A császári, a kincstári birtok adminisztrátorai jobbágyi feladatokkal terhelik őket, de az elégedetlenség legfőbb oka a szokásjog alapján végzett erdőkitermelés korlátozása, amelyet az uradalom saját tulajdonának nyilvánít. Főképp Bucsum, Abrudfalva és Kerpenyes bányászai ragaszkodnak jogaikhoz, és megtagadják a robotot. A mócok védelmét – a több nyelvet beszélő, később legendássá vált magyar nemesasszony – Varga Katalin vállalja. Őt a mócok „a mi úrasszonyunknak” nevezik. Katalin a bányászok sérelmeit a bécsi udvarban a császár elé terjeszti, igazságos megoldást kérve. Mivel ez késik, arra biztatja a bányászokat, éljenek a korábbi szokásjoggal. A Gazeta de Transilvania politikai lap ismertetése szerint a bányászok Varga Katalin biztatására „éveken keresztül nem akartak úrdolgára menni”.
Amíg Varga Katalint a mócok „a mi úr­asszonyunkként” emlegetik, a hat évig Veres­patakon szolgáló pap, Simion Balint pedig „ügyes és ékesszóló asszonynak” nevezi, addig a vármegyei tisztségviselők „lázító” asszonynak tartják. A mócok azonban nemcsak csodálják, de nagyra is becsülik azt a magyar asszonyt, aki kiáll érdekeik védelmében. Fel­jegy­zik, hogy Abrudbánya környékén olyan kijelentések is elhangzottak, mint: legyen tíz feje „annak, aki kezet emel a mi úrasszonyunkra”.

Varga Katalin elfogása
A szolgáltatások megtagadása, az erdőhasználat veszélyezteti a zalatnai kincstári uradalom bevételét, ezért a vármegyei tisztségviselők szükségesnek tartják Varga Katalin letartóztatását. Nyíl­tan nem merik megtenni, mert félnek a még nagyobb elégedetlenség kirobbanásától. Végül kénytelenek elrendelni Varga Katalin elfogatását. Jósika Samu erdélyi kancellár 1846-ban – a karlócai szerb metropolita, Rajačić javaslatára – azt ajánlja a császárnak, hogy Andrei Şagunát, a bácskai kovili szerb kolostor házfőnökét nevezze ki Nagyszebenbe püspöki helynökké, így e kérdés is könnyen megoldható lesz. Şaguna vállalja, hogy engedelmességre kényszeríti az érchegységi kincstári uradalom román parasztjait. Valóban, kinevezése után Bucsumban csellel elfogatja a magyar nemesasszonyt, a mócok „úrnőjét”. Kihasználva a móc bányászparasztok lelkipásztorukba vetett bizalmát – Pogány György alispán támogatásával – Şaguna magához hívatja Varga Katalint azzal az ürüggyel, hogy fontos megbeszélnivalója van. A félrevezetéssel elfogott Varga Katalin négy évet tölt a gyulafehérvári várbörtönben (1847–1851), mert kiállt az egyszerű román emberek igaza mellett.
Érdekes helyzet alakult ki. A magyar nemesasszony harcol a román bányászparasztok jogaiért, amiért várbörtönben raboskodik, miközben a román ortodox püspöki helynök a mócellenes fellépésért jutalomban részesül. Şagunát csak saját érdekei, karrierje érdekli, püspök akar lenni. Az erdélyi főkormányzó (gubernátor) Şagunához 1847. február 17-én írt levelében kijelenti, hogy a püspöki helynök elnyerte a legfelsőbb körök tetszését. Varga Katalint semmilyen anyagi vagy más érdek nem fűzi a mócokhoz, csak az igazságért való kiállás. Hálaként a mócvidéki románság imáiba foglalja, miközben a püspöki helynököt gyűlöli. Şaguna tudja ezt, és soha nem keresi fel az Abrudbánya környéki falvakat.

Şaguna a hatalom embere
Az erdélyi Gubernium (Főkormányszék) szemszögéből Varga Katalin elfogása „dicséretes” tett, ám a román értelmiségiek többsége ezt másképp látja. A Gazeta de Transilvania, a George Bariţ (Gheorghe Bariţiu) szerkesztette lap 1847. január 16-án (a keleti naptár szerint) beszámol arról, hogy a „hírneves Katalin tegnap börtönbe került”. Az a bűne, hogy Bucsumban és a környékbeli falvakban a lakosság már nem hajlandó robotra menni. A lap szerint Varga Katalin negyven év körüli magyar hölgy, aki bársonytopánkát, selyem- köntöst és angol főkötőt visel. A történetíró Jakab Elek is hasonlóképp írja le a középtermetű és három nyelven beszélő nemes­asszonyt. Varga Katalin elfogásában játszott szerepéért Şagunát a román klérus többsége megveti. George Bariţ szerint Varga Katalin elfogása: „igaz, ami igaz, semmiképpen nem volt megtisztelő feladat”.
Şagunának azonban megérte az elfogatás: alig telt el egy év, máris kinevezték a Nagysze­ben székhelyű ortodox püspökség püspökének. Legfőbb támogatója Jósika Sámuel kancellár, aki Varga Katalin elfogását így honorálja neki. A későbbi főpapnak Erdélyben, ahol teljesen idegen, karrierje építéséhez valóban szüksége van a befolyásos magyar támogatókra, ezt bizonyítja az is, hogy 1847 decemberében a püspökválasztáskor az ellenjelöltek több sza­va­zatot kapnak, mivel Şagunát a szerbek emberének tartják. Bár nem bírja a püspökség papjainak bizalmát, ennek ellenére 1848/49 telén a püspökhelyettesből, helynökből püspök lesz.

A magyarbérenc
Şaguna püspökké való kinevezésének útját Rajačić szerb metropolita és Jósika erdélyi magyar kancellár egyengeti. Ez utóbbi latba veti „jó kapcsolatait” és a „kölcsönös szolgálatokra” való tekintettel elnyeri az osztrák kancellár, Metternich herceg beleegyezését. Şaguna szerb, magyar és osztrák pártfogói révén kerül püspöki székbe. Nyilván az érvek közt nem lehetett elhanyagolható jelentőségű Varga Katalin elfogása. Viktor Cheresteşiu is úgy tudja, hogy Şaguna püspökké választását elősegítette a mócvi­déki román parasztok elárulása. Jósika Teleki József erdélyi főkormányzónak írt leveleiből egyértelmű, hogy a püspöki kinevezés ügyében közbenjárt az osztrák kancellárnál. Şagunát a mócvidékiek nagyasszonya elleni fellépés nem teszi népszerűvé. A főkormányzó 1848 áprilisában talán ezért nem küldi a püspököt hívei közé Topánfalvára, Vidrára a nép lázongásának lecsendesítésére, inkább Hunyad megyébe irányítja.
Elmondható, hogy Şaguna erdélyi tevékenységében semmilyen jel nem mutat arra, hogy ereiben „román vér” is buzogna, mert a magyarbarátság ápolásában érdekeltebb, fontosabb az erdélyi főkormányzó bizalma, mint az egyszerű román parasztoké. 1848 januárjában kötelezővé teszi, hogy püspöki székhelyén az egyházi jegyzőkönyvek vezetése és a konzisztórium tanácskozási nyelve a magyar legyen. Ha a románok korábban szerbnek, most magyarbérencnek tartják.

(folytatjuk)