A falu múltja bizonyítja, hogy e település gazdasági és társadalmi vonatkozásban is a jobbak sorába tartozott. A holnap biztonságát szavatoló magánvagyon, az élénk közösségi élet s a múlt értékein alapuló helyi szellemiség szélesebb körben is ismertté tette a Magyar-hegy alatti települést. Az, amit ma látni-hallani, csak új hajtás a régi tőkén, a hazai rendszerváltás utáni vidéki település mindennapi vajúdása. De azért itt is zöldül a természet, tavaszi eső áztatja a földet, s lélekben mindenki húsvétra vár.
Az Iskola másként programnak is része
A négyosztályos iskola udvarán hallani a ropogós csárdásmuzsikát. Pörgött az Iskola másként heti programja, két tanítónő és huszonhárom gyerek ropta a táncot, a kicsi a nagyobbal, a nagyobb a kicsivel.
– Ma népdalokat tanulunk, néptáncokat, és megünnepeljük, aki ezen a napon született. Ez a mai porció – kezdett a másfajta iskolai hét ismertetésébe Váta Gyöngyvér tanítónő. – Holnap az Együtt főzni jó programunk következik, vannak olyan picinyke tanítványaink, akik itt tanulják megfőzni a pityókatokányt – folytatta a másik tanítónő, Papp Judit. Szerdán kirándultak a Magyar-hegyre. A gyerekek úgy hallották, hogy azért Magyar-hegy, mert „oda rejtőzködtek el a háború idején a magyar katonák!” Ismeretterjesztő és ügyességi csoportos vetélkedők, majd anyák napi és húsvéti készülődés zárta a hetet. A Magyar-hegy emlékhely is. Itt a település magyar temetője, itt nyugszik a lisznyói iskola egykori tanítónője, akinek arcképét és emlékét az iskolában őrzik. Veress Gizelláról (1916–1943) van szó, akit a bécsi döntés után helyeztek ide fiatal végzősként Borsod megyéből, s mint elmondták a régiek, „vele tért vissza az iskolába a magyar nyelv is!” Ő végezte a kántori teendőket, vezette a nőszövetség munkáját, néprajzi tanfolyamokat szervezett, énekkart alapított, gyűjtést indított a fronton harcoló katonák és az otthon maradt özvegyek számára. Írni-olvasni tanította az analfabétákat, monográfiát írt a faluról. Jeltelen sírját ismerik a helybeli idősek, néhanapján egy-egy szál virág is kerül a hantokra.
Lisznyóban nem tartják március 8-án a nőnapot – magyarázták, inkább az anyák napját tartják május első vasárnapján. Erre készülnek mindennel, köszöntővel, rajzocskákkal, versikékkel a kicsinyek, de ezt megelőzi a húsvéti készülődés. Húsvéti kézimunkákat készítenek, a tojásírás egyébként sem hagyomány itt, a tojásfestés pedig túl macerás munka a kisiskolásoknak. Nekik otthon festenek piros tojást, hogy azzal tudjanak kedveskedni a locsoló osztálytársaknak, s mert Lisznyóban csak óvoda és két összevont alsó tagozatos osztály működik, a gyermekek a szülőkkel, nagyszülőkkel vesznek részt a húsvéti istentiszteleten. A nagyobb gyerekeket autóbusz szállítja az uzoni központi iskolába, ahol gondoskodnak arról, ha nem is működik Lisznyóban felső tagozat, megismerhessék a falu értékeit, büszkék lehessenek múltjára s olyan neves szülötteire, mint a krónikaíró Lisznyói Kovács Pál, Petőfi barátja, L. Damó Kálmán vagy a híres orvos szakíró Kese György.
A toronygomb dísze kötelez
Ezzel kezdte beszélgetésünket Derzsi György helybeli református lelkipásztor. Restaurált műemlék református templomukra minden lisznyói büszke, hiszen a toronygomb fölött, akárcsak a székely címerben, az aranyozott Nap és a Hold díszeleg, jelzi, hogy székely faluban járunk, s naponta olyan harang szólal meg, amelyen az 1693-as évszám látható. Derzsi tiszteletes 28 esztendeje szolgál a jelenleg 297 lelket számláló lisznyói református gyülekezetben. Mondanunk sem kell, ilyenkor az egész falu a húsvéti ünnepekre készül, az itt élő ortodox és görög katolikus lelkeket is beleértve, ebben az évben ugyanis egybeesik a két etnikum és minden felekezet tavaszi ünnepe. A tiszteletes – kissé rendhagyó módon – az iskolában saját elképzelése szerint tanítja vallásra az elemistákat. Sikeres módszerének örvend is, s mint elmondta, felette szépen énekelnek tanítványai, akik szeretik-ismerik a vallásos énekeket, zsoltárokat.
– Nálunk, mint mindenütt Alsó-Háromszéken, sátoros ünnep a húsvét, amelynek meg kell adni a módját, ünnepi istentisztelet lesz és úrvacsoraosztás – mondta. – Munkás esztendő elébe nézünk, mert templomunk külső-belső rendbetételét, a csatornázást, a harangok villamos meghajtásra szerelését a harangtorony tatarozásával akarjuk tetőzni, ami újra próbára teszi a gyülekezet anyagi erejét. Az iskolai oktatás befejezése után, vakációban, augusztus első vasárnapján tartják hagyományosan a konfirmációt. Idén hat gyerek állja körül az Úrnak asztalát, négy helybeli, kettő külföldről, Svédországból és Magyarországról jön haza erre a nem mindennapi alkalomra. Ez lesz az esztendő másik jeles vallási eseménye.
– Sem az egyház által építtetett iskola, sem a jelenlegi kultúrotthon nincs az egyházközség tulajdonában. Miért?
– Bonyolult – jött a felelet –, pedig egyszerű lehetne: mert nem szolgáltatták vissza az arra hivatottak! Ebben a kérdésben a lepergett évtizedek politikai-nemzetpolitikai fordulatai a hibásak. Az iskola mint magyar állami tulajdon került a román állam tulajdonába. Bonyolultabb a helyzete a kultúrotthonnak, ami az interbellum idején a vasgárdista uralom áldozata lett, most pedig a visszaszolgáltatásokért felelős felettes egyházi jogászcsoportunk küszködik a gordiuszi csomó kioldásával. Hiszem, ha a községvezetés lett volna hivatott a visszaszolgáltatásra, révbe jutunk, hiszen jó a kapcsolat az uzoni tanáccsal és Ráduly István polgármesterünkkel, aki segítőkész, és minden rangosabb rendezvényünkön tiszteletét teszi.
Egyszer szöknek, azután mondják, hopp!
– Lisznyó, Lisznyópatak és környéke több érdeklődésre számot tartó látnivalót, értéket (műemlék templom, vármaradványok, jelzett turistaösvények) tartogat a vendégforgalom számára, aminek a közművesítés és a járható utak a feltételei. A korszerűsítést megkezdték. Hol tartanak?
– Uzon községközpont pályázatai révén gyarapodik a falu – válaszolta a falufelelős, Németh János. Tudatában van annak, hogy aki a falut képviseli a községi tanácsban, mindenről tudnia kell. – Lisznyó alsó és felső végétől a központig lerakták a szennyvízhálózatot. Elvégezték a munka mintegy kétharmadát, úgy tudom, világbanki alapokból. A két szakasz azonban még nincs összekötve, mert a munkálatokat megakadályozta a tél közeledte, ebben az évben folytatják, és megépítik a szennyvíztisztító berendezést is. A helybeliek és az ugyancsak Uzonhoz tartozó bikfalviak és sepsimagyarósiak örömére a tavaly ősszel korszerűsítették, leaszfaltozták a Lisznyót Sepsimagyaróssal összekötő útszakaszt, ami az ún. Hevederen halad át. Ki mert volna itt valaha is arra gondolni, hogy a sáros erdei út helyett aszfaltos úton tudjuk megközelíteni ezt az aránylag elszigetelt települést? Megkezdték a Lisznyót Bikfalvával összekötő útszakasz korszerűsítését is, de az aszfaltozásra csak később, májusban kerül sor. A helyzet úgy alakult, hogy itt hamarabb megépül a kanálisrendszer, mint az ivóvízhálózat, s így csak az ivóvízrendszer befejezése után lehet számítani az úthálózat korszerűsítésére. Ha a községközpontban befejezik az ivóvízrendszert, az Uzont ellátó hálózatból adnak ivóvizet nekünk és Bikfalvának. Azt is meg kell említenem, hogy sikerült felújíttatni a település villanyhálózatát, a közvilágítást is, a három transzformátor egyikénél mutatkozik valami feszültségkülönbség, amit még rendeznünk kell.
– Községi önerőből mire lehet még számítani?
– Például a Bét utca hídjának kijavítására vagy új híd építésére, mert a jelenlegi félig-meddig beszakadt. Fontos, mert ez alatt folyik be a Lisznyó patakába a víz, amely a Zákány-hegy és erdőrész területéről gyűl össze főleg esőzések idején. Egy kisebb méretű sportpálya megépítésére is ígéretet kaptunk a polgármestertől, amit a kultúrotthon és az iskolaépület közötti területre terveznek, a fiatalság és az iskolások számára fontos lenne. A kultúrotthon épületére is tartalékoltak valamennyi összeget, legalább két csempekályhát kellene újrarakatni, kicserélni a gyengén szigetelő nyílászárókat.
Őrzik a földbe tett pityókát
Megkönnyebbültünk – mondták a faluban, és ennek több oka van. A hirtelen szárazsággal kezdődő és korábban érkező tavasz kétarcú volt: ijesztett a pillanatnyi aszály, a reményt mégis tartotta, hogy volt még a földnek, a zöldségeskertek talajának valamennyi nedvessége. Jó volt arra a korai kikelet, hogy a szép időben el lehetett végezni a pityóka ültetését. Visszakapták a gazdák a reményt, hogy a szénafüvek is szebbek lesznek. Újra ott tartunk – mondták –, hogy akinek van valamennyi kis jövedelme, és a földművelésbe tud még kapaszkodni, átvészelheti ezeket a válságos éveket. Újra ott vagyunk, hogy a falusi embert valamiféleképpen a föld menti meg. Itt sem alacsonyabbak a föld megmunkálási árai, mint másutt, termésre is csak az számíthat, aki – kis túlzással – kiköltözik a pityóka- és a kukoricatábla mellé, hogy megőrizze a vadak ellen.
– Ezzel mi is egyetértünk, mert nekünk is van földterületünk – folytatta Ráduly Dezsőné, a helybeli református gondnok felesége. – Szépen kelt a búza, s az eső, mint mondani szokás, aranyat ért. Tavaszárpát többen vetettek a faluban. A pityóka kétharmada is a földben, reméljük, nem lesz már olyan korai fagy, hogy veszélyeztetni tudja. A kukoricával az a gond, hogy mi is erdő közeli település vagyunk, ahol csak akkor érdemes ezzel foglalkozni, ha meg tudjuk védeni a vadaktól. A Fennvaló segítségében is bízunk. Ha az időjárás is jobbacskán alakul, az öntözést is meg tudjuk oldani, a zöldségeskertek is enyhítenek majd a gazdasszonyok gondjain.
