SepsiszentgyörgyFolytatják az aszfaltozást

2014. április 25., péntek, Közélet

Tíz-tizenöt olyan utca leaszfaltozását tervezi idén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, amelyet eddig még nem vagy csak részben fedett pormentes burkolat – jelentette be Antal Árpád polgármester.

Tavaly nyolc olyan utcát aszfaltoztak le a városban, ahol eddig csak föld volt, kilenc olyant, ahol beton és aszfalt váltakozott, tizenegy csak betonburkolatút és 19 olyant, ahol földön, illetve betonon lehetett járni. Az aszfaltozás a járdákra is kiterjed, tehát teljes körű út­felújításban gondolkodnak. Idővel minden utcára sor kerül, ehhez azonban néhány helyen még igazítani kell az övezeti városrendezési tervet, illetve a tulajdonjogi viszonyokat, mert mindezek nélkül nem lehet beruházni. Jelenleg a Gyümölcsösben, a Kolcza-tag és a Csíki negyed bizonyos részein adódnak ilyen jellegű gondok: néhol az utat egy magánterület közepén kellene átvezetni, ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére pedig még nincs „méltányos és igazságos” eljárás. A belvárosban – a Bălcescu, Bánki Donát, Híd, Victor Babeş, Galamb és Sas utcában – tavaly megkezdett aszfaltozást idén folytatják, koptatóréteg elterítése mellett a lámpaoszlopokat is kicserélik.
A polgármester méltatta a megyei áramszolgáltató új igazgatójának hozzáállását: míg régebb egyetlen villanypózna cseréje is nehezen ment, az elmúlt években több millió eurós beruházásokra került sor, és ennek köszönhetően már nagyon sok kábelt sikerült a föld alá rejteni. A Borvíz utca végén olyan korszerű közvilágítást szereltek fel, amely csúcsidőben – este és reggel – teljes fénnyel világít, a néptelenebb órákban pedig csak 60 százalékos teljesítménnyel működik, amivel jelentős megtakarítást lehet elérni. A városvezetés szeretné ezt a rendszert az Olt negyedre is kiterjeszteni, az új lámpa­testek alkalmasak rá, de további berendezéseket is kell vásárolni, és még nem számolták ki, hogy mikorra térülne meg egy ilyen kiadás. Nagy összegről van szó, csak az Olt utca progra­mozható kapcsolórendszere 65 000 euróba kerülne. A belváros felújítását a tervek szerint jövő tavasszal fejezik be, először a Gábor Áron utcát kívánják átadni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2014-04-25: Közélet - Szekeres Attila:

Megvásárolják az oltszemi Mikó-kastélyt

Kovászna Megye Tanácsa Sepsi­bodok község önkormányzatával közösen megvásárolja az oltszemi Mikó-kastélyt.
2014-04-25: Közélet - :

Általános állásvásár Sepsiszentgyörgyön

Közel hatszáz szabad állást kínálnak ma az érdeklődőknek a háromszéki munkaerő-foglalkoztatási hivatal éves, legnagyobb munkaerőbörzéjén.