A frissen elérhető adatok szerint 2012 második és 2013 el­ső féléve között az Európai Unióban 7,5 százalékkal csökkent a gáz ára, négy ország kivételével kisebb-nagyobb mértékben olcsóbbá vált minden tagállamban. Még csak nem is a sokat emlegetett Magyarország a vezető, hanem Görög­or­szág, ahol a válság dacára 25 százalékkal lett olcsóbb a gáz, de majd 20 százalékkal kevesebbet fizetnek Spanyolországban, Lengyel­országban is. Kies hazánknál nagyobb mértékű emelkedés csak Luxemburgban volt, s valamelyest csekélyebb arány­ban Német­or­szágban, no meg Ausztriában. A legtöbb országban nem a po­litikum kényszerítette ki az árak csökkenését, mint kiderült, a gazdasági válság után túlkínálat alakult ki a világpiacon, az árak rég nem látott szintre estek vissza. Ilyen körülmények között érthetetlen hát, hogy a keresetek szempontjából sor végén kullogó Románia esetében miért ragaszkodik a trojka az energiaárak fokozatos növeléséhez? Vagy talán nem is a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság okolható, hanem a mindenkori román kormány szolgalelkűsége, megfelelési kényszere, no meg az, hogy máig nem voltak képesek megfelelően szabályozni az energiapiacot, és így lehetővé vált, hogy a szolgáltatók akkora profitot fölözzenek le, amekkorát éppen nem szégyellnek, az állam úgyis mindent elnéz nekik?
A legszomorúbb, hogy a mától esedékes kétszázalékos gázárnövekedés csak a kezdet, újabb emelés lesz júliustól, majd októbertől, és a szakemberek számításai szerint jövő télen, átlagos hideg esetén egy család 600 lejjel fizet majd többet a fűtésért. No meg ott a másik szép ígéret, 2018 végéig száz százalékkal drágul Romániában a gáz. Nagy kérdés, azt ki tudja majd megfizetni, hisz a bérek, jövedelmek növekedésére egyhamar remény sincs.
Kiszolgáltatott, rossz gazdaságpolitikák sorának levét isszuk, a nemzetközi pénzintézetek már bizonyítottan idejétmúlt elvárásainak csapdájában vergődik Románia. A Ponta-kormány, akárcsak elődei, meg sem próbál szabadulni e harapófogóból, a külföldről betelepedett multik, bankok érdekei sérthetetlenek, inkább az amúgy is megnyomorodott lakosságról nyúznak le újabb és újabb rend bőrt. Akkor is, amikor nyugatabbra, sokkal magasabb életszínvonalú államokban felismerték, hogy ez így nem folytatható. A román nép végeérhetetlen tűrőképességére alapoznak, s talán a jó szerencsében bíznak, hogy ha majd világszerte növekedni kezd a gazdaság, annak szele minket is meglegyint.
Kiszolgáltatott ország kiszolgáltatott polgáraiként mi sem tehetünk egyebet.