Magányos és örök magányra ítéltetett fiatalok. Vágyakkal, elvágyódással egy „béna és élő, elhasznált” városban, mely nemcsak meghatározza életüket, de magukat is béna, élő, de elhasznált bábukká teszi.
Akik azt hiszik, maguk irányítják sorsukat, nem látják, bár nem is akarják meglátni: a város – Bukarest, de lehetne akármelyik román város is – elrabolta, foglyul ejtette őket, nem is apró fogaskerekek immár a gépezetben, hanem porszemnél jelentéktelenebb miniatűrök, akik miatt még csak nem is csikorog a tehetetlenségétől működő szerkezet, és ha kihullanak, sem érzi meg hiányukat. Ez az a miliő, amelyben a két fiútestvér, a címet adó rádiós műsoráért élő Alex és az ő barátnőjével, valamint pénzével lelépő, autóversenyzésből jól kereső Andrei, illetve a két lánytestvér, a lebénult édesanyjukat gondozó Katia és a filmszínészi ambíciókat dédelgető, prostitúcióból családját fenntartó Iulia tengődik, négyük közt állandóan feltűnik Iulia stricije, a specifikusan „smecher” Pall Mall gúnynevű figura. Vergődéseik, boldogulási kísérleteik egynapi sűrítményét jeleníti meg az előadás, kollázsszerűen sorolt jelenetekben. Végkifejlet nélkül, hiszen a darab szerzője, Stefan Peca szándéka nem a lehetséges megoldások felmutatása, csupán egy kórtünet ábrázolása, ugyanvalóst realisztikusan, nyelvezetében, megnyilvánulásaiban, egymás közti viszonyában a mai romániai nagyvárosi fiatalokra jellemzően. Egyfajta lezárással mégis, az öt zátonyra futott élet töredéknyi lebegésének filmbevágással megoldott zárójelenetével: olyanok ők, mint a halálosan kimerült úszó, aki még mindig nem látja a partot, de utoljára összeszedi még maradék erejét, két-három karcsapást vergődik előrébb, bár nem tudja, mi értelme. Talán, hogy valaki mégis megmentse.