A legújabb drágulás miatti közfelháborodással szembesülő kormányfő – megnyugtatva az ország egységéért aggódó nézőket – megadta az önrendelkezés igen sajátos definícióját is: az autonómia a helyi önszerveződés gazdasági, társadalmi, kulturális, de sosem etnikai szempontok szerinti fejlődését jelenti. A lendületes Ponta azt is tudja, hogy az erdélyi magyarság képviselői olyan autonómiamodellt támogatnak, amely „más országokban sem működőképes”. Hamis, megtévesztő állítás, s az már csak hab a tortán, hogy – miként oly sokan eddig, beleértve a néhai diktátort – maga is hozzáfűzte: a magyarokat nem éri hátrányos megkülönböztetés Romániában. Érdekes a szép, közös jövőre vonatkozó meglátása is: „jobb megoldás a magyar kisebbséget, Románia legnépesebb kisebbségét a parlamentben, kormányban, helyhatóságokban a közelünkben tartani, mint a radikalizálódás felé tolni őket”.
Lehetne boncolgatni, mit is jelent „a magyarokat közelünkben tartani” szemlélet, ám valójában Ponta semmi újat nem mondott, igazából akkor kapnánk fel a fejünket, ha a fentiek ellenkezőjét nyilatkozná. Hiszen jól ismert a bukaresti politikusok viszonyulása az autonómiához, nem is az a legfontosabb, hogy tartanak tőle, miként ördög a tömjéntől, hanem hogy álláspontjuk teljesen bemerevedett, nagy többségük képtelen érvek mérlegelésére.
Most azonban lényegesebb e kijelentés elhangzásának időpontjára figyelni, mintsem annak tartalmára. Mert éppen forrong az ország a drágulásözön miatt, Ponta és csapata pedig az össztársadalmi elégedetlenséggel szembesül. Az újabb árhullám mögött az is látszik, a rosszul szervezett, központosított állami struktúrák fenntartása egyre többe kerül, miközben a hatékonyság, az ésszerűség szinte reménytelenül távolinak tűnik, az ország alig „működőképes”. Az örökös vesztes, a leginkább kiszolgáltatott eközben a mindenkori kisember, az adófizető, aki állja a számlát, akinek a rovására bármikor bármit el lehet követni. Ponta mestert – az RMDSZ kormányzati partnerét – ez nem érdekli, ellenben megcéloz egy olyan réteget, mely számára az állítólagos nemzeti érdek mindennél előbbre való, és koncként veti oda az „etnikai autonómiára” vonatkozó szavait. Lehangoló, kicsinyes és barátságtalan gesztus.