel ezelőtt, még az RMDSZ legfrissebb kormányra lépése előtt történt egy kis földcsuszamlás alattunk. A leghallgatottabb, legszínvonalasabb romániai rádió, melyet régebb Botfalu néven ismertünk (ma România Actualităţi), az alkotmány módosításán dolgozó ad-hoc bizottság vezető személyiségeit szólaltatta meg csúcshallgatottság idején.
 

„Katartikus” magyar élmény
A pró és kontra érvelések félórás ütközetében az RMDSZ-szel együtt ellenzékbe csúszott régebbi „bajtárs”, a Demokrata Liberális Párt azt firtatta, hogy nem is oly régen lezajlott egy referendum Romániában, ahol a szavazók számottevő többsége csökkentett létszámú parlament mellett tette le voksát, s íme, mi lett az eredmény: nem kevesebben, hanem sokkal többen, csaknem kétszer annyian, 588-an kerültek bársonyszékbe, s ezzel az Amerikai Egyesült Államokat is háttérbe szorítottuk. Szoktuk mondani, hogy savanyú a szőlő az ellenzékben, de a „pedelés” szenátor – becsületére váljék – higgadtan érvelt, sőt, igazat is beszélt, minősíthetetlennek tartva, ahogyan a népet átverték, semmibe vették. (Mármint a győztes koalíció, a fránya „uszelések”!)
A moderátor ekkor adta át a szót az Alkotmánymódosító Bizottság alelnökének, akiről kiderült, hogy őt az ellenzék, mi több, az RMDSZ (!) berkeiből választották eme felelősségteljes, megtisztelő funkcióba. Biz’ Isten: megdobbant a szívem, és átéltem azt a katartikus élményt, miszerint gyönyörű dolog Romániában magyarnak születni. A rádió riportere kifogástalan magyarsággal ejtette ki képviselőnk nevét, és nyomatékos tisztelettel felkérte, hogy fejtse ki az alkotmánymódosítással kapcsolatos véleményét.
Itt az idő, most vagy soha! – gondoltam. Végre elmondhatjuk, mit is szeretnénk. És emberünknek román nyelvtudása, sőt, kiejtése is kifogástalan, ami nagyot nyom a latban! (Ignácz Rózsa önéletírásából tudjuk, apja miként vágta ki a rezet latin nyelvtudásával a bukaresti parlamentben, dübörgő tapsot aratva. Régebbi RMDSZ-elnökünk idején a románok bizony jóízűen mosolyogtak minden közszereplésén.) Szívem táján tehát meleget éreztem, nagy hirtelen igazat adva azon RMDSZ-érvnek, hogy ott kell lennünk, ott bizony Isten, a parlamentben, és ha sikerül, az ügyintéző hatalomban is, ne a hátunk mögött döntsenek sorsunkról. (Hogy a súly egye le a szégyentelen pofáját annak, aki ezután nem a tulipánra szavaz, s ezzel ugyebár megbontja az EGYSÉGET, melyben benne foglaltatik az... ERŐ – morfondíroztam.)
Nos, Atyánkfia, a „tulipános” magyar valahogy ekképpen érvelt:
– Nem esett nagy baj, törvénytelenség azáltal, hogy a referendum eredményét egyszerűen semmibe vették! Időközben ugyanis újabb választások voltak. Ami történt, úgy értelmezhető, hogy a nép átértékelte régebbi véleményét. Ezt a népes parlamentet elvégre ő szavazta meg, szabad akaratából!
Az Alkotmánymódosító Bizottság elnöke erre az alelnöki „jogfilozófiára” azon me­le­gében rádobott egy lapáttal, valahogy így:
– Az a pár ember ide vagy oda, végül is, nem nagy túlterhelés a költségvetésnek...
Nem jött, hogy higgyek a fülemnek! Ide jutottunk a köpönyegforgatással? És azóta egyértelművé vált: ezúttal is földcsuszamlott bizony a romániai magyar becsület. De térjünk a tárgyra!


A tehén esete az... „udemerével”
Történt, hogy népes gyülekezetben beszélgettünk, de nem politikáról. Kolléganőnk ekkor szalasztott el egy közmondást, amely már a harmadik évezred román folklórjának szüleménye. Idézem: „...s-a împăcat, ca vaca cu udemereul.” (Kibékült, mint a tehén az „udemerével”!) Aztán, amikor a hölgy ráeszmélt, hogy rosszat szólt, hogy magyart sértett, szabadkozni kezdett. Jóérzésű román emberekben ugyanis az a tévhit él, hogy aki romániai magyar, nem lehet más, csakis „udemerista”, RMDSZ-hívő. Kérte a bocsánatot szaporán, mint a záporeső. Meg­nyug­tattam, hogy ebből nem lesz becsületper, sőt, köszönetet érdemel az a román ember, aki a magyarnak – még, ha véletlenül is – szemébe kottyantja az igazat, mert mi már végzetesen nem látjuk a fától az erdőt.
Felemlegettem egy román asszony esetét, aki a marosvásárhelyi tömegverekedések idején bátran kimondta a véleményét, mégpedig az akkor még egyetlen román televízióban, a legforróbb nézettség közepette. És a gyűlölködés zűrzavarában a magyarokat védte! Nem a véletlen műve, hogy évekkel ezelőtt, amikor az RMDSZ rövid „uralkodás” után kicsúszott a hatalomból, és mint szamár a ködben tanácstalanul állt, Smaranda Enache asszony – mert róla van szó – élesen bírálta az akkor még Markó vezette szervezetet, ismét az erdélyi magyarság védelmében. Azt mondta: az RMDSZ-nek, míg bent volt a hatalomban, eszébe sem jutott, hogy bár körvonalazzon egy törvénytervezetet az államhatalmi funkciók nemzetiségi/kisebbségi arányokat is figyelembe vevő elosztását illetően, pl. skandináv modell szerint, melyet ő – mármint Enache asszony – tapasztalatból ismer, ugyanis 1998–2001 közt Románia finnországi nagykövete volt. Itt és most megjegyezném, hogy miközben a románság azon minutumban nemzetárulásként bélyegezte a Pro Európa Liga elnökének véleményét, az RMDSZ-politizálás rá sem hederített, egyedül Tőkés László figyelt fel Enache asszonyra, sőt, később, EP-képviselőként ő tett javaslatot kitüntetésére, rövidesen át is nyújtva neki (és Böjte Csabának) az Európai Polgár (Civi Europaeo Praemium) titulust.
Azt hihetnénk, hogy itt körvonalazódik a kisebbségi magyar jövő! Csakhogy időközben az erdélyi történelmi egyházak is „kibékültek” az RMDSZ-szel, és ami meggondolkoztató: Tőkés és a magyarországi Fidesz ellenében. Mellesleg, ha már belemelegedtem a hírszerzésbe, azt is elpletykálom, hogy a higgadt román politikai folklór „balladát” dúdol rólunk, mely szerint akkor lesz Románi­ában magyar autonómia, amikor Tőkésből Hargita–Kovászna melléki ortodox-román püspök. A vérmesebb vélemények szerint nem autonómiát kell biztosítani a magyaroknak, hanem egy... „lókolbászt” és törvényben garantált jogot, mely szerint azt piros-fehér-zöldre, magyarul felcímkézhessük.
Mielőtt a T. Olvasó elővenné a székely bicskát, elárulom, imént egykori román katonapajtásom véleményét tolmácsoltam, és mi egymás közt megszoktuk az ilyenszerű szellentett szellemességet. Tehát: ebből sem lesz becsületper! De hadd folytassam a higgadt román vélemény tolmácsolását!


Itt a székely! – Hol a székely?
Újságíró barátom, rangos román médiától (négyszemközt) arra figyelmeztet, hogy valami nem stimmel a székelyek nagy menetelését és egyéb erődemonstrációinkat illetően. Az utóbbi idők romániai statisztikáját idézi, mely szerint székelyek elképesztően kevesen jelentkeztek népszámláláskor. Ennek fényé­ben úgy tűnhet: valamiféle bipoláris identitászavarban élünk. Himnuszt is kétfélét énekelünk ünnepeinkkor! Kétféle lobogót lengetünk egymás mellett. Ezek után miként értelmezhető például a Székely Nemzeti Tanács? Vagy a Székelyföld fogalma? – kérdezi, és becsületére váljék, hogy észrevételét  ő maga nem publikálta. (Megtették mások – hamis módon – jó elegen helyette.)
Nos, kedves magyar olvasók! Legyünk higgadtak! Mit is válaszolhatnánk erre a meglátásra? Hát, ami a templomi szószékekről akkortájt elhangzott, az elszállt (verba volant, scripta manent!), de elővehetnénk az archívumokból magyar újságjainkat, és szem­benézhetnénk korabeli jóhiszemű népünket oktató politizálóinkkal, akik arról győzködtek, csakis magyarként regisztráltassuk magunkat népszámláláskor! Ne kapjuk be a csalétket! Mert a románok kárörömmel figyelik, miként osztjuk meg amúgy is fogyatkozó sorainkat székelyekre és... magyarokra. Ugyan­csak román újságíró barátunk figyelmeztet arra, hogy utóbbi időben (főképp legfrissebb kormányba sikeredésünket követően) a médiákban megjelent gyűlöletbeszédekkel párhuzamosan egyre több, székelyeken csattanó vicc kering román körökben, mintegy válaszreakcióként. Nosza, megkértem: küldjön már át néhányat, villámpostán. A viccek számottevő többsége nyomorúságos román nyelvtudásunkon csattan, de – és ez elgondolkoztató – felismerhetőek közöttük a magyarból „műfordított” szellemességek, melyeknek gyökereit még az Osztrák–Magyar Monar­chia idejére vezethetjük vissza. Ekkor a budapesti „szalonmagyar” röhögött jóízűen a balga székely góbé ügyefogyottságán. És erre mi – kínunkban – miként is reagáltunk? Egy „etnogenetikai” ellen-közmondással, mely – bocsánattal – így fest nyomtatásban: Székely szarta a magyart! (Vajon innen eredeztethető nemzeti megosztottságunk?)


Einstein posztulátumától a mititei győzelméig
Szóljunk még pár szót arról, hogy ott, ahol már az alkotmányt sem akarják komolyan venni (miközben a miniszterelnök az államtudományok doktora!), mit várhatunk az élet apró szegeleteit igazgató törvényektől-szabályrendeletektől? A sokáig parlamentben és kormányban ücsörgő magyar párt figyelmébe ajánlom tisztelettel azon parlamenten átpasszírozott román törvé­nyek sokaságát, melyeket hamarosan elfe­lejtet­tek vagy hatalomváltásokkor félrerúgtak. Magyar szemszögből tanulságos példaként az RMDSZ-vívmányként elkönyvelt kiigazításokat említeném a helyi közigazgatás törvényének egyik 2005-ös (?) változatából, mely (laikus tolmácsolásomban) kimondja: Románia területén, ahol valamely nemzeti kisebbség elér egy bizonyos százalékarányt, a közigazgatásban dolgozóktól megkövetelhető a kisebbség nyelvének ismerete is. Emlékszünk-e még a hirtelen született „magyar világra”, amikor Sepsi­szent­györgyön a rendőrök magyar nyelvtanfolyamra jártak? Sőt, megyei és helyi tanácsüléseken elkezdődött a magyar „szertartásrend”, szinkrontolmácsolással, hogy a románok is értsék. Megjelentek a kétnyelvű feliratok (WC public – Közvécé, Casa judeţului – Megyeháza, SRL Holo­gramm KFT., vagy: Chichiş – Kökös stb.). Aztán megtapasztalhattuk, mivé lett nagy hirtelen ez a piros-fehér-zöld délibáb az „uszelés” világban! A látszatvívmányok még működnek (imbolyogva). De székelyföldi kisköz­ségben már megtörtént, hogy a megüresedett jegyzői állást a prefektus (vajon az utolsó magyar prefektus?) fajtánkbelinek adta, törvényben rögzített többlet-nyelvtudására hivatkozva. Erre jött a hatalomváltás, a per, és Bukarestben a Legfel­sőbb Bíróság megsemmisítette a dokumentumot, egy románnak passzolva át a munkalehetőséget!
„Az állam és a törvény tekintélyére semmi sem veszélyesebb, mint ha olyan törvényeket hoznak, amelyeket képtelenség lesz keresztülvinni” – nyilatkozta Einstein valahol Amerikában. Hát mifelénk aztán igazából einsteini világvége felé sodródik a jogállamiság. Miniszterelnökünket a közelmúltban figyelmeztették, hogy százszámra kibocsátott sürgősségi rendeleteivel rekordot döntött Európában. És legerősebb magyar pártunk ilyen kormányzásnak a szekértolója, melynek rendeleteit színmagyar környezetben sem mindig hajtják végre! Ne csodálkozzunk, hogy egyre szánalmasabbá/nevetségesebbé válunk békés szélmalomharcainkkal, autonómiatervezeteinkkel. Zár­nám soraimat, de román katonapajtásomnak tartozom egy replikával ama „lókolbászt” illetően.
Egyetlen „megvalósítást” azért dicséretére rónék fel a világ második legnagyobb közigazgatási palotájában zsibongó világrekorder létszámú parlamentnek. Nevezete­sen azt, hogy a legnépszerűbb román csemegét, az egészségkárosítóként megbélyegzett mititeit megmentette az EU-közegészségügy „drakulás” tilalma elől. Mégpedig RMDSZ-támogatással!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 507
szavazógép
2014-03-29: Irodalom - :

Háromszékre hív a honvágy

HAJNALKÁM!
Hazám határait hátrahagyva, három hétig Hegel, Heyne honában, Hannoverben, Hamburgban helyettesítettem hivatalos honoráriumért Hans Herbertet.
2014-03-29: Világfigyelő - :

Kosztolányi-szobrot avatott Orbán Viktor (Vajdaság)

A vajdasági Szabadkán tegnap felavatták Kosztolányi Dezső egész alakos szobrát, melyet Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke leplezett le. Olyasmire készülünk, ami nagyon régen adatott meg a Kárpát-medencei magyarságnak: végre ismét közösen dönthetünk a nemzet jövőjéről – hangsúlyozta a kormányfő.