Legutóbb egy vasárnap esti tévéműsorban fakadt ki ismét, félmondatban elintézte az Európa Tanács múlt héten elfogadott, a kisebbségi autonómiaformák mellett állást foglaló jelentését – ennyit a modell­értékű romániai kisebbségpolitikáról! –, majd az untig ismételt érvrendszerbe kapaszkodva leszögezte: alkotmányellenes az önrendelkezés melletti törekvés, beszélni sem lehet róla. Az vélhetően örök talány marad, hogy eme logika alapján miért nem minősül törvénytelennek például az alkotmánymódosító bizottság munkájának egésze vagy akár számos saját kijelentése – többek között egyik kedvence, mely szerint egykamarás parlamentre van szüksége az országnak, hisz az alaptörvény kétházas rendszert ír elő.
Akad viszont az államfő érvelésében egy újabb elem is, mely talán még aggasztóbb, mint az autonómiával kapcsolatos jól ismert álláspontja. Azt ecseteli ugyanis, hogy a székelyföldi megyék vezetői sem különbek, mint a többiek – utal két olyan helyi báróra, aki ellen korrupció gyanújával zajlik eljárás –, hisz ugyanúgy alárendeltségi viszonyban tartják a polgármestereket, ezért szerinte a helyi autonómiát is szűkíteni kellene. Bizonyos részletekben akár igaza is lehet az államfőnek: az például Háromszéken is elterjedt gyakorlat volt, hogy a nem RMDSZ-es színekben megválasztott polgármesterek által irányított településeknek jóval kevesebb pénzt utalt át a megyei tanács, mint a többinek – lám, a nyilatkozataik szerint autonómiáért küzdő vezetőink miként szolgáltatják az érveket az önrendelkezési törekvések ellen szót emelő bukaresti politikusok számára. Az viszont mégiscsak igen rossz ómen, hogy az elmúlt időszakban ismét fölöttébb aktívvá vált, új pártja útjait egyengető és a miniszterelnöki pályával kacérkodó Băsescu alig leplezetten a további központosításban látja a megoldást a már amúgy is túlcentralizált államigazgatás problémáira.
Nincs tehát Caracal–Székelyudvarhely párhuzam – van viszont nem is oly burkolt utalás a központosítás elmélyítésére. Szé­kelyföld helyett még több Bukarest.