Amit szívedbe rejtesz címmel készítette el tizedik lemezét a Csík Zenekar. A több mint negyedszázada működő, sikeres népzenekar április 23-án a Művészetek Palotájában (Müpa), a Budapest Folk Festen mutatja be friss anyagát.
A Csík Zenekar tavaly töltötte 25. évét, számos koncertet tartott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. A Müpa-koncertre elkészülő új stúdióalbum, az Amit szívedbe rejtesz (kiadó: Fonó) három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket.
„A lemez abban feltétlenül különbözik az előzőektől, hogy már nemcsak autentikus népzenei darabok, illetve népdal- és rockátdolgozások szerepelnek rajta, hanem teljesen saját szerzemények is. A csapat bármit is játszik, népzenei együttes marad, ezeken a hangszereken ezt tudjuk a legjobban, emellett továbbra is szeretjük a kortárs alternatív zenéket, amelyek jól működnek népzenei hangszereléssel. Az egyensúlyozásra törekvés megmaradt bennünk” – fejtette ki Szabó Attila, a zenekar hegedűse. Mint megjegyezte, az új album címe az Amit szívedbe rejtesz című József Attila-versre utal, és a választásnak elsősorban az az oka, hogy az anyag szellemiségére a szívükből jövő érzések nyomták rá a bélyeget. A zenész kitért arra, hogy az elmúlt évek során rengeteg ötletük halmozódott fel saját szerzemények elkészítésére, és most jött el az idő, hogy a jobban sikerült darabokat a közönség elé tárják. Hozzátette: természetesen ezek is népzenei hatású számok. Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal például szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített. A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével; a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.