Autonómiakaravánnal próbálja népszerűsíteni autonómiatervét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) május folyamán – nyilatkozta kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, a párt elnöke.
Toró törvénytervezetük nyilvános vitájának két szakaszáról tett említést. A jövő héttől kezdődő első szakaszban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) vitatják meg a párt szakértői által kidolgozott dokumentumokat. Megpróbálják ugyanakkor bevonni a vitába az RMDSZ-t és a Magyar Polgári Pártot (MPP), valamint az erdélyi egyetemek szakértőit is. Az így kialakuló koncepciót népszerűsítik a májusi autonómiakaravánnal, szeretnének eljutni minél több településre, hogy megértessék: az autonómia nem egy elvont terv, hanem az emberek mindennapjait teszi majd könnyebbé.
Toró elmondta, az EMNP az általánostól közelít a sajátos felé. Ezért egy olyan kerettörvény-tervezetet is kidolgozott, amelyet a román többségű történelmi régiók hívei is magukénak érezhetnek. Emellett törvénytervezetet készített a Székelyföld régió létrehozására. A régió működését leíró statútum tekintetében az SZNT által kidolgozott tervezetet tekinti irányadónak. A pártelnök elmondta, ezek a dokumentumok elérhetőek az EMNP honlapján. „Ha az RMDSZ is mellé teszi a saját elképzeléseit, azokat is megpróbáljuk összehangolni a mieinkkel” – jelentette ki Toró. Hozzátette, megítélése szerint nem lehet „sumákolásokkal, titkos paktumokkal és kamarillaegyezségekkel áttörni a falat a bukaresti parlamentben”. Szerinte ez csakis „egyenes beszéddel, és egy konszenzusos, szakmailag jól megalapozott, erős magyar háttértámogatást bíró tervezettel” sikerülhet.