Hogy most mégis közösségi élményként való megélésére szólítanak Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen – hogy szűkebb pátriánkban maradjunk –, arra József Attila születésnapja szolgáltatja az alkalmat. Hogy miért épp az övét választották a magyar költészet ünnepének, arról lehetne vitázni, de felesleges. Választ esetleg a Bod Péter Megyei Könyvtár Verskaland kezdeményezése szolgáltathat, kíváncsian várom, a dobozba dobott versidézetek közt milyen aránnyal szerepelnek majd sorai. A Verskaland egyben jó lehetőség annak felmérésére is, hányan és milyen verseket olvasnak mifelénk ebben a poézisre nem igazán hajlamos korszakban. Miként arra is, hányan veszik a fáradságot, hogy kedvenc verssoraikat papírra vessék, a cetlivel a könyvtárig elzarándokoljanak.
De ez még nem közösségi élmény. A versnek élőben megélésére Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház, Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében nyújtanak lehetőséget. A megyeszékhelyen Kovács András Ferenc a saját verseiből összeállított produkciót mutatja be, előadásként, mert ne feledjük, KAF már színházat is vezetett. És az sem mellékes, hogy a legjobb kortárs erdélyi magyar költők egyike. Vagy éppenséggel az is, de ezt az előadásra begyűlő közönség számán lehetne – nem szentenciajelleggel – felmérni. A céhes városban heten tartanak felolvasást, mindannyian a fiatalabb generációk képviselői – ami nem jelenti azt, hogy költészetük bár fikarcnyit is kevésbé lenne értékes. A vigadóbeli versünnep a különböző egyéniségek sokszínűségével válik érdekessé.
És mindenütt, ahol az említetteken kívül bár csak kis mementóját is tartják a versnek, iskolákban, kocsmákban, otthoni magányban – ünnep legyen ama néhány pillanat.