Kárpáti Péter József Attila-díjas magyar drámaíró, színházi dramaturg, rendező, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető adjunktusa. Huszonhárom színpadi műve jelent meg eddig, melyek közül egyik legismertebb az 1993-ban írt Akárki. A Tamási Áron Színház Debrecenben bemutatott Akárki-előadása után készült vele az alábbi interjú.
– Számon tartod, hogy ki, hol és hogyan játssza darabjaidat, vagy úgy gondolod, miután elkészült egy színdarab, élje a maga életét?
– Fontos számomra, hogy ki hogyan látja darabjaimat, erre az előadásra pedig különösen kíváncsi voltam, mert sok szépet hallottam a Tamási Áron Színházról és Radu Afrimról is, láttam is már előadását, úgyhogy rettentően ki voltam hegyezve erre a produkcióra. A legkevésbé az érdekelt, hogy mennyire lesz hűséges az előadás a szöveghez. Azt gondolom, ez már nem szempont a mai világban, sokkal fontosabb az, hogy gondolatébresztő, tartalmas, erős előadás legyen. Ezt pedig nagyon erős előadásnak tartom, amely mellesleg hűséges is a darabhoz. Persze nem pontosan úgy hangzik el benne minden mondat, mint az eredeti szövegben, de nagyon hűséges azokhoz az alapkérdésekhez, alapgondolatokhoz, alapindulatokhoz, amelyekből a darab született, valamikor húsz évvel ezelőtt. Ez az előadás az emberről, az életről és a halálról szól, s nagyszerűen megmutatja szenvedéseink okát: néha azért szenvedünk, mert képtelenek vagyunk iróniával látni életünk nehéz helyzeteit, máskor pedig azért, mert képtelenek vagyunk irónia nélkül látni életünk nehéz helyzeteit.
– Zavar-e, ha kihúznak a szövegedből, vagy ha beleírnak?
– Mivel elsősorban dramaturg vagyok, azt gondolom, hogy minden előadásnak megvan a maga logikája, ezért minden előadásnak saját szövegváltozata kell hogy legyen. Ha ennek a szövegnek az elkészítése az előadás logikája szerint helyesen történik, akkor egyáltalán nem zavar az sem, ha beleírnak, az sem, ha kihúznak belőle. Azonban, ha a szöveget úgy alakítják, hogy ezáltal sérül az előadás, akkor az zavar. Sokszor éppen az bosszant, hogy miért nem húznak többet a szövegemből. Ha az előadáshoz nem talál egy bizonyos szövegrész, fölösleges ragaszkodni hozzá, én nem igénylem ezt.
– Szeretsz asszisztálni az előadások elkészítésénél, vagy elég, ha a végterméket látod?
– Ez esetenként változik. Szentgyörgyön szívesen részt vettem volna a próbákon, de a nagy távolság miatt nem volt rá lehetőségem. Az utóbbi években magam is elkezdtem előadásokat készíteni, elsősorban saját szövegek alapján, és emiatt kissé megváltozott a színházhoz való viszonyom. A rendezés egészen másfajta felelősség. A darab megírása viszonylag kényelmes munka ahhoz a hosszú folyamathoz képest, amely során elkészül az előadás. Tehát igen, szeretem látni, ahogyan elkészül egy előadás, most ez foglalkoztat.
– Kibonthat-e az előadás olyan gondolatokat a szövegből, amelyekre a szerző eredetileg nem gondolt?
– Ha nem így lenne, szemétbe dobhatnám a darabjaimat. Egy darab attól érdekes, hogy sok mindent jelenthet. Ha minden mondat ugyanazt jelentené mindenki számára, akkor az valamiféle tanítómese lenne, ami engem nem érdekel. Azokat a darabokat szeretem, amelyek az életet tükrözik, amelyek nyitottak, amelyek provokálnak... A saját darabjaim rendezésekor is arra vagyok kíváncsi elsősorban, hogy a színészek mit gondolnak a felvetett problémákról. Az előadásnak élnie kell a maga életét a szerzőtől függetlenül is.
– Hány Akárki-előadást láttál eddig? Melyek voltak az emlékezetesebbek?
– Elég sok Akárkit láttam, külföldön is sok helyen játszották, több nyelvre lefordították. Láttam Kanadában, az Egyesült Államokban, Angliában... Montrealban készült például egy nagyon jó előadás belőle. Talán az ősbemutató áll legközelebb a szívemhez, melyet Zsámbéki Gábor rendezett a budapesti Katona József Színházban, és ez a sepsiszentgyörgyi előadás, amely máris abszolút kedvenc lett. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog, de hogy ennyire, arra nem számítottam. Ez tükrözte a legjobban a darabról való elképzeléseimet, mert ez a történet egy látomás tulajdonképpen, egy világvárosi környezetbe ültetett középkori moralitásjáték látomása. Nyilván nagyon súlyos témákat érint – amilyen a halál, szeretteink elvesztése, és egyáltalán az a kérdés, hogy a halál által mit is veszítünk el, és hogyan –, ezért az Akárkiből készült előadások komolyak és túl filozofikusak szoktak lenni, és ez sokszor zavar, mert ha valami filozofikus, akkor az már nem az élet természetes fájdalmából szólal meg. Nagyon tetszett a szentgyörgyi előadás bátor humora, iróniája, miközben az volt az érzésem, hogy pont e groteszk humor miatt tud igazán érvényesülni benne az is, ami nagyon egyszerű és fájdalmas. Úgyhogy én hálás vagyok nektek ezért az előadásért.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
A Színházi tükör támogatója a Salvia patika
