Feladat lenne ezért a lakosság tájékoztatása, felvilágosítása – mind a magyaroké, mind a románoké, de főleg utóbbiaké, mert nélkülük nem mehetünk semmire. Ha ők nem akarják, aligha lehet Székelyföldnek autonómiája, azt ugyanis Bukarestben kell kiharcolni. De ahhoz meg kell értetni a román partnerekkel, miről is van szó, miért lenne jó az nekünk, s főleg nekik. Ez irányban valami mintha elkezdődött volna a Kovászna Megyei Tanács minapi ülésén is. Igaz, a téma nem éppen ez volt, csak erre terelődött. A román tanácstagok előbb értetlenségüknek adtak hangot, s mondták is, számukra senki nem magyarázta el, miről van szó. A tanácselnök igazat adott nekik ebben, s ígérte, változtatni fognak ezen, megkeresik az alkalmakat, amikor foglalkozhatnak a témával. Ha nem is sikerült most megértetni – nem is lehetett, hisz ennyi idő alatt és ilyen felállásban képtelenség elintézni az ügyet –, valami elkezdődött. És még pozitív hozadéka is volt, arról lévén szó, hogy a közgyűlés tagjai véleményezték a megyeházának egy olyan, a luxemburgi Európai Bíróságon zajló perbe való beavatkozási kérelmét, melyet a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán indított a Székely Nemzeti Tanács elnöke az Európai Bizottság ellen. Ezzel párhuzamosan az önrendelkezésről is szólt a vita. Ilyen körülmények között pozitív jel lehet, hogy nem volt ellenszavazat. Néhányan diszkréten eltűntek a voksolás előtt, ketten maradtak, ők meg a véleménynyilvánításkor tartózkodtak, nem ellenkeztek.
A kezdet tehát jó, és folytatni kell, főként zártabb, oldottabb körben, hogy a román politikusok őszintébben megnyilatkozhassanak úgy, hogy nem lebeg felettük a párt ellenőrzése. A cél, hogy megértsék, mi az autonómia. Mert amíg nem értik, zsigerből tiltakoznak ellene.