Akik azt hiszik, maguk irányítják sorsukat, nem látják, bár nem is akarják meglátni: a város – Bukarest, de lehetne akármelyik román város is – elrabolta, foglyul ejtette őket, nem is apró fogaskerekek immár a gépezetben, hanem porszemnél jelentéktelenebb miniatűrök, akik miatt még csak nem is csikorog a tehetetlenségétől működő szerkezet, és ha kihullanak, sem érzi meg hiányukat. Ez az a miliő, amelyben a két fiútestvér, a címet adó rádiós műsoráért élő Alex és az ő barátnőjével, valamint pénzével lelépő, autóversenyzésből jól kereső Andrei, illetve a két lánytestvér, a lebénult édesanyjukat gondozó Katia és a filmszínészi ambíciókat dédelgető, prostitúcióból családját fenntartó Iulia tengődik, négyük közt állandóan feltűnik Iulia stricije, a specifikusan „smecher” Pall Mall gúnynevű figura. Vergődéseik, boldogulási kísérleteik egynapi sűrítményét jeleníti meg az előadás, kollázsszerűen sorolt jelenetekben. Végkifejlet nélkül, hiszen a darab szerzője, Stefan Peca szándéka nem a lehetséges megoldások felmutatása, csupán egy kórtünet ábrázolása, ugyanvalóst realisztikusan, nyelvezetében, megnyilvánulásaiban, egymás közti viszonyában a mai romániai nagyvárosi fiatalokra jellemzően. Egyfajta lezárással mégis, az öt zátonyra futott élet töredéknyi lebegésének filmbevágással megoldott zárójelenetével: olyanok ők, mint a halálosan kimerült úszó, aki még mindig nem látja a partot, de utoljára összeszedi még maradék erejét, két-három karcsapást vergődik előrébb, bár nem tudja, mi értelme. Talán, hogy valaki mégis megmentse.