Rubik Ernő kockája a legnagyobb magyar találmányok sorába tartozik – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a New York-i magyar főkonzulátuson csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján, amelyet a Beyond Rubik’s Cube (Túl a Rubik-kockán) című nagyszabású interaktív kiállítás ünnepélyes megnyitója előtt tartott.
A világhíres logikai játék feltalálásának 40. évfordulója alkalmából az Egyesült Államokban megrendezett kiállítás kilenc hónapon át lesz látható a Jersey Cityben található Liberty Science Centerben, 2015-től világ körüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja majd körbe a Földet. Rubik Ernő a kiállítás megnyitóján köszönetet mondott a bűvös kockát forgató gyerekek millióinak bátorságukért, s azért, hogy vállalni merik a kihívást. Kell hogy legyen bennünk magabiztosság, hogy vállaljuk a kihívásokat. Ez az, amit a kockának tanítania kell – mondta a 70. életévét idén betöltő feltaláló és építész, aki 1974-ben alkotta meg a logikai játékot. A feltalálót, mint felettébb kíváncsi magyar embert, Áder János mutatta be a közönségnek. Idézte Isaac Asimov sci-fi-írót, aki szerint „az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön, az emberek és a magyarok”.