Kedden és szerdán izgalmas beszélgetést láthattunk a HírTV Ősök tere műsorában: Stefano Bottoni és Vincze Gábor kisebbségkutatók a Magyar Autonóm Tartomány ellentmondásos históriáját boncolgatták. Mivel a MAT — akarjuk, nem akarjuk — rímel a jelenlegi autonómiatörekvésekkel, érdemes figyelni a témára.
A szovjet javaslatra és mintára, sőt, szovjet tanácsadók tervei alapján létrehozott MAT 1952—1960 között létezett, és területe nagyjából egybeesett Székelyföld tradicionális határaival. Létrehozásában a szovjet szerepet azért hangsúlyozzuk, mert a MAT részben enyhítette a nyílt vagy latens ,,fájdalmat" a tömbmagyarság körében Észak-Erdély újbóli Romániához csatolása után, másrészt a bukaresti hatalmi koncentráció az autonóm tartományba szervezés révén tette lehetővé, hogy a helyi lakosságból kiemelt réteg valósítsa meg a szocializmus építését és a bukaresti orientációt.
Gondolatilag is izgalmas az a kérdés, hogy amíg az erdélyi magyarság véleményformáló rétege a két világháború között a román államra való felesküvés megtagadásával, passzív rezisztenciával, magyarországi irányultságával a revízióban reménykedve szervezte életét, addig Erdély egészének újbóli Romániához csatolása után a hatalmi pozícióba jutott magyar vezető réteg maga vállalkozott a román államkeretbe való beilleszkedés végrehajtására.
A Bottoni—Vincze-beszélgetés újrafogalmazta azokat az érveket és ellenérveket is, amelyek a MAT születésének pillanatában keletkeztek. A MAT létrehozását a legtöbben azért marasztalták el, mert ezzel úgymond elárulták a Székelyföldön kívüli szórvány- és a határzóna tömbmagyarságát, s elősegítették Kolozsvár végleges elrománosítását, ellehetetlenítették magyar kulturális központi szerepét.
Szerintem ezt az aspektust általában túlhangsúlyozzák: ha nincs MAT, akkor sem szűnik meg az erdélyi magyarságra nehezedő nyomás, az etnikai összetétel fellazítása, s bizonyosra vehető, hogy Székelyföldnek a MAT idejére eső lélegzetvételére sem került volna sor. A szabad anyanyelvhasználat, az anyanyelvi iskolahálózat kiépítése, a hagyományokra alapozott közművelődés széles körű gyakorlása ábránd marad. Ebben a kérdésben tökéletesen eligazít az, ami a MAT felszámolása (1960) után bekövetkezett: Kádár János nyolcnapos romániai látogatása után megszüntették a Bolyai Egyetemet, a Brassó által bekebelezett Háromszék magyar lakossága brutális és nyílt elnemzetlenítésre ítéltetett, s beindult a tanügyi reform (1948) és a MAT idejében kialakított magyar iskolahálózat románosítása. És tetőzött az erdélyi magyarság elárulása a magyarországi vezetés részéről: elkezdődtek az 1956 miatti leszámolások.
Hiba lenne az is, ha a MAT-ban csak a felszámolását indokoló hatalmi érveket szajkóznók, voltak-vannak az autonómiatörekvésekben ,,használható" elemei is.
