Ötödik alkalommal szervezi meg a Hunyad megyei magyar napokat az RMDSZ. Az együttlét öröme címmel meghirdetett, többnapos rendezvény közösségi majálissal kezdődött Déván és Vajdahunyadon; az ünneplők között Winkler Gyula EP-képviselő is megjelent, és kijelentette, hogy 2014 a közösségépítés éve lesz Hunyad megyében, hiszen számos olyan közösségi eseményre kerül sor, amely bizonyítja, hogy az itt élő magyarság hisz a jövőjében.
A magyar napok jelmondatával szórványközösségünk szolidaritását fejezzük ki. Az RMDSZ megalapításának huszonötödik évfordulója jegyében „márciusban közösségi faültetést szerveztünk, és most első alkalommal adjuk át a Barcsay Ákos-díjat azoknak a személyiségeknek, akik kiemelten tevékenykednek közösségünk érdekében” – közölte Winkler. Szeptemberben a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum csengője tizedik alkalommal szólítja az anyanyelven tanuló diákokat iskolába, és több más, a közösséget megmozgató esemény is lesz. A legnagyobb kihívás a május 25-ei európai parlamenti választás. Bebizonyítottuk, hogy tudunk együtt dolgozni, együtt ünnepelni, és be kell bizonyítanunk, hogy politikai akaratunkat egységesen ki tudjuk fejezni – mondotta. A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata idén május 1-je és 11-e között zajlik, 23 településen klasszikus és könnyűzenei koncertek, magyar termékek vására, hagyományőrző foglalkozások, néptánc-előadások, vallásos programok, kabaré és színház, kiállítások, könyvbemutatók, vetélkedők és sportrendezvények várják az érdeklődőket.