Sebestyén Aba a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze, a Művészeti Egyetem tanára, a Yorick Stúdió kortárs színházi műhely vezetője, rendező, aki az utóbbi években olyan sikeres előadásokat állított színpadra, mint a Székely Csaba darabjaiból készült Bányavirág és Bányavakság.
– Április 27-én, vasárnap játszottad Szentgyörgyön a Szeretik a banánt, elvtársak? című egyéni előadásodat, mely egy rádiójáték átirata...
– Igen, eredetileg rádiójátéknak íródott a darab angol nyelven, és a BBC által hirdetett rádiójáték-pályázaton elnyerte a legjobb európai drámának járó díjat. Amikor elolvastam, egyből úgy éreztem, hogy nagyon izgalmas egyéni előadást lehetne faragni belőle, ha Robert Veress szemével láttatnánk az eseményeket. Megkérdeztem Székely Csabát, a szerzőt, megtenné-e, hogy átírja monodrámának, ő pedig örömmel vállalta a felkérést. Ahogy elkészült a szöveg, azonnal nekiláttunk a munkának Sorin Militaru rendezővel. Sokan kérdezték, hogy miért nem én jegyzem a rendezést is; azért nem, mert a rendezőnek kívülről kell szemlélnie az előadást, ennél a darabnál pedig képtelen lettem volna erre.
– Május 16-án és 17-én látható Szentgyörgyön a régen várt, Bányavakság című előadásod. Ez a produkció hogyan készült?
– Tulajdonképpen a Bányavirággal kezdődött a történet, amelynek a szövegével egy egyetemista műhelymunka kapcsán találkoztam, és nagyon erősen hatott rám. Független színházvezetőként és rendezőként egyaránt olyan darabokba szoktam belevágni a fejszémet, amelyek személyesen nagyon érdekelnek, és amelyekről azt gondolom, hogy a közönséget is érzékenyen érinthetik. Eldöntöttem, hogy megrendezem, és – mint utólag kiderült – jól döntöttem, mert nagyon sikeres volt az előadás. Még javában játszottuk a Bányavirágot, miközben készült a Bányavakság, és szerencsére újra olyan darab sikeredett Székely Csaba zseniális tollából, amiről úgy éreztem: rólunk, a mi erdélyi kisközösségünkről szól. Úgyhogy nem hagyhattam ki a Bányavakság megrendezésének lehetőségét sem.
– A szerzővel milyen viszonyban vagy? Ő is részt vett a próbákon?
– Szoros baráti a viszonyunk, mely barátság a közös munka során alakult ki. A Bányavirág színrevitelekor többnyire azzal segített, hogy átírt nekünk pár jelenetet, a Bányavakság kapcsán már határozottan igényeltem a próbákon való jelenlétét is. Észrevételeivel sokat segített mindnyájunknak...
– ...és végül: a Bányavakság méltó folytatása lett a Bányavirágnak, nagyon sok díjat nyert mindkét előadás. Mit jelentenek ezek a díjak számodra?
– Valóban, olyan gyorsan követték egymást a díjak és a fesztiválmeghívások, hogy alig tudtam felocsúdni, végiggondolni, hogy mi is történik velünk. Egy fontos felkérést is kaptam, mely ugyancsak nagy elismerés számomra: megrendezhettem a Budapesti Nemzeti Színházban is a Bányavirágot, Stohl Andrással, László Zsolttal, Szarvas Józseffel... Minden díj öröm, de felelősség is, mert kötelez.
– A trilógia harmadik része, a Bányavíz is kész, Magyarországon már be is mutatták. Tervezed, hogy ezt is színre viszed?
– Egyelőre nem tervezem. Jó darabnak tartom, de ezzel kapcsolatosan valahogy nem éreztem azt, hogy „Heuréka, ez rólam szól!”.
– Bizonyos értelemben hazai pályának számít neked Sepsiszentgyörgy... Milyen érzés az itteni közönség előtt játszani?
– Valóban, Szentgyörgyön végeztem a középiskolát, Salamon András tanár úr itt fertőzött meg a színház vírusával... Nem tagadom, hogy mindig nagy kihívás itt játszani, elsősorban a rokonok és ismerősök miatt, de általában a szentgyörgyi közönség miatt is, amelynek azért nem lehet bármit eladni.
– Játszol, rendezel, tanítasz, színházat vezetsz... Elsősorban minek tartod magad?
– Nyilván a színészet az első szerelem, de már diákkorom óta érdekelt a rendezés, kerestem az alkalmat, hogy kipróbálhassam magam. Szerencsére akkor vágtam bele, amikor valóban eljött az ideje, amikor lehetőségem adódott kellőképpen elmélyülni ebben a munkában. Nehéz a kérdésre válaszolni, mert amikor játszom, inkább rendező szeretnék lenni, amikor rendezek, inkább játszanék. A tanári munkám ugyancsak nagy kihívás és szép feladat. Jó érzés, ha sikerül előcsalogatni egy diákból az igaz színészi pillanatot, jó érzés ott lenni, amikor egy törékeny kis lélek megteszi az első lépéseket ezen az életre szóló úton. A Yorick vezetése is öröm, mert lehetőséget teremt számomra, hogy értékes színházi emberekkel dolgozhassam, hogy olyan szövegekkel foglalkozzam, amelyekről úgy gondolom, hogy a közönség szempontjából is fontosak. Szóval nem tudom, hogy minek tartom magam, egy csomó dologgal kapcsolatosan bizonytalan és ezért sebezhető is vagyok, de nem félek a kihívásoktól. Elsősorban arra törekszem, hogy nyitott legyek a világra. Úgy gondolom, ez alapfeltétel a mi szakmánkban, csakis akkor tudunk igazán érvényes dolgokat megfogalmazni, ha megőrizzük magunkban a gyermeki lelket.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
